FÉNYÖZÖN és VIZÖZÖN

1.        Az Ég lakói jól tartották a Szövetséget, Áldás és bőség fénye özönlött a Kusok földjére. Én-Lil vetőmagjai kalászba serdültek és gazdag termésük megadta a mindennapi kenyeret.

 

2.        A Tudás Fája is ontotta gyümölcseit és a „tudatlanság” – amit az ősi nyelv SAG-KU-GA néven mondott – Tudássá lett a Fény özönében.

3.        A földi élet sok új tapasztalata – az égi tanítók sugallata által – és a Fokos erejével, a Kusokat tudókká, okosokká és bölcsekké tette.

4.        Ekét csináltak és avval szántottak. Vetettek és arattak. Minden munkához szerszámot alkottak. Házakat építettek először sövényből, farudakból, nádból, azután téglát vetettek. Azzal készítették szép házaikat és a sok ház egymás mellett várossá lett. Földjeiket öntözőcsatornákkal táplálták és a bőséges víz életet adott minden növénynek, veteménynek, fának a Nap áldott sugara alatt.

5.        Mert ahogyan folyókká lettek a „kezdet” forrásai úgy a kusok népe is igen megszaporodott. Először csak a folyók mentén telepedtek. Aztán átkeltek a folyókon és megkerülték a tengereket is. Tutajokat, csónakokat és hajókat épített a Fokos ereje és kenderből szőtt vitorláikba kapaszkodó szél vitte azokat a vizeken.

         

6.        És minden úgy volt, mint a Kezdetben. ÍZ-ZEN ereje az életet a NAP fényével adta és ez a Fény Lélekként tündökölt a Föld emberében. Mert Földből, Vízből és Tűzből lett az ember világa és az Élet lehelete vette körül azt. A Földön kívül – ÍZ-TEN Nagy Törvénye szerinti – Nagy Rendben keringtek az anyaggá lett Világok a nekik is életet adó Napjuk körül.

7.        Az Égből a Fényözönnel szállt az áldás a Földre, de az anyagból lett Föld elemei még nem találtak nyugalmat. A Föld gyomrából kitört a tűz és meglódította a vizeket, és a vizek elöntötték a Földet hol itt – hol ott.

8.        Az Égi lakók aggódva nézték a földi tüzek tombolását és a vizek száguldását. Mert a Földön sokfelé tomboltak az elemek. Csak a Kusok országaiban lakozott a békesség és a nyugalom.

ÍZ-Tenben élő és örökkönvaló anyai erő, akit mi AMA-PALIL-nak – az égi teremtő hatalmasság Édesanyjának – neveztünk, egyik leányára bízta a földi teremtmények óvását és gondozását. Mert nem csak a „kosiak”, a Kusok éltek már a Földön. Ők érkeztek „elsőként”, de a „kezdetben”, amikor a Föld Napja már más csillagképen ért a Földre, betelepült a Föld a többi csillagképek szülötteivel is. Szükség volt hát az égi gondviselőre, aki a földi teremtményeket óvta az elemek tombolásában. Mert bizony sokáig tartott, amíg a Tüzek megnyugodtak, és a Vizek elcsendesedtek.

9.        A Kusok NIN-TUD-nak – a „mindentudás Nénjének” – nevezték égi oltalmazójukat, aki a Föld lakóinak gondját viselte. NIN-TUD – a tombolások idejében – kétéltűvé változtatott sokakat a Föld lakói közül, akik félig hal – félig ember testtel átélték a víz-tengerek árjának pusztítását és a tüzek elől a vízbe menekültek.

10.     A Kusok földjeit és népeit nem érték el a földi rombolások. Népükhöz a Fokos Szövetségének erejével a földi uralkodó hatalom az Égből szállt alá a Rend Trónusával és a TUDÁS Koronájával, amit Én-Lil tett az első EM-BAR fejére. És Én-Lil akarata teljesedett. A Kusok népe boldogságban, örömben és bőséggel ellátva élt ÍZ-TEN Rendje és Törvénye szerint.

11.     Gyarapodtak a jóságban és a tudásban, mert a „mindentudás Nénje” – NIN-TUD – bölcseket, tudósokat adott közéjük, akik a Tudás Fényének lettek birtokosai. „KAL” nevet adott az ősi nyelv e bölcseknek és a hegyet, ahol a Tudás Fája volt, „KAL-DU”-nak – a TUDÁS HEGYÉNEK nevezték.

12.     Az idő múlásával a kosiak mind „tudók” lettek, mert az ősi KAL-DU földjéről mindenüvé elmentek a bölcsek és tanítók oda, ahol a „kosiak” éltek. Le a nagy folyók mentén, át a tengereken és a nagy hegyeken túl is.

13.     Legelőször a dél felé ömlő két nagy folyó mentén terjeszkedtek. Az egyiket BARANA, a másikat IDIGLAT néven különböztették meg. A folyókban élt halak sokasága jó étele volt az új telepeseknek. A medréből, partjairól szedett puha agyag szolgált a téglák készítésére de formáltak belőle agyagedényeket, tálakat, fazekakat, korsókat is, melyeket a Nap tüze keményre szárított.

14.     Azután tüzet is csiholtak úgy, ahogyan NIN-TUD megtanította őket a tűz élesztésére. A tűz erejével erős téglákat égettek. Az égetett téglákkal házakat építettek és hamarosan sok hatalmas városuk lett a két folyó országában, amit KAL-DA-nak – a bölcsek, megvilágosodott KAL-ok országának – neveztek.

15.     Sajnos a sok városból csak „öt”-nek a nevét ismerjük eddig. A sok káldeus agyagtáblán csak a következőket találtuk:
ERIDU…volt az „elhívottak” városa. NUN-KI ékjelekkel van írva a káldeus agyagtáblákon. Védelmezője és oltalmazója az égi-lakók között dingir NU-DIM-US, aki – neve szerint – „nem küld halált”.
Itt volt a Tudás háza. Itt tanították a bölcseket, okosokat, akik ÍZ-TEN papjai lettek, de ők voltak az emberi egészség gondozói is és a betegségek gyógyítói.
ALULIM volt a neve annak, akit az égből jött földi királyságra NIN-TUD ideküldött
és itt ő 28 800 évig uralkodott. ALGAR következett utána és
36 000 évig élt.
BAD-NAGAR-DIS nevű városban laktak a „dicsőített kosarak” készítői és rajtuk NIN-KURSÁG égi szeme őrködött. De nemcsak nádkosarakat tudtak itt készíteni, hanem hajókat is csináltak, összefonott nádkötegekből, csónakokat és kerekes kocsikat is.
ERIDU királysága aztán itt telepedett meg – szintén, mint az égből rendelt földi hatalom és itt uralkodtak:

EN-MEN-LU-ANNA…43 000 évig.
EN-MEN-GAL-ANNA…28 000 évig és DUMUZZI, az Ég Hű Pásztora…36 000 évig.
PIR-PIR-AG – volt a másik városuk. Neve annyit jelent: „a Fényözön városa”. Oltalmazójául volt rendelve PA-BIL-HARSAG…”a fény igaz pásztora”. Ide hozta át aztán NIN-TUD az Égből rendelt királyságot és EN-SIPA-ZI-ANNA 28 000 éven át volt király.
PÍR-KIB-NUN – volt a „fény bölcseinek a városa” és maga a Napisten oltalmazta azt.
Itt laktak az „ég ügyelői”, akik jól ismerték a Nap útját és az Ég csillagainak a járását. Ők olvastak az „Ég Könyvében”
Uralkodójuk – NIN-TUD akaratával – EN-MEN-DUR-ANNA volt 21 600 éven át.
Aztán az uralkodás központja KUS-KUS-RU nevű város lett. Itt laktak a „hegyi Kusok”. NIN-LIL a Lélek Anyja oltalmazta őket.
Ez volt az utolsó helye az égből jött uralkodó hatalomnak és UBARTUTU volt itt a király 18 600 éven át.
Ebben az „öt” városban nyolc kiválasztottja volt az égből a földre küldött királyságnak és azok 241 200 éven át irányították a földi életek az égi lakókkal kötött Szövetség szerint
A Tudás Fája gyümölcsei sok okosságot, tudást és bölcsességet adtak a káldeus népnek, a Kusoknak. Megtalálták az érceket a földben és mesterei lettek a fémöntésnek. Házi állataik voltak. Teheneket, juhokat fejtek és a tejből sajtot, túrót és vajat készítettek. Öntözőcsatornás földjeiken mindig bőséggel arattak. Fonalat csináltak a juhok gyapjújából, lenből és kenderből fontak, és szőttek. Igavonó állataikra járomot tettek. Készítettek ekét és boronát is. De ők faragták az első TILINKA-t is nádból, az első kürtöt az ökör szarvából és ők fújták ezen az első dallamokat is ÍZ-TEN és Én-Lil dicséretére.

 

16.     Mert még jól élt emlékezetükben az, hogy ADAMU volt ősapjuk és – az égi NIN-TI-ből lett a földön ősanyjuk – HÉVE, akik KAL-DU-ban, a nagy hegyek vidékén szálltak le a Földre.
Apáról-fiúra szállt az a szent titok is, hogy az égi szárnyas Kos vezette őket a Tudás Fájához, ahol ÍZ-TEN a Föld javait és az egyesülés boldogságát ajándékozta nekik, mely Nagy Ígéret bizonyságaként szülte – az égi-lakóból földi-lakóvá lett – HÉVE a földi világ első ügyelőjét – HÉVEKUS-t.

17.     E nagy hagyomány tudatában, KÁL-DU-ra, a Tudás Hegyére való emlékezés miatt építettek a sík vidéken hegyhez hasonló torony-templomokat minden városukban. Ezeket ÍZ-TEN dicsőítésére emelték.
Téglákból raktak vastag falakat és az emeletek száma „hét” volt. E torony-templomok tetején volt az „ég-figyelőinek” hajléka, akik éjjel-nappal figyelték az eget és írták agyagtáblákra.

18.     A torony-templom neve KAL nyelven „HÉ-ZI-KAL-MA”…azaz „az örök élet országának temploma” – volt. De sokféleképpen nevezték e templomaikat. Mondták azt is, hogy „Isten szemének háza”, „az Élet helye” és úgy is, hogy ZI-KUR-KAL…vagyis:” Az Élet Hegyének Őrzője”…és ők úgy hitték, hogy mindegyikben ott van ÍZ-TEN, amikor imádkoznak hozzá és segítségét kérik.
E templomokban szentelték meg eredetük titkának hagyományait és tudatosították utódaikban eredetük valóságát. Így tanítottak: „Kezdetben a szárnyas és tündöklő Égi Kos vezette ősanyánkat és ősapánkat az Égből – a Földre, a Tudás Fájához és így ők lettek a Minden Kezdet első, földi teremtményei”.

19.     Ennek emlékére formáltak színaranyból egy szárnyas kost és a Tudás Fáját is hozzá. Oltárukra tették azt, hogy hirdesse minden leszármazottuknak a „kosi nemzettség” ÍZ-TEN-től kapott azon kötelezettségét, hogy a Tudás Megtartói legyenek. De ezzel teljesítették NIN-TUD azon óhaját is, amelyet így mondott:

„Munkálkodjatok, hogy a KOS ÉKE TÜNDÖKÖLJÖN a Földön.”

20.     Így lett az aranyból formált „égi Kos” a „Minden Kezdet” örök jelképe a kosiaknál. De arra is emlékeztette őket mindig, hogy ősapjuk – ADAMU – volt ÍZ-TEN egyetlen teremtménye az égi szellem-világban, akit ÍZ-TEN akarata – már az égi-lakók között – anyagi testben teremtett és így a kosiak – vagy Kusok – mind-mind égi származású Isten-Fiak, hiszen szülőanyjuk az Élet Anyja – NIN-TI, aki ADAMU-val a Földre szállva – HÉVE lett itt a földön. És ezért nevezték magukat a „kosiak” KUS néven, hogy elkülönítsék a nevüket az égi szárnyas KOS fogalmától.

21.     KUS szó alatt tehát a „minden kezdet” – az égi KOS csillagkép idejében földre érkezett Isten-fiak – leszármazottait kell érteni, akik ÍZ-TEN tökéletességének és hatalmasságának a világából érkeztek a Földre. Ezt a MÁS-VILÁGOT ők így nevezték KÁM. – Tehát KÁM-ból jött a földre az EM-BAR és leszármazottai lettek a földi kezdet népe: A KUS.

22.     És a KUS nép nagyon jól tudta azt, hogy ÉN-LIL leszállt a földre és annak belsejét magokkal, ércekkel és minden jóval ellátta, mielőtt oda életet adott. A KUSOK magukat ÉN-LIL népének tartották, hitték és NIN-LIL-t pedig ÉN-LIL párjának vallották.
Így imádkoztak – ÉN-LIL-hez:
 „ÉN-LIL URUNK!
TE, ki sorsunkat megszabtad, és bizalmaddal népednek választottál
minket.
Világunk Édesapja, A REND és a TÖRVÉNY adója, Népünk Pásztora Napkelettől – napnyugatig,
Add a kegyelmedet nekünk.”

23.     Nagyon sok idő múlt el így a „kezdet” óta. Az égből a földre küldött hatalom – a Fényözön által – bőséget, boldogságot, gazdagságot és békességet teremtett a Káldeusok földjén. De a „bőség” fiai már nagyon sokban különböztek a „kezdet” fiaitól. Mert a „bőséget” a tudás és műveltség magas foka hozta és a „bőség” fiainak a „kezdet” sok munkája, ügyessége és találékonysága biztosította a jólét és a gondtalan élet feltételeit.

24.     És most a „bőség” fiai megfeledkeztek az égiekkel kötött Szövetségről. Azt hitték, hogy a Föld embere egyedül is tud élni – az égiek segítsége nélkül. Hát élt is – ÍZ-TEN kegyelméből – a kezdettől fogva tejjel-mézben folyó, áldot bőségben, ami körülvette őt. De amíg a „kezdetbeli” ősök ártatlansága megelégedett a földek sok szép termésével, a fáknak gazdag gyümölcseivel itt, a boldogság honában, a „bőség” fiai – a Tudás által épített pompás városaikban – a szeretet helyett a vetélkedést választották. A régi ártatlanságot az önzés váltotta fel és Én-Lil népe lelkében elszegényedett. A tiszta gondolatokat a sötétség takarta be és elmaradtak Én-Lil dicséretében. A nép ismét SAG-KUG-GA, azaz tudatlanná lett. ÉN-LIL-hez csak akkor fohászkodtak, ha a betegség gyötörte őket, vagy a bajok sokasága nehezedett rájuk és a földi kincsekkel pompázó Káldea díszes palotáinak lakói már nem hallották az Ég üzenetét.

25.     Pedig nagyon fontos lett volna – éppen most – a SZÖVETSÉG megtartása. Fontos lett volna az égi lakókkal való kapcsolat, azok szavának értése és megfogadása, mert a földi elemek háborgása most éppen a Káldeusok földjét közelítette.

26.     Az Ég lakói szorgalmasan küldték a figyelmeztetést a Föld emberének arról, hogy a földi vizek tombolásba kezdtek.
 Hogy a Föld gyomrából kitörtek a tüzek és sűrű, sötét felhőkből szakad a vihar, melyet iszonyú szelek ereje sodor a Káldeusok földje felé – De pusztába kiáltott szó lett az égiek intése, mert a földiek egymástól nyerve a dicsőséget – nem keresték már ÉN-LIL dicsőségét.

27.     NIN-TUD és vele a földi édesanyák oltalmazója – INANA – hullatták bús könnyeiket, de Föld öntelt embere már azt sem vette észre, hogy e könnycseppekből fakadnak a gyöngyvirágok.

28.     ÉN-KI is tűnődve nézte teremtményeit.
Figyelte templomának papjait, amint selyemben, arany ruhákban pompáztak és – bár ÍZ-TEN földi helytartójának hirdették magukat – nem ÍZ-TEN dicsőségét szolgálták, hanem a templom gazdagságát és kincstárát gyarapították.
Földi hatalmasokat dicsértek és nem ÉN-LIL - Napkelettől-Napnyugatig terjedő – örök, égi királyságát. Nem voltak többé ÉN-LIL hűséges fiai, hanem országuk bőségének gazdag és ÍZ-TEN-t feledő hatalmasai, akik a hatalomban – szeretet nélkül – vetélkedtek egymással.

29.     Az Ég lakói szomorúan nézték a Föld embereit. És – amikor ÉN-LIL az égi lakók nagy szomorúságát látta, szózata így hangzott:

„Én az erőmet adtam nekik, hogy – mint Isten-Fiak – azzal uralkodjanak a földön. Teremthetnek és rombolhatnak. Követhetik a test és az anyag kívánalmait is, de élniük kell az én Lelkem erejével.
Úgy mondtam nekik, amikor SZÖVETSÉGET kötöttem velük, hogy amíg Bennem maradnak a szeretetben, én is őbennük vagyok és, amit kérnek, azt megadom nekik. De aki nem marad Énbennem a Szeretetben – az kivettetik.”

30.     Így szentesítette ÉN-LIL-nek – a Világ Világosságának – szava azt az ítéletet, amit – az ÍZ-TEN-t felejtő – földi ember önmaga felett hozott, amikor megszegte a Szövetséget és nem ügyelt többé az Égi Szóra. Nem ügyelt, mert önhitten azt vélte, hogy ÍZ-TEN nélkül is élhet.
Élt is addig, amíg a közelgő vész el nem érte.

31.     De a gazdagságban pompázó földi hatalmasok között mégis akadt egy, aki megtartotta ÉN-LIL Szövetségét. EGY – aki nem feledkezett el a Kusok őseinek ígéretéről és népével együtt – buzgó imádkozással – ÍZ-TEN-nek adott dicséretet.
KUS-KUR-RU város királyának – UBARTUTU-nak - fia volt az, aki hűséggel szolgálta a Világ Világosságát és minél jobban látta a többi város népének ÍZ-TEN-től és ÉN-LIL-től való elfordulását, annál jobban intette népét – így:

Magasztaljátok ÉN-LIL-t, a Világ Világosságát a lelketekben, mert ő jó és irgalma örökkévaló.”

És a nép követte királyát. Így – együtt – tartották meg a régiek által kötött Szövetséget.

32.     ÉN-KI örömmel látta KUS-KUR-RU lakóinak szívbeli hűségét és UBARTUTU fiát – ÍZ-TEN-hez való ragaszkodása szerint
 – ZI-UD-LIL-DU – néven illette, ami a káldeusok nyelvén annyit jelent: „A LÉLEKTŐL SZÜLETETT ÖRÖK ÉLET.”

33.     ÉN-KI segíteni akart a hűségben és szeretetben élő híveinek és ezért megjelent álmában és ZIUDLILDU-nak és mondta neki:
 „Állj a fal mellé. Szedd össze népedet és sietve építsetek egy hatalmas bárkát. De ne nádfonatból legyen az, hanem erős fából készüljön és tetőt is ácsoljatok rá, hogy a víz felülről se ömölhessen bele..”

34.     ZIUDLILDU – amint felébredt a különös álomból – kiment a hatalmas templom falához és az álomban látottakat eszmélte éppen, amikor fülébe egy szózat csengett így:

„Ennél a falnál építsd a bárkát és tedd bele egész nemzetségedet.
Sietve siessetek, mert Vízözön közeleg, mely elpusztítja országotokat.”

35.     ZIUDLILDU akkor leborult a templom fala mellett és így kiáltott az ég felé hangos szóval:

„ÍZ-TEN! Áraszd ki ránk Szent Lelkedet és minden új életre kél majd. Te vagy a Hatalmas, aki megújítod a föld színét.”

Aztán összehívta népét és egy hatalmas bárka építésébe kezdtek – az égi szózat szerint.
Hosszú cédrusfákból ácsolták annak gerincét, és vastag pallókkal borították be azt. Szurokkal töltötték ki az illesztéseket. Magasra építették, és jól kiszámították a merülését, hogy az egész népet elbírja. Betetőzték úgy, mintha hatalmas ház lenne az.

Csak egy nyílást hagytak rajta, melyre nagy kaput illesztettek, de az is úgy csukódott, hogy azon a víz nem tudott behatolni.
A nagy bárkában volt helye KUS-KUR-RU minden emberének és minden állatának.

36.     És mialatt KUS-KUR-RU szorgalmaskodott és éjjel-nappal ácsolták nagy bárkájukat, a többi városokban csak folyt a földi örömökben, jólétben, bőségben a gondtalan és önző élet.

37.     Aztán egyszercsak megindult a fergeteg. Sötét felhők borították el az eget. Napsugár helyett villámok ezrei borították, csapkodtak mindenfelé és megnyíltak az egek csatornái. Ömlött a víz és a szelek iszonyú erővel seperték mindenüvé a szakadó eső vizét a Káldeusok földjén. De hatalmas vízár is ömlött a földön a szelek sodrásával és lassan elborított mindent. Embert, állatot, házat, várost és a nagy pálmafák ágai sem látszottak ki a víz tengeréből.

38.     És elpusztultak mind a városok és minden ember is, csak KUS-KUR-RU népe húzódott be a bárkába és berekesztették jól annak ajtaját is. A templom fala mellett állt a bárka, és amint nőtt a víz özöne, egyre jobban úszott az. Amikor a vízözön a templomot is elborította – a víz-tenger a színén sodorta a bárkát a déli szél észak felé.

39.     Hét nap és hét éjjelen át a szökőár és a felhőszakadás viharjának vize elborította a földet. Egyedül ZIUDLILDU nagy bárkája dacolt a vésszel és úszott a hatalmas tengerré vált vizek tetején.

40.     A hetedik napon aztán elcsendesült a vihar. Lelohadt a a szél ereje és elmúlt a fergeteg. Szétnyíltak a az ég felhői és áldott sugarát szórta le a víz özönére a NAP. Fény jött újra az égből.
ZIUDLILDU kitárta a bárka nagy kapuját és napsugár ömlött a bárka belsejébe is.


ZIUDLILDU akkor népével a NAP felé fordult és hálaadó imával köszönték meg a Napisten áldott sugarait. – Azután a király leöletett egy ökröt és hozzá egy juhot is levágatott. Örömlakomája volt a megmenekült nemzetségnek, és amikor a nap lenyugodott, az égi bika fénylő, hatalmas szarva tükröződött a vízen és adott nekik világosságot.

41.     Az égi és földi életek felmagasztaltja. Bölcsességed vihart apaszt el, és magasztos léteket teremt. Az Ég ÉN-LIL-je az ég és föld életerejét adta beléjük így megint és a Föld újra-virágzását rendelé.

42.     Ám ZIUDLILDU, a megmaradt király, alázatosan borult le ÉN-LIL elé és ÉN-LIL – az égi-lakókhoz hasonló – örök életre hívta el őt, örökéletet teremtve belé. Aztán „a királyi nép magjának megtartója” nevet adta neki.

43.     Örök lakóhalyül a hatalom hegyét, NI-TUK-ki hegyét, rendelte részére. Ez az ország, amelynek a leírt nevét a későbbi időben „DILMUN”-nak olvasták.
Ám a „TUK” szónak vélt írásjelet a káldeusok a „KOS” csillagkép nevébe is beleírták, de ők ezt a jelet „HUN” szónak olvasták. Így lett – a mai napig – káldeus nyelven mondva – a „KOS” csillagképének a neve:
mul LU-HUN”…és ez azt jelenti: „a HUN EMBER CSILLAGA”.
De még más formában is leírták a káldeusok a „KOS” csillagkép nevét…így:
„mul LU-HUN-GA”.
Ennek jelentése pedig:
„a HUN.EMBER HÁZÁNAK CSILLAGA.”
Ezek értelmében, a régi káldeusok nem NI-TUK-ki, hanem NI-HUN-ki néven ismerhették örök lakóhelyét, vagyis azt, amit a káldeusok után Káldeába települt új népek már DIL-MUN-nak neveztek. Ha a régi káldeusok szerint olvassuk az agyagtábla ékírásos szövegét
 – „KUR-NI-HUN-ki” módon, akkor ezt a kifejezést „HUN-ORSZÁG HEGYE”-nek kell értelmezni.

44.     ZIUDLILDU-nak, a vízözön hajósának, az égből a földre rendelt uralkodó hatalom királyának, Én-Lil népe megtartójának örök lakóhelyül, ÉN-LIL így HUNORSZÁG (dilmun) hegyét jelölte ki.

45.     És ott él örökre az, aki hűségesen megtartotta ÉN-LIL SZÖVETSÉGÉT.