Nézzünk szembe a valóságos helyzettel

Mottó:
Minden titkot feltár a hosszú végtelen
Idő, s a napfényen lévőket elfedi
Szophoklesz: Aias

Az ókori Kelet kétezer éves története nem más, mint az árják és szemiták küzdelme, amelyben a szemita az állandóan támadó, az árja állandóan védekező fél. Mivel a szemita katonailag erősebbnek bizonyult, azaz vérengzőnek és kegyetlennek, a küzdelem az árják bukásával végződött. A keleti magyar népek katasztrófája a legnagyobb katasztrófa, amely valaha is lejátszódott a világ történelmében! Most azonban a történelmi események ismertetéséről térjünk át vallási és nyelvi vonatkozású ismereteink bővítésére!
Az Ószövetség forrásairól a következőket tudhatjuk meg, Baráth Tibor munkája nyomán. Az ókori izraeliták egyetlen, de hatalmas irodalmi alkotása a Biblia ószövetségi része, az Ótestamentum. Ennek az írásgyűjteménynek ma ismert legrégibb szövegét jórészt a Kr.e. 9. és 8. században írták le mai formájukban, más darabjait, mint Job könyvét és a példabeszédeket ennél is később, Kr.e. 4. és 3. században. Ezek a szövegek ma részben héber-arámi, részben ó-görög nyelven állnak rendelkezésünkre. A héber nyelvről annyit tudnunk kell, hogy mai formáját jelen időszámításunk 19. századában alakították ki. A megelőző idők héber nyelvét Biblia utáni hébernek nevezik, amitől megint különbözik az azt megelőző bibliainak vagy ótestamentuminak nevezett héber. Nagyon vitás azonban, szabad-e az Ótestamentum nyelvét hébernek nevezni. Ez a nyelv ugyanis a Kánaánban használt nyelv volt, amely az ősmagyar egyik ágazata. Ettől a kánaáni ősmagyar nyelvtől a tulajdonképpeni ó-héber csak hosszú idő múltán vált el és lett előbb külön dialektus, majd önálló nyelv. A modern Biblia-kutatók belső szövegkritika útján rájöttek arra, hogy az Ószövetség ma rendelkezésünkre álló szövegei tele vannak olyan tévedésekkel, amelyek az eredeti szöveg meg nem értéséből származnak. Ezért a héberből való szokványos magyarázat helyett a Biblia-kritikát új alapokra óhajtják helyezni, és szorgalmazzák a hébernél régebbi nyelvek e célra való felhasználását. Ma már leszögezhetjük: az Ószövetség valóban magyar nyelvű szövegek összekombinálásából, összefésüléséből származik. Számos magyar tudós foglakozott ezzel a témával már korábban is, Markos Gyula négyezer éves írott és hatezer éves szókincsek alapján szótári pontossággal bizonyítja be 1918-ban megjelent könyvében, hogy Az Úr szava magyar volt, ezt a címet adva egyben művének is. A magyar szerzők egész sora mutatta ki már azon a századfordulón: a zsidók első magas kultúrája a magyar népek kultúrájának átvételéből keletkezett.
A zsidók nyelvében, a héberben még ma is kimutathatók a magyar eredetű szavak. Például: habar=habar, köröm=karam, lakat=lakat, lát=latas, marok=marak, nád=nud, pazarol=pazar, perec=parac, rágalmaz=ragal, rakás=rakhas, személy=szemel, vakar=bakar. Bél Mátyás /1684–1749/ latin nyelven írt művében, a héber-magyar összehasonlító szótárában 432 szó szerepel. Ha a hang- és nyelvfejlődés, valamint az ősnyelv folyamatos torzításának a tükrében vizsgálódnánk, akkor bizonyára ennek többszörösét találhatnánk meg. Sok héber szó eredeti értelmét a magyar nyelven keresztül lehet csak megmagyarázni: a mazsoráh is magyar értelmű szó, azaz a magyaráz fogalmát jelenti. Jézus, a Pártos (Parthi) Birodalom hercege a zsidók nyelvét, az akkori hébert idegen nyelvként beszélhette. A galileai Jézus, a tudós máguspap, a napkirályok és papkirályok sarja, hogy a magyar nyelv helyi – a pártosok – tájnyelvét beszélte anyanyelveként, azt az is megerősíti; hogy ősi indiai és tibeti kolostori feljegyzések szerint éveket töltött Egyiptomban, Indiában és Tibetben az ősi írások tanulmányozásával, amelyekről napjainkra kiderült: az emberiség első és közös ősnyelvéből keletkezett nyelvváltozatokon íródtak, azaz valójában a magyar nyelv segítségével értelmezhetők csak pontosan, belemagyarázások és elferdítések nélkül.
A mai India és Pakisztán között fekvő Kasmír tartomány Ley nevű helységének Hemis nevű kolostorában található egy pali (azaz pálos) kolostorból származó feljegyzés, amely szerint Jézus, a hazáját elhagyva, először Egyiptomba ment és ott az osirisi (osiris = ősírás) hitvallás tanait tanulmányozta. Egyiptomból Indiába utazott, ahol többek között Benáreszben és Lahocban tanulmányozta Budha ősi tanításait. {A Budha szó csak az európai nyelvekben hangzik így, a távol-keleti népek Budának nevezik vallásuk alapítóját. A bud(h)izmus alapítójának tartott személy neve eredetileg Gótama Sziddhártha, aki egy nepáli uralkodócsalád sarja. A hinduizmus és a belőle Kr.e.560 tájékán hirtelen kiszakadt bud(h)izmus tanaiban is fellelhetjük az ősvallás elemeit.} Jézus azután egy himalájai kolostorban az Anyaország Szent Sugallatú Írásai (Táblák) tanulmányozásával a kozmikus tudományokat sajátította el. (Hogy mit jelent az Anyaország, arra a későbbiekben kitérünk.) Tizenkét évi tanulás után az összes kozmikus ismeret birtokában lett mester. Ő volt a legnagyobb mester, aki valaha a Földön élt. E kolostori feljegyzések szerint, mielőtt Jézus elhagyta a kolostort, hogy visszatérjen hazájába tanítani, vita támadt közte és tanítói között az újratestesülés tárgyában. A mesterek azt tartották, hogy az újratestesülésben, amidőn egy szellem (lélek) ismételten az anyagi létbe jön, ugyanazok az anyagok használtatnak fel új testéhez, amelyek a régit alkották. Ezzel szemben Jézus azt állította, hogy a Szent Sugallatú Írások (Táblák) úgy állapítják meg, hogy nem az anyagi test születik újra az eredeti anyagokból, amelyek a megelőző testet alkották, hanem a szellem, a lélek testesül újra csupán a születéssel. Jézus a kozmikus ismereteket az ősi maya nyelven írt Szent Sugallatú Írásokból ezek szerint jobban el tudta sajátítani, mint a mesterei, mert a maya (maja) nyelv Jézus anyanyelvéhez közelálló volt.
Összegzésként: Baráth professzor és a többi magyar és nem magyar őstörténész által feltárt új történetkutatási eredmények alapján érthetjük csak meg igazán a bibliai történések mozgató erőit. Kellő ismeret birtokában cáfolhatatlanul felismerhetők a magyar ajkú népek ősi írásaiból származó válogatások és a magyar ajkú népek ősi jelképrendszerei, továbbá a célzatos átírások, betoldások, egyszóval: a vallási köntös alá bújtatott világuralmi törekvések. Mindez igaz a zsidó vallásra és tanaira is, amelynek ünnepei a zsidóság történelmi eseményeinek dátumai, közöttük az az egyik legkiemelkedőbb, amikor a legnagyobb pusztítást tudták okozni az őslakók körében a babiloni fogságuk ideje alatt. (Akit érdekelnek Jézus magyar voltát bizonyító írások, olvassák el Baráth Tibor hármaskönyve után Bíró Lajosnak A magyar Jézus című könyvét, továbbá Zajti Ferencnek és Badiny Jós Ferencnek e témában írt műveit és több más magyar szerzőtől származókat!)