IV. Béla Árpád-házi magyar király (1235. szeptember 25. – 1270. május 3.). Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, ezért „második honalapító”-nak is nevezik.

Apját, II. András királyt követte a trónon annak halálakor. Viszonyukat már korábban is burkolt, majd nyílt viszálykodás jellemezte. Első intézkedéseivel világossá tette, hogy minden tekintetben szakítani kíván elődje politikájával. Politikai ideálja az elsõ Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig III. Béla kora dicsőségének visszaállítása. Az apja által juttatott „haszontalan és felesleges örökadományok” visszavételével próbálta gyengíteni a bárókat, saját hatalmát pedig erősíteni.

A király politikájával szembeni elégedetlenség oly nagy volt, hogy 1239-ben Béla kénytelen volt felhagyni az adományok visszavételével. A válságot tovább mélyítette a kunok befogadása. Ők Béla engedélyével telepedtek le az országban, ám – elsősorban nomád életmódjuk miatt – összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel.

1240 végére félelmes katonai erővel rendelkező mongol seregek érték el az ország keleti határait. Az ország nem készült fel megfelelően a támadásra, a király politikája nem csak báróit idegenítette el, de a bajt tovább tetézte, hogy a tatárokkal való összejátszással vádolt Kötöny kun vezért a pesti táborban felkoncolta a csőcselék. A felbőszült kunok pusztítva kivonultak az országból, s IV. Béla így értékes haderőt vesztett el.

1241 tavaszán kezdődött meg a tatárjárás, amelynek során a mongol csapatok három irányból törtek be az országba. IV. Béla a fősereg ellen vonult, de a muhi csatában katasztrofális vereséget szenvedett. 1241 nyarára a Dunától északra és keletre lévő országrész a mongolok kezére került, csak néhány megerősített vár és erődítmény állt ellen. Béla király igyekezett katonai segítséget szerezni nyugati uralkodóktól, de nem ért el jelentős sikereket. Télen a tatárok az hideg időjárás miatt átkelhettek a befagyott Dunán, és erőfeszítéseket tettek hogy tatár szokás szerint kézre kerítsék az uralkodót személyesen. Egészen az Adriai tenger partjáig üldözték Bélát, de a Trau várában menedéket találó királyi családot nem sikerült elfogniuk. 1242 tavaszán a mongol sereg váratlanul elvonult, romba döntött országot hagyva maga után.

A visszatérő királyt a mongol hadjárat tapasztalatai ráébresztették korábbi politikája csődjére. A továbbiakban konfrontáció helyett megegyezésre törekedett az ország nagybirtokos nemeseivel. Az új birtokvizsgálatok már nem a királyi birtokok erőszakos restaurációját szolgálták, hanem biztosították kinek-kinek a maga jogos tulajdonát. Politikájának középpontjába egy új tatár támadás elhárítására tett intézkedéseit helyezte. Korszerű kővárakat építtetett, birtokadományaival erre ösztönözte alattvalóit is. Szintén védelmi célokat szolgált a kunok visszatelepítése az országba.

A Tatárjárás időszakát Csehországgal, a Babenberg örökségért (Ausztria, Stájerország) folytatott sikertelen háborúk követték, majd belső konfliktusok IV. Béla és fia István ifjabb király között.

Bélát halálakor fia követte a trónon, aki V. István néven uralkodott.