Navigáció
     
Kapcsolat
     
Adminisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     

Jelenleg látogató van a honlapon.

     
Számláló
Indulás: 2006-07-29
     

My Topsites List

II. Világháború
II. Világháború : Magyarország részvétele II.

Magyarország részvétele II.

  2006.08.21. 09:32


A 2. magyar hadsereg (1942–1943)

1942-től Magyarország jelképesnek induló második világháború katonai részvétele nagyobb méreteket kezdett ölteni. A Szovjetunió elleni német hadjáratba való nagyobb arányú bekapcsolódása már Hitler határozott követelésére történt. A Barbarossa-terv meghiúsulása, valamint az 1941–42-es téli szovjet ellentámadás során elszenvedett pótolhatatlan személyi és anyagi veszteségek arra kényszerítették a német hadvezetést, hogy az 1942-re tervezett hadműveletekben nagyobb arányban vegye igénybe szövetséges hadseregeinek erejét. A teljes magyar hadsereget, majd annak felét követelve 1942. január 6–9. között Ribbentrop német külügyminiszter, január 20–22. között pedig Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht főparancsnokságának főnöke folytatott Budapesten tárgyalásokat a magyar vezetőkkel. A visszacsatolt területeket, az önálló magyar államiságot, hadsereget féltve, s valamiféle német retorziótól tartva a magyar politikai és katonai vezetés csupán a követelések mérséklésére törekedett.

Az 1. páncéloshadosztály alakulatai. Esztergomtábor, 1942

Az 1. páncéloshadosztály alakulatai. Esztergomtábor, 1942

Az 1942. január 22-én született, s írásba nem foglalt döntés értelmében a magyar hadvezetésnek kilenc gyalogdandárt, egy páncélosdandárt és egy repülőköteléket kellett a 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségében kivezényelni a keleti hadszíntérre. A gyalogdandárok 1942. február 17-én általánosan a könnyű hadosztály elnevezést vették fel. A tárgyalások során nem tisztázták a kiküldendő hadsereg várható alkalmazási módját, annak területi és időhatárait, veszteségeinek pótlását, s Keitel vezértábornagy csupán fegyverzeti és felszerelési kiegészítésekre adott szóbeli ígéretet. Horthy a hadsereg parancsnokságával egyik legmegbízhatóbb tábornokát, a 26. tényleges szolgálati évét betöltött Jány Gusztáv vezérezredest bízta meg. Jány cselekvési lehetőségei a keleti hadszíntéren igen behatároltak voltak, hadműveleti-harcászati kérdésekben minden esetben az elöljáró német parancsnokságok döntései voltak mérvadóak.

Repülőtisztek a keleti fronton. Balról az első Horthy István kormányzóhelyettes

Repülőtisztek a keleti fronton. Balról az első Horthy István kormányzóhelyettes

A keleti hadszíntérre kiküldendő hadsereg alakulatainak szervezése már 1942 februárjában elkezdődött. Egy, az 1941/42-ben érvényes hadrendben nem {I-349.} szereplő, gondos válogatással összeállított hadsereg mozgósítására került sor. 207 ezer fős személyi állományának összeállításánál a minisztertanács 1942. január 26-i határozatához igazodva a magyar hadvezetést az a cél vezérelte, hogy a 2. hadsereg emberállománya egyenlően terhelje az ország egész területét, valamint minél kisebb mértékben érintse a Honvédség szempontjából legértékesebb, legjobban kiképzett korosztályokat. Ennek megfelelően a hadszíntérre kivonuló sorállomány nem haladhatta meg a Honvédség egész sorállományának 20%-át, a mozgósított alakulatok tartalékállományuk felét vehették igénybe, s a fennmaradó hányadot 30–45 év közötti póttartalékosokkal egészítették ki. A nemzetiségek (főleg románok) százalékos aránya 20, a munkaszolgálatra kötelezett zsidóké és a baloldali mozgalmakban résztvevőké pedig 10 százalék volt a hadsereg élelmezési létszámának egészében. A mozgósításra a szombathelyi III. (Domaniczky Ödön altábornagy), a pécsi IV. (Csatay Lajos altábornagy) és a miskolci VII. hadtestet (Gyimesy Ernő altábornagy) jelölték ki. Mindhárom hadtest csak két könnyű hadosztályát mozgósíthatta hadrendi alakulatainak igénybevétele érdekében, a harmadikat egy idegen hadtest állományából kapták.

Míg a 2. hadsereg emberanyagának összeállításánál a legértékesebb korosztályok kímélése volt a cél, fegyverzeti-technikai viszonylatban megpróbálták a lehető legjobban felszerelni a kivonuló alakulatokat. Fegyverzetüket és felszerelésüket a Honvédség összes alakulatától egyenlően elvont anyagból és a német hadseregtől remélt kiegészítésekre hagyatkozva állították össze. A hátországban rendelkezésre álló teljes fegyvermennyiség csaknem felét megkapta a 2. hadsereg, s az ország gépjárműállományának is felét mozgósították részére. Bár az ígért német fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítések csak részben, főleg zsákmányanyagok átadása révén realizálódtak, mégis a Honvéd Vezérkar a Honvédség akkoriban legjobban felszerelt hadseregét küldte ki 1942 tavaszán a hadműveleti területre. A magyar politikai és katonai vezetés remélte, hogy a kiszállítandó alakulatok hadirészvétele nem húzódik el, s a gyorshadtesthez hasonlóan hamarosan leváltják.

A 2. hadsereg alakulatainak mozgósítására, kiszállításuk sorrendjének megfelelően 1942. február 24-től került sor. Hat hetet szántak a csapatok összeszoktatására is kiképzésére. A keleti hadszíntérre történő kiszállításukra már az új miniszterelnök és kormánya működése alatt, 1942 áprilisa és júliusa között került sor. Kállay Miklós a nyugat felé kapcsolatot teremtő külpolitikai irány óvatos alakítását, a fennálló rendnek belső és külső erők elleni megvédését, illetve a hadiesemények alakulása folytán esetleg megváltozó külpolitikai körülmények közötti átmentését igyekezett megvalósítani, valamint ezen új politikát Németországgal elfogadtatni.

Az új kormány törekvéseinek támogatását elsősorban a katonai vezetésben változásokat ígérő Szombathelyi vezérezredestől, a Honvéd Vezérkar főnökétől, valamint a kormányban Bartha honvédelmi minisztert szeptember 24-én felváltó Nagy Vilmos szolgálaton kívüli vezérezredestől remélte.

A 2. hadsereg hadszíntérre küldését az általa kialakítandó új politika szempontjából a Kállay-kormány is elkerülhetetlennek és kényszerű lépésnek tartotta, de ennél több magyar kontingenst semmiképpen sem kívánt feláldozni a német szövetség céljaira. Mindazonáltal a keleti hadszíntérre kivonuló hadsereget a győzelem, illetve a győzelem kivívásában való közreműködés {I-350.} reményében indították útnak. Később tragikus sorsukat – számos bizonytalansági tényező, köztük a német hadsereg Moszkva előtti megállítása ellenére – 1942 tavaszán még nem lehetett előre megjósolni.

A Kurszkig felvonuló, illetve az itt kirakott magyar kötelékek kisebb része harcok árán, nagyobb része pedig hosszú gyalogmenetben jutott ki 1942 júliusában és augusztusában a Donhoz. Jány vezérezredes a Wehrmacht 1942. kora nyári hadjáratára, s ezen belül hadserege feladataira vonatkozó első általános tájékoztatást május 16-án, közvetlenül Hitlertől kapta a főhadiszálláson történt jelentkezésekor.

A 2. hadsereg hadműveleti területre elsőként kiérkező hányada, III. hadteste a német Weichs-Seregtestcsoport kötelékében 1942. június 28-tól vett részt a támadó hadműveletekben. A német hadvezetés 1942 nyarára halasztott „Blau” hadműveletének keretében a Kurszk körzetében elhelyezkedő seregtestcsoport alakulatainak és a tőlük délre csoportosuló német 6. hadseregnek együttes támadása az első ütemben a Donhoz való előretörést, a második ütemben pedig a Don és az Oszkol folyók közé zárt szovjet csapatok megsemmisítését célozta. A német VII. hadtesttel megerősített 2. hadseregbeli alakulatok feladata ezen belül az volt, hogy a német 4. páncélos és a 6. tábori hadseregek között Kurszk előtti védőállásukból kiindulva Tyim város előtt törjék át a szovjet védelmi vonalat és Sztarij Oszkol irányába jussanak ki a Donhoz.

E hadművelet során a német és magyar csapatok 300 km szélességben törték át a Brjanszki és Délnyugati Front arcvonalát, s 150–170 km mélyen előretörve elérték a Don partját és Voronyezs körzetét. Leginkább a Délnyugati Front csapatait sikerült bekeríteniük.

A magyar seregtestekre kirótt támadási feladatok java része a 9. könnyű hadosztályra hárult, amely négynapos harcot folytatott Tyim város birtoklásáért. Támadási sávja előtt húzódott a szovjet csapatok műszakilag egyik legjobban kiépített, 10–15 km-es mélységű védelmi állása. A nagykanizsai seregtest a Kodizi, Prudok, s Gnyilinszkije Dvori helységeknél, illetve a Tyim körül ún. „harckocsi-árokállás” előtt vívott súlyos harcok során elvesztette személyi állományának 20%-át. A hadműveletben részt vett, s közel 3000 fős véres veszteséget szenvedett magyar alakulatok 1942. július 7. és 10. között jutottak ki a Donhoz.

Az 1942 júliusában tovább folytatódó német hadműveletek a szovjet–német arcvonal legdélibb szakaszára összpontosultak. A német hadvezetés a hadműveletek nagyarányú kiterjedése miatt július 9-én A és B Hadseregcsoportot. A 2. magyar hadsereg a 2., 6. tábori, illetve 4. páncélos német, a 8. olasz, valamint a 3. és 4. román hadseregekkel együtt a von Bock, majd Weichs vezérezredesek által irányított B Hadseregcsoport alárendeltségébe került. Ezen hadseregcsoport északon elhelyezkedő hadseregeire – köztük a magyarra is – az a feladat hárult, hogy biztosítsák a Sztálingrád és a kaukázusi olajmezők felé irányuló hadműveletek sikerét.

A hosszú menetektől és a kezdeti harcoktól kimerült magyar alakulatokat a német gyorscsapatok felváltása után azonnal védelmi állásba rendelték a Don folyó mentén. A 2. hadsereg 200 km szélességben meghatározott védelmi vonalát mindössze 18 gyalogezrede szállhatta meg, ennélfogva a védelem mélységben történő kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére egyáltalán nem volt lehetőség. E cérnavékony védelmi vonalat csupán a harcoslétszám, kb. 80–90 ezer ember tartotta.

{I-351.} A Don mögé visszavonuló és a magyar hadsereg gyengéit hamar kitapasztaló szovjet csapatok 1942 augusztusától erőteljes támadásokat indítottak, hogy a folyó nyugati partján hídfőállásokat foglaljanak el. Ezen eredményes támadásaik középpontjába főleg az Uriv és Sztorozsevoje által határolt Don-szeglet, Scsucsje, Korotojak és Kosztyenki települések környéke került. Céljuk egy esetleges nagyobb szabású hadművelet kiinduló bázisainak megteremtése, illetve a közeli voronyezs–davidovkai vasútvonal oltalma volt.

A Don nyugati partjára átkelt szovjet 6. hadsereg csapatai ellen, 1942. július 18. és szeptember 16. között folytatott hídfőcsatákban két német gyaloghadosztály támogatása mellett a hadsereg java része részt vett. Az uriv–sztorozsevojei szovjet hídfő felszámolására három ízben – 1942. július 18-án, augusztus 10-én, illetve szeptember 9. és 15. között – a korotojakira szintén három ízben – augusztus 7–8-án, 15–17-én, illetve szeptember 1–3-án –, a scsucsjeire pedig két ízben – augusztus 9-én és 30-án – tettek kísérletet a magyar és német csapatok. Ezen vállalkozások – dacára a súlyos véráldozatoknak – átmeneti sikerek után javarészt eredménytelenek maradtak. Csupán a korotojaki hídfőt és Sztorozsevojét sikerült visszafoglalni. A 2. hadsereg vesztesége – elesett, eltűnt, meghalt, megsebesült – a Don menti hadfőcsaták alatt 26–27 ezer főre tehető. A hadsereget anyagi téren is jelentős veszteségek érték, az 1. páncéloshadosztály harckocsijainak száma felére csökkent, a 7. tábori tüzérezred pedig elvesztette löveganyagának java részét.

A Don menti hídfőcsaták alatt súlyos gyász érte Horthyt és családját. Az 1. vadászrepülő-osztály kötelékében frontszolgálatot vállalt idősebb fia, Horthy István tartalékos főhadnagy, kormányzóhelyettes augusztus 20-án Ilovszkoje térségében Héja típusú vadászgépével lezuhanva tragikus repülőbalesetet szenvedett.

1942 szeptemberében kismértékben a hátország is szembesülhetett a háború közvetlen hatásaival, mikor szovjet távolsági bombázó repülő kötelékek szeptember 5-re és 10-re virradó éjjel két ízben hajtottak végre bombatámadást a főváros ellen. E meglepetésszerű légitámadásokat azonban közel egy évig újabbak nem követték, s az ország lakossága látszólag továbbra is közömbösen viseltetett a hadszíntereken történő események iránt.

A doni hídfőcsatákat követően a 2. hadsereg csapatai az elért vonalban védelemre rendezkedtek be. 1942 őszén – a tavasszal kivonulthoz képest – egy személyi állományában, fegyverzetében megfogyatkozott, súlyos ellátási és utánpótlási gondokkal küzdő magyar hadsereg várta sorsának beteljesedését. Hazahozatalának, illetve kezdetben remélt gyors felváltásának lehetősége – a hadsereg védelmi feladatainak ellátása, valamint a várható német ellenkezés és újabb követelés miatt – a magyar politikai és katonai vezetésben fel sem merült.

Hősi emlékmű avatása a keleti fronton. 1942. szeptember

Hősi emlékmű avatása a keleti fronton. 1942. szeptember

A szovjet–német arcvonal déli szakasza 1942 szeptember végére teljes egészében megmerevedett. A Kaukázuson túlra, a létfontosságú bakui olajmezőkig a német csapatok nem jutottak el, s a kezdeményezés kicsúszott a német hadvezetés kezéből. A magyar politikai és katonai vezetésnek, bár ismerte a 2. hadsereg ezernyi problémáját, nem volt távlati terve a kialakult helyzet megoldására. Német részről várta a segítséget, s csak a csapatok minimális mértékű fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítésére, illetve a személyi állomány fokozatos felváltására hajlott. 1942 novemberében 35–36 ezer ember került ki az arcvonal mögé a harcoló állomány egy részének felváltására.

Gépkocsizó gyalogság a doni harctéren, 1942

Gépkocsizó gyalogság a doni harctéren, 1942

{I-352.} A 2. hadsereg sorsát meghatározó kérdésben a Kállay-kormány új elemekkel bővült bel- és külpolitikai törekvései érvényesültek. Az új kormány legfőbb politikai célkitűzése az volt, hogy – az egyre feszültebbé váló magyar–román viszonyra, s a bizonytalan külpolitikai helyzetre való tekintettel – az országot kivezesse a háborúból. Óriási teherként nehezedett rá a román vezetésnek Észak-Erdély és Székelyföld visszaszerzésére irányuló, egyre nyíltabban hangoztatott szándéka. Mindez arra késztette, hogy erőforrásainak nagy részét a háború befejeztével elkerülhetetlennek látszó magyar–román fegyveres konfliktusra tartalékolja. Lényeges elhatározása volt, hogy a honvédséget fejleszti, erősíti és az ország határainak védelmére összpontosítja. Véget kívánt vetni a keleti hadszíntérre történő további csapatszállításoknak is, azonban már 1942 őszén sem tudott kitérni az újabb határozott német követelések elől. 1943 januárjában az 1. és a 201. könnyű hadosztály került ki Ukrajnába, a magyar megszálló erők kötelékébe.

A magyar hadvezetés embert, fegyvert és felszerelést próbált tartalékolni a 2. hadsereg megerősítéséről való lemondás árán is. A jelentős minőségi és mennyiségi fejlesztésre törekvő hátországi honvédségi erők további megtizedelésével nem akarta gyengíteni és védtelenné tenni az országot. Közben a keleti hadszíntéren is gyökeresen megváltozott a helyzet. Nyáron még a németek lendületben voltak, Paulus 6. és Hoth 4. páncéloshadserege augusztus 23-án elérte Sztálingrádot. Szeptemberben a német előrenyomulás üteme lelassult, októberre elakadt. A szovjet hadvezetés stratégiailag hasonló visszacsapásra készült, mint 1941 decemberében Moszkva alatt. A hadműveleti terveket Zsukov készítette el, aki a gyengébb harcértékű szövetségeseken keresztül szerette volna megverni a Wehrmacht alakulatait.

1942. november 19-én a szovjet csapatok ellentámadásával kezdetét vette a második sztálingrádi csata. Még aznap áttörték a sztálingrádi német csoportosítástól északra levő 3. román, másnap a délre álló 4. román hadsereg állásait. 23-án bezárult a gyűrű mintegy 300 ezer katona körül. A hadművelet második szakaszában a szovjet csapatok arra törekedtek, hogy a német Dél Hadseregcsoportot olyan messze szorítsák a Sztálingrádnál bekerített csoportosítástól, hogy annak felmentésére ne indíthassanak támadást. Ezzel párhuzamosan megállították a 4. német páncéloshadsereg december 12-én déli irányból indított felmentő támadását is. Továbbszorították nyugatra a 3. román hadsereget, s támadásuk december 17-én elérte a 2. magyar hadsereggel szomszédos 8. olasz hadsereg arcvonalát. A 2. hadsereg-parancsnokság az olasz 8. hadseregnél bekövetkezett szovjet áttörés után már határozottan sürgette, hogy az általa kért fegyverzet, felszerelés és német csapaterősítés idejében, a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára.

A magyar segélykérésekre is reagálva, de leginkább a szomszédos olasz hadsereg részeinél elért szovjet sikerek hatására, a német hadvezetés egy hadtestnyi köteléket alakított ki 1943. január 2-től a 2. hadsereg védelmi vonala mögött. Ez Hans Cramer vezérőrnagy vezetésével szerveződött, s magába foglalta a 26. német gyaloghadosztályt, a 168. német gyaloghadosztály háromnegyed részét, a szintén 700. német páncéloscsoportot és 190. rohamlövegosztályt, valamint az 1. magyar páncéloshadosztályt. Feladatát abban határozták meg, úgy csoportosuljon, hogy az áttört erőkkel szemben támadni tudjon. A 2. hadsereg-parancsnokságon ekkor még nem tudhatták, hogy a {I-353.} felettes német B. Hadseregcsoport légvonalban 700 km-es szakaszán ez az egyetlen – ki nem nevezett – tartalék erő. De azt sem sejthették, hogy ezzel a hadtesttel a hadtesttel a hadsereg legválságosabb helyzetében sem Jány vezérezredes, sem közvetlen elöljárója, Weichs vezérezredes nem rendelkezhet szabadon. Alakulatai végül 50–100 km-rel az arcvonal mögött úgy helyezkedtek el, hogy a magyar védelmi vonal áttörését követő azonnali beavatkozása – ha el is rendelték volna – a télies időjárás és útviszonyok miatt szóba sem jöhetett.

A magyar arcvonal ellen feltételezett szovjet támadás célja és iránya sokáig a teljes bizonytalanságban tartotta úgy a magyar 2. hadsereg-parancsnokságot, mint a felettes német B. Hadseregcsoport parancsnokságát. 1943. január első napjaitól azonban egyre inkább bizonyossá vált, hogy a közelgő szovjet támadás célja a rosszos–szvobodai vasútvonal birtokbavétele lesz. Az offenzíva megindítását a Donnál képzett hídfőikből várták, de a támadás időpontját, s konkrét irányait természetesen nem ismerhették.

A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező, s vontatóeszköz hiányában mozgásképtelen tüzérségű magyar hadsereg nem tudott sokáig ellenállni a támadás súlypontjain túlerőben levő szovjet csapatok offenzívájának.

A szovjet támadás kezdete, annak előkészülete az alábbi megfogalmazásban került be a 2. hadsereg-parancsnokság naplójába 1943. január 12-én: „Az Uryw-i hídfőből várt orosz támadás 9.45-kor kezdődő heves tüzérségi és Sztálin-orgona tűz előkészítés után 10.30-kor megindult.” Mint azt a különböző magyar harcjelentések is egyöntetűen állítják, a támadók kéthadosztálynyi erővel is csak kis harckocsi támogatással hajtották végre akciójukat. Rajtuk kívül az urivi hídfőben és a Don túlpartján a Voronyezsi Front 40. hadseregének többi alakulata, az olasz 8. hadsereg megmaradt doni arcvonala előtt a szovjet főhadiszállás tartalékából kapott 3. harckocsihadsereg és a 7. lovashadtest, e két nagy csoportosítás között, a Scsucsjénél képzett szovjet hídfő mögött pedig a 18. önálló lövészhadtest alakulatai várták a szovjet hadvezetés osztrogozsszk–rosszosi hadműveletének január 14-i kezdetét. Az 1943. január 12-i támadás csak egy nagyobb erejű felderítő vállalkozás volt. A főerőknek az urivi és a scsucsjei hídfőből, valamint a magyar arcvonaltól délre csak két nappal később kellett harcba bocsátkozniuk a 2. magyar és a 8. olasz hadsereg részeinek bekerítése és megsemmisítése céljából. Feladatuk volt birtokba venni Liszki és Kantemirovka között a Rosztovba vezető vasútvonalat, továbbá kedvező kiindulási helyzetet teremteni a 2. német hadsereg ellen indítandó támadáshoz és a Harkov, illetve a Donyec-medence felé irányuló előretöréshez.

A január 12-i szovjet vállalkozás a 7. könnyű hadosztály arcvonalán 6–10 km-es előrenyomulást eredményezett a támadóknak. A 2 hadsereg-parancsnokság, de legfőképpen német felettes parancsnoksága azonban még nem tartotta kritikusnak és visszafordíthatatlannak az urivi hídfőben kialakult helyzetet.

Január 13-án az ellentámadás kudarca és az előrehozott szovjet főtámadás kibontakozása következtében válságosra fordult a kezdeti harcok által érintett magyar csapatok helyzete. A 7. könnyű hadosztály csapatai többször bekerítettségükből kitörve vonultak vissza nyugati irányba. A fokozatosan mélyülő és kiszélesedő szovjet áttörés miatt a 20. könnyű hadosztály déli szárnya teljesen nyitottá vált. 14. gyalogezrede ugyan még tartotta Sztorozsevojét, de 23. gyalogezredét a községtől délre teljesen {I-354.} körülzárták. 23/II. zászlóalja csak a tizenharmadik szovjet tömegtámadás után vágta ki magát a bekerítésből. Szintén az átkarolás veszélye fenyegette a 7. könnyű hadosztály jobb szomszédját is, mivel a főtámadást végrehajtó szovjet csapatok leginkább déli irányba kanyarodtak el.

A magyar hadsereg-parancsnokság által kért Cramer-hadtest rendelkezésre bocsátása január 13-án délután részben szabad utat kapott. A 168. német gyaloghadosztálynak a szovjet bekanyarodással szemben Osztrogozsszkhoz, illetve a Potudany folyó vonalához kellett felvonulnia. Ezzel megkezdődött a hadtest nem éppen szerencsés részleges harcba vetése.

A 2. hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás és annak 40 km széles és 20 km mély sikeres kiterjedése folytán 1943. január 14-én végérvényesen kettészakadt. Az urivi hídfőtől északra védekező III. hadtestbeli csapatokkal egyre nehezebbé vált a kapcsolattartás. Ekkor egy újabb erős szovjet támadás érte az urivi Don-kanyartól délre fekvő arcvonalrészt.

A Voronyezsi Front csapatai megindították offenzívájukat Scsucsje körzetében is, s ugyanez bekövetkezett a Don menti megmaradt olasz arcvonalon is. A Scsucsjénál védekező 12. könnyű hadosztály védelme még 14-én kora délután összeomlott, estére pedig már a jobb szomszéd,1 9. könnyű hadosztály szabadon maradt oldalát veszélyeztették a harckocsikkal támogatott szovjet csapatok.

Az ellenség két sikeres áttörése és az azt követő átkaroló hadmozdulatokkal következtében az említett urivi és scsucsjei betörés közé eső doni arcvonalrész, a 10. és 13. könnyű hadosztályok állásainak védelme kritikussá vált. Mindkét seregtest súlyos harcok után adta fel eredeti védőállását, az urivi áttörést követő 3–4. napon.

Január 14-én délután a hadsereg-parancsnokság az első ígéretet kapta arra, hogy a Cramer-hadtest, a be nem vetett alakulataival támadni fog az egyre súlyosbodó helyzet javítása érdekében.

A január 15-ét követő napoktól megkezdődtek az új szovjet hadművelet előkészületei, amelyek már a bal szomszéd 2. német hadsereget is érintették. Erre lehetőséget kínált az urivi áttörés nyomán keletkezett hézag, melyen keresztül a szovjet csapatok, a III. magyar hadtest bekerítése mellett, a 2. német hadsereg oldalába kerülhettek. A Voronyezsi és Brjanszki Front ezen, négy (40., 13., 38., 60.) hadsereggel végrehajtott hadműveletének célja a 2. német hadsereg és a III. magyar hadtest megsemmisítése, illetve a Jelec–Valujki vasútvonal birtokbavétele volt. A III. hadtestnek három könnyű hadosztályával és több német segélyalakulattal egészen január 26-i sikerült tartania védelmi állásait a túlerővel rendelkező 60. szovjet hadsereg ellen. A hadtest csapatai le tudták lassítani a voronyezsi német erők bekerítésére előretörő ellenség előrenyomulását.

A Cramer-hadtestnek a scsucsjei áttörés elreteszelése céljából, január 16-ra tervezett ellenlökése ugyan megindult, de csekély eredményre vezetett. A IV. hadtest 13. és 10. könnyű hadosztályai Osztrogozsszkba vonultak vissza, hogy ott a német 168. gyaloghadosztállyal – a hadsereg-parancsnokság intézkedése alapján – védelmi állást foglaljanak el. A fent nevezett városban kitartó magyar és német csapatok január 16-tól négy napon át vívták egyenlőtlen harcukat a szovjet erők fojtogató körülzárásban.

Január 16-án a szovjet harckocsihadtestek jelentős sikereket értek el a 2. hadseregtől délre a 8. olasz hadsereg megmaradt része, az alpini hadtest és a XXIV. német páncéloshadtest ellen. {I-355.} Rosszos városának szovjet kézre kerülése átkarolással fenyegette a Don menti állásaiban még kitartó olasz alpini hadtest három gyaloghadosztályát és a tőlük északra elhelyezkedő magyar 23. és 19. magyar könnyű hadosztályát.

Jány Gusztáv vezérezredes előbb kéréssel, majd egy ultimátummal fordult Sodenstern gyalogsági tábornokhoz, a b. Hadseregcsoport vezérkari főnökéhez, hogy próbálja meg kieszközölni Hitlernél az engedélyt a két VII. hadtestbeli könnyű hadosztály visszavonására. Január 16-án este 20 órakor is az volt a válasz, hogy „A 23. és 19. könnyű hadosztály állásait a Führer döntése szerint minden körülmények között az utolsó emberig tartani kell.” Witzleben vezérőrnagy, a 2. hadsereg-parancsnoksághoz beosztott német összekötő törzs parancsnoka ezek után azt tanácsolta a magyar hadsereg vezérkari főnökének, hogy a felsőbb parancsot mindig a helyzetnek megfelelően kell kezelni. Így vélekedett a B. hadseregcsoport hadműveleti osztályának vezetője, Winter ezredes és a Cramer-hadtest vezérkari főnöke, Kinzel vezérőrnagy is. Ezek után Jány január 17-én hajnalban elrendelte, hogy a VII. hadtest kezdje meg visszavonulását Karpenkovón át északnyugati irányban. Weichs vezérezredes, a B. Hadseregcsoport parancsnoka később nem vállalta parancsnoksága szóbeli intézkedését, amelyben engedélyezték, illetve elrendelték a VII. hadtest visszavonulásának megkezdését.

A végsőkig való kitartást két parancs, illetve utasítás is előírta Jány vezérezredes számára: Hitler 1942. október 14-i parancsa az 1942/43. év téli védelmének végrehajtására, valamint a Honvéd Vezérkar főnökének utasítása, mely 1942. december 27-én érkezett meg a 2. hadsereg-parancsnoksághoz. Ezek eleve megszabták tevékenységének határait. Ő talpig katona volt, a parancsmegtagadás vagy a katonai eskü megszegése távol állt tőle.

A későn elrendelt január 17-i parancs azt eredményezte, hogy a VII. hadtestbeli alakulatokat visszavonulásuk során több ízben érte támadás. A szovjet csapatoknak azonban nem sikerült a kisebb-nagyobb csoportokban visszavonuló – gyakran csak egyéni fegyverzettel rendelkező – magyar csapatrészeket Alekszejevka térségében teljes mértékben kétoldalról bekeríteni. Az 1. magyar páncéloshadosztály részeinek sikeres elhárító harcai, illetve Alekszejevka és Ilinka január 18. és 21. közötti birtoklása lehetővé tették, hogy a részben rendezetlenül visszavonuló csapatok és vonatrészek az említett helységeken áthaladhassanak nyugat felé.

Magyar honvédek Ivanovkán, 1943. január

Magyar honvédek Ivanovkán, 1943. január

A 2. hadsereg megmaradt csapatai – az Osztrogozsszkban körülzártak kivételével – mindenütt az Oszkol folyó völgye felé vonultak vissza. Január 20-án aztán Osztrogozsszk védői kitörtek a gyűrűből, s a német 26. gyaloghadosztály fedezete alatt sikeresen hátrajutottak.

Január 22-én Hitler engedélyével a B. Hadseregcsoport-parancsnokság úgy döntött, hogy a 2. hadsereget kivonja az arcvonalból és egy hátsó, front mögötti körzetben gyülekezteti újjászervezés céljából. Hátravonásukat 1943 februárjában a harcképes magyar alakulatrészeket összefogó, Vargyassi Gyula vezérőrnagy vezette csoport és a Cramer-hadtest csapatai biztosították. Január 24-én délben a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból, a január 15-én elszakított és német alárendeltségbe (Siebert-csoport) került III. hadtestre azonban még nehéz és súlyos harcok vártak. 9. könnyű hadosztályának 17/III. zászlóalja még január 27-én hajnalban is doni állásaiban tartózkodott, s ezt követően csak parancsra vonult vissza. Január 28-án {I-356.} aztán a szovjet csapatok Kasztornojétól déli irányban, Gorsecsnojétól pedig északi irányban előrenyomulva megszállták az Olim patak völgyének nyugati oldalát. Ezzel bezárult a gyűrű a német 2. hadsereg XIII. és VII. hadteste, valamint a körvédelmi állásaiból visszavonuló magyar III. hadtest maradványai körül.

A III. hadtest veszteségteljes visszavonulása során a német 2. hadsereg seregtestjeivel együtt mintegy „vándorló katlant” képezve meg tudta védeni magát, s sikerült mindvégig nyitva tartani a megmenekülés folyosóját nyugat felé. A magyar csapatok végül is 1943. február 2-án a Sztarij Oszkol felé áttörő német gyaloghadosztályok után több kisebb-nagyobb csoportot alkotva déli irányba menetelve kijutottak a gyűrűből.

A hadseregnek a harcokból kivont, zömében fegyvertelen töredékei kezdetben Romni, Vorozsba, Glukov és Konotpo körzetében gyülekeztek, majd március 5-én a szovjet csapatok előretörése miatt a Dnyepertől nyugatra levő Koroszteny és Ovrucs városok környékét jelölték ki számukra végleges újjászervezési területként.

Az 1943. januári, februári súlyos veszteségek nagyságáról, s meglevő összegyűjtött létszámról 1943. február közepétől kezdtek folyamatosan jelentést tenni a csapatok. Hozzávetőlegesen 120 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, s fogságba esett honvédek száma.

A hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok erőn felüli helytállást tanúsítottak a hadműveletek alatt. Megakadályozták, hogy a szovjet hadsereg egy lényegesen nagyobb méretű katlancsatába kényszerítse a doni arcvonalat védő seregtesteket. Egy-egy község vagy támpont napokig tartó védelme ugyan csak pillanatnyi részsikert eredményezett számukra, mégis nem várt akadályt jelentett a szovjet csapatoknak stratégiai elképzelésük teljes mértékű megvalósításában.

A 2. hadsereg hadműveleteiben részt vett alakulatokhoz hasonlóan néhány magyar megszálló seregtest is súlyos veszteséget szenvedett 1943 márciusában. Különösen vonatkozott ez a 105. és a 108. könnyű hadosztályokra melyeket a Közép-Hadseregcsoport parancsnoksága a 2. német tábori és a szintén német 2. páncéloshadseregek arcvonala között betört szovjet harckocsi- és gépesített seregtestek ellen vetett be. 1943 március végére a brjanszki erdőség területén, Szeregyina Buda, majd Novgorod Szeverszkij környékén tevékenykedő 108. könnyű hadosztály fizikai és erkölcsi értéke már oly mértékben lecsökkent, hogy a megszálló feladatok ellátása is gondot jelentett számára.

A 2. hadsereg maradványainak hazahozatala először Szombathelyi vezérezredesnek Hitlernél tett 1943. február 1-jei látogatásakor került szóba. A Honvéd Vezérkar főnöke azzal a megbízatással érkezett Hitlerhez, hogy kísérelje meg kieszközölni a súlyos veszteségeket szenvedett csapatok hazahozatalát, s semmiképpen se járuljon hozzá újabb alakulatok kiszállításához. A tárgyaláson ezen kitűzött célok közül semmit sem tudott elérni. Hitler a hadsereg további frontszolgálatára és átszervezésére tett javaslatot, sőt a német csapatok leterheltségére való tekintettel a balkánra is kért magyar megszálló kontingenst. Szombathelyi miután úgy vélte, hogy várható következmények nélkül ezen újabb német kívánságok elől sem lehet kitérni, legfeljebb azokat az elszenvedett veszteségekre, s az ezek nyomán szükséges újrafegyverkezésre való hivatkozással csak mérsékelni vagy elodázni lehet, {I-357.} hagyta magát meggyőzni Hitlertől. A magyar csapatok balkáni jelenlétét elsősorban egy esetleges angol–amerikai görögországi partraszállás esetén remélt együttműködés szempontjából tartotta szerencsésnek. Erről kezdetben Kállay miniszterelnök is hasonlóképpen vélekedett.

A Honvéd Vezérkar főnökének Hitlerrel való megállapodása nagy visszatetszést váltott ki a kormányban. A minisztertanács március 10-i, majd 30-i ülésén a balkáni katonai jelenlét gondolatát, mint a magyar érdekekkel össze nem egyeztethetőt elvetette, s ismét határozottan a 2. hadsereg hazahozatala mellett foglalt állást. Az volt az álláspontja, hogyha másképpen nem megy, akár újabb magyar megszálló hadosztályok kiküldése árán is, de megkísérli kieszközölni a 2. hadsereg hazahozatalát. Horthy a vezérkar főnökével szemben ezúttal mindenben kormánya álláspontját támogatta. Közrejátszott ebben a nyugati szövetségesektől származó azon információ is, hogy az angolszászok és a jugoszláv emigráns kormány már teljesen elvetett egy balkáni partraszállás esetén történő kapcsolatfelvételt az ott felvonult magyar erőkkel. Szombathelyinek ezek után a kormányzó által szentesített döntésről kellett tájékoztatnia a német katonai vezetést, s a Balkánra küldendő magyar alakulatok kérdése az 1943. április 8-i Hitler és Horthy találkozón már szóba sem került.

Szombathelyi vezérezredes viszonya a miniszterelnök mögött álló, a háborúból való kiválás gondolatával foglalkozó, s ehhez a kormányzót is megnyerni igyekvő körökkel ezt követően megromlott. Az angolszász hatalmakkal való kapcsolatfelvételen munkálkodó politikusoknak fenntartásaik voltak a Honvéd Vezérkar főnökével szemben, aki a háborúból való kiugrást, s a németekkel való szembeszegülést katonailag továbbra is elképzelhetetlennek tartotta.

A 2. hadsereg hazahozatalának engedélyezésről 1943. március 28-án értesült a magyar hadvezetés. Keitel közölte Szombathelyivel, hogy Hitler beleegyezését adja a 2. hadsereg maradványainak a hadsereg-parancsnokság kivételével történő hazaszállításába, ha helyette két új hadosztályt és 12 műszaki (építő) zászlóaljat küldenek ki. Ezt követően az április 7-én hozott végleges intézkedés értelmében a 2. hadsereg megmaradt töredékeinek ellenértékeként a 18. és 25. könnyű hadosztály került ki Ukrajnába, a „doni poklot” megjárt csapatok hazaszállítása pedig április 24. és május 30. között megtörtént.

1943 nyarán a magyar királyi honvédségben széles körű átszervezések kezdődtek. Az eddigi mennyiségi fejlesztés gyengéi és a felszereltség, fegyverzet tekintetében meglevő hiányosságok arra késztették a honvéd vezérkart, hogy a hadsereg minőségi tagozású fejlesztésére törekedjen. Egy olyan ütőképes fegyveres erőt akartak kialakítani, amely a visszaszerzett területek megőrzésére alkalmas legyen.

Az átszervezés leglényegesebb vonása a három gyalogezredet magába foglaló gyaloghadosztályokra való áttérés volt. A könnyű hadosztályok megszűntek, s helyettük minden hadtestnél a hadihadrendben egy alap (gyalog) és egy tartalék hadosztályt állítottak fel. A gyaloghadosztályok már 1943 augusztusában megalakultak. Miután a honvéd vezérkar a tartalék hadosztályok megalakítására az Ukrajnában levő megszálló seregtesteket volt kénytelen felhasználni, a helyszínen történő átszervezések egészen 1944 májusáig elhúzódtak.

Az 1943/44-es hadrendi átszervezés után 1944 elejére a honvédség az alábbi seregtestekből állt:

{I-358.} 8 gyaloghadosztály, 1 könnyű hadosztály (27. könnyű hadosztály), 8 tartalék hadosztály (ebből hat három gyalogezredből álló tartalék hadosztály a kilenc könnyű hadosztályból átszervezés alatt megszálló feladatra alkalmazva, két tartalék hadosztály pedig csak kereteiben az anyaországban), 2 hegyidandár, 2 páncéloshadosztály, 2 lovashadosztály, Székely Határvédelmi Erők, Folyamerők, Honvéd Légierő, egyéb fővezérség-közvetlen önálló alakulatok.



A 2. magyar hadsereg története

A német hadvezetés 1941 telén csúfos vereséget szenvedett Moszkvánál, így 1942-ben mindeddiginél nehezebb feladat hárult a szövetségesekre.

A birodalomnak újabb seregekre volt szüksége. Wilhelm Keitel vezértábornagy - a német véderő főparancsnokságának egykori vezetője - 1942 január 21-én Magyarországra utazott a kormánnyal való tárgyalás végett. Az eredmény:Magyarország 9 gyalogos és 1 páncélos hadosztály kiállítását vállalta magára. Ezekből alakult meg a 2. magyar hadsereg vitéz Jány Gusztáv parancsnoklatával, mely a fronton Weichs tábornok hadseregcsoportjához tartozott.

A 2. magyar hadsereg katonáit az egész ország területéről hívták be, a népességi arányok figyelembevételével. A katonailag leghasznosabb emberanyaghoz azonban nem nyúltak, mert azt a világháború utáni időkre akarta átmenteni a magyar katonai vezetőség. A III., a IV. és a VII. hadtest állományából két-két könnyű hadosztályt mozgósítottak. A 6 hadosztályt további hárommal egészítették ki. A frontra magukkal vitték a II. és az V. hadtest, ill. a kassai VIII. hadtest egy-egy könnyű hadosztályát. Nem csoda, hogy a 2. hadseregből hiányzott az összeszokottság és a csapatszellem sem volt egységes. 1942 tavaszán osztották egy páncélos hadosztályt is a hadseregbe osztottak, melyet német hadianyaggal szereltek fel. A sereg állományát gazdagította egy 1942 október 15-én csatlakozó egy ezred erejű repülőcsoport is, amely ettől a naptól kezdve a 2. repülődandár nevet viselte.

1942 áprilisában a hadsereg megszervezése befejeződött, ezután megkezdődött a csapatok kiszállítása a hadműveletek helyszínére. Július 27-én az utolsó egységek is megérkeztek keleti frontra. 822 száztíz tengelyes vasúti szerelvény bonyolította le a hadosztályok szállítását. Annak ellenére, hogy igyekeztek megakadályozni a hirtelen kivonulás nyilvánosságra hozatalát, a vonatok indulásánál mindig sokezres tömeg búcsúztatta szeretteit.

A 2. magyar hadsereg létszáma meghaladta a kétszázezer főt. Ez első hallásra soknak tűnik, de a szám nem hűen tükrözi a valóságot! A magyarok hadosztályait csupán két gyalogezred alkotta, míg a németek, sőt még az oroszok hadosztályai is három ezreddel rendelkeztek. Ezért is hívták csapatainkat könnyű hadosztályoknak. A német hadvezetés egyik nagy baklövéseként emlegetik, hogy a magyar könnyűhadosztályokat olyan feladatokkal bízta meg, ami a teljes értékű és jobban felszerelt hadosztályoknak is komoly megpróbáltatást jelentett volna!

A 2. magyar hadsereg azonban, a királyi honvédséghez képest, igen jól fel volt szerelve a nem mozgósított egységektől elvett fegyverekkel. Egy gyalogezred fegyverzete a következőképpen festett: 46 géppuska

18 gránátvető

20 aknavető

20 páncéltörő ágyú

18 nehézpuska

108 golyószóró

160 német géppisztoly (körülbelül).

Az ezredekhez tartozott még:

- egy tábori ágyús üteg 4 darab 8 cm-es löveggel felszerelve

- egy aknavető század

- egy kocsizó géppuskás század

- egy páncéltörő ágyús század

- egy árkászszázad

- egy lovas szakasz

- egy kerékpáros szakasz

- egy távbeszélőszakasz.

Ez a felszereltség csak magyar viszonylatban volt jelentős, az orosz és a német haderő sokkal nagyobb fegyverarzenállal dicsekedhetett.

A már említett problémákon kívül is voltak gondjai a keleti fronton harcoló egységeknek. Magyarország lakosságának 20 %-át a nemzetiségek tették ki, a hadseregben is hasonló számarányban szolgáltak. Főleg az ellátó és kiszolgáló egységekben kaptak szerepet, de megfordultak a csatatéren is. A magyarok legfőbb gondját talán az elvi probléma jelentette: ez a háború igazából Hitler háborúja volt, a magyar nép érdeke nélkül a mások céljaiért kellett harcolniuk, egy idegen országban, távol a hazájuktól.

Hasonló okokból hiányzott a magyar katonákból is a harci szellem. A 2. hadsereg katonái azzal az ígérettel vonultak a harctérre, hogy rövid időn belül felváltják őket. Ez nem következett be, a váltás megérkezésének időpontja egyre inkább eltolódott, majd végül elmaradt. A katonák jogosan érezték úgy, hogy becsapták, a biztos halálba küldték őket. Társaikat szemlélve csak erősödött bennük ez az érzés, mivel a katonák jelentős része már 35 évnél is idősebb volt, nincstelenekből, szegény parasztokból, az állam által leginkább nélkülözhető egyénekből állt. Különös volt még számukra, hogy a Magyarországon megbetegedett katonát nem odahaza ápolták, hanem Oroszországban, abból a célból, hogy felépülve könnyen bevethető legyen. Az összes jel arra utalt, hogy a honvédség őket könnyen feláldozható "emberanyagnak- tekinti.

A kivezényelt tisztek is hasonlóan vélekedtek. A tisztikar jelentős hányada tartalékos katona volt, aktív szerepet csak a magasabb beosztásúak kaptak! Harci kedvüket és pozitív jövőképüket jól jellemzi, hogy a harci események iránti érdeklődés helyett inkább politizáltak és a mihamarabbi leszerelésükön serénykedtek.

A gyalogezredek viszonylag jól fel voltak szerelve, azonban több aggasztó hiányosság is mutatkozott. Az ellenséges páncélosokkal vívandó harc végzetes következményekkel járhatott, ugyanis a magyar páncélelhárítás igen hiányos és korszerűtlen volt. 244 darab 37 mm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett a hadsereg, ez a szám önmagában is alacsony lenne, de nagyobb problémát jelentett, hogy a korszerű T-34-esek ellen mit sem értek az effajta fegyverek. A németek ugyan segítséget nyújtottak csapatainknak, 47 mm-es páncéltörő ágyúkkal, de ezeket csak a frontra történő megérkezés után kapták meg a katonák. Szintén a fronton kaptunk még 77 darab 50 mm-es német 38 M. típusú és körülbelül 50 darab francia építésű 75 mm-es páncéltörőt.

A páncéloshadosztálynál jobb volt a helyzet. A németek segítséget nyújtottak, mert a magyar hadseregnek nem volt kellő számú közepes harckocsija. Utánpótlásként 108 darab a csehektől elkobzott, de korszerűsített T 38-ast kaptunk. A német haderő pedig 22 PZ-IV-es harckocsit bocsátott a hadosztály rendelkezésére. Az előbb említetteken kívül a magyar haderő így festett:

-18 Csaba páncélgépkocsi

-19 Nimród páncélvadász

-17 Toldi könnyű harckocsi

A páncéloshadosztály a 2. magyar hadsereg elitalakulata volt. A felszereltsége messze meghaladta a többi magyar hadosztályét, mégis, mikor összehasonlították egy német, vagy orosz tankhadosztállyal, akkor láthatták elmaradottságát mind számban, mind a technika terén.

További problémát jelentett a katonák ruházata. A honvédség a rövid szárú bakancsot általánosította, ami nyáron a port, ősszel pedig a vizet engedte be. Szállítási problémák miatt télen is ezt kellet használniuk a fronton harcolóknak, mivel a téli ruházat csak későn érkezett meg és akkor sem elegendő számban. Csak hadosztályi szinten álltak rendelkezésre gépkocsik, egyébként lovak vontatta kocsikat kellett használni. Hadosztályonként 70 teher-, 55 személy- és 17 egyéb gépkocsi állt készen. A németek ezen a téren is segítséget ígértek. Amikor Weinknecht ezredes észlelte a hiányosságokat, ígéretet tett rá, hogy gépkocsikat próbál biztosítani a csapatvonatoknak. A felajánlott járműveket azonban sohasem kapta meg a 2. magyar hadsereg, mivel azok a német hadseregben is hiánycikknek számítottak.

Az élelmiszerellátás jól megszervezett volt, jórészt német szállítmányokban érkezett. A mennyiség kielégítő volt, mindössze a katonák német koszthoz nem szokott gyomra jelentette a gondot. A kenyérben is hibákat találtak. Mivel ezt is a németek készítették, ezért állaga és íze eltérő volt, mint a hazaié. A honvédség meghallgatta a katonák panaszát és igyekezett is, hogy orvoslatot találjon gondjaikra. A német élelmiszerszállítmányokat rendszeresen magyar ételekkel egészítették ki. Az étlapra került a magyar bor, pálinka, szalonna és a hagyma. Az időjárás romlásával egyre gyakrabban maradtak el a magyar ételek, vagy érkeztek meg romlott állapotban. Ennek oka az volt, hogy a csekély számú német vasútvonalat túlságosan lekötötte az utánpótlás, így nem maradt idő és energia, hogy Magyarországról is szállítsanak élelmiszert a fronton harcolóknak. A téli kavarodásban előfordult, hogy katonáink nem pálinkát kaptak karácsonykor, hanem francia pezsgőt.

A magyar csapatok közül elsőnek a szombathelyi III. hadtest érkezett meg. Orjolban székelt a 2. német hadsereg parancsnoksága, Von Weichs báró vezérezredes vezetésével. A 2. magyar hadsereg, a 2. német hadsereggel és a 4. német páncéloshadsereggel, a Weichs-seregcsoportba tartozott. Az összlétszám félmilliónál is nagyobb volt. Jány Gusztáv május 20-án érkezett meg az oroszországi Kurszkba törzsével.

A megérkezett III. hadtest első feladata a Tyim város előtti védőállásokban harcoló német csapatok felváltása volt. A két hadosztály átvette a hatvan kilométer szélességű védősávot. A hadtest katonáinak nem tetszett, hogy fel kell váltaniuk a németeket, úgy gondolták, hogy a német hadvezetés inkább őket áldozza fel, mint a saját katonáit.

A komáromi 6. könnyű hadosztály Szeregyina Budára települt. Innen vettek részt az orosz partizáncsapatok leverésében, amelyek a közeli brjanszki erdőben rejtőzködtek.

Ez a hadosztály volt a III. hadtest harmadik, kiegészítő hadosztálya, de csak június végén került vissza az alárendeltségébe. Az első veszteségeket ezek a partizánharcok követelték. Május 1-ig 30 tiszt és 469 honvéd hunyt el.

1942. június 28-án Kurszk térségében indult meg a központi hatalmak offenzívája. Ezt Maximilian von Weichs báró vezérezredes három hadserege indította, majd 30-án a 6. német hadsereg 19 hadosztálya indult csatába.

A III. hadtest már a támadás legelején bekapcsolódott a harcokba. Megindult a roham a Don irányába. A német hadvezetés arra törekedett, hogy a több száz kilométeres szakaszon folyó harcokban a szárnyakon elhelyezett német egységek az orosz csapatok hátába kerüljenek és így körbezárják azokat. A Vörös Hadsereget azonban nem lepte meg a támadás, mivel korábban birtokukba került a Wermacht nyári offenzívájának részletes terve.

A III. hadtest csak Tyim városában talált komolyabb ellenállásra és a német hadosztályok is gyors ütemben nyomultak keletre. A cél az volt, hogy mielőbb előretörjenek a Donig. A III. hadtest felbomlott és egy külön csapat, kerékpárokkal, motorokkal és lovakkal felszerelkezve még nagyobb ütemben tört a folyó irányába, ezt az osztagot Major Ottó ezredes vezette. Július 6-án érték el a Dont és a korábbi terveket túlteljesítve át is keltek rajta és még 15 km-t nyomultak előre. A gyalog érkező csapatok csak július 10-én érték el a célt.

Időközben a további hadtestek is megindultak a Don felé. A vasútvonalak túltelítettsége miatt a katonáknak gyakran ezer kilométeres gyaloglással kellett kijutniuk a frontra, mert a vonatok korábban rakodtak ki, hogy minél hamarabb indulhassanak a hátországokba az újabb transzportokért. Az I. páncélos hadosztály július 10-én érkezett meg a hadműveleti területre és Kurszk, illetve Sztarij Oszkol térségében rakodott ki.

Július végére mindhárom magyar hadtest megérkezett a Don vidékére., hogy felváltsa a német hadsergecsoportokat, amelyeket a német hadvezetés a sztálingrádi ostromban akart bevetni. Augusztus 25-ére minden magyar katona elfoglalta a helyét.

A magyar hadsereg egy 200 km-es szakaszát védte a frontvonalnak. A magyaroktól északra a 2. német hadsereg helyezkedett el, délre pedig a 8. olasz hadsereg védte az állásokat.

A Don folyó magyar védelmi szakaszán három hídfőt volt: Scsucsje, Krorotojak és Uriv. Ezek a Don egy-egy kanyarulatában voltak és erős szovjet ellenállás akadályozta a lerohanásukat. A Don tökéletes védelmet jelentett a számukra. Az esetleges szovjet ellentámadásnál ezeknek a hídfőknek óriási jelentősége lett volna, ezt a központiak hadvezetése is tudta, ezért még a nyár folyamán több támadással is megpróbálta bevenni azokat.

1942. július 18-án megtámadták az urivi szovjet hídfőt. A 7. könnyű hadosztály és a Zádor-csoport vett részt ebben a támadásban a 2. magyar hadseregből. Jórészt sikerült megtisztítani a területet az ellenségtől. A szovjet csapatok még az éjszaka folyamán erősítést kaptak, másnap ismét fellángoltak a harcok. A 7. könnyű hadosztály nem volt képes az ellenállásra, ezért Jány elindította az I. páncéloshadosztályt, hogy az segítsen felszámolni az orosz haderőt az urivi térségben. Eközben érkezett a hír, hogy Korotojaknál támadást indított a Vörös Hadsereg. Veres altábornagy a 7. könnyű hadosztálynak mindössze egy harckocsiszázadot és egy üteget hagyott hátra, a többi páncélost Korotojak vidékére irányította. Ellentámadást akart intézni a magyar hadsereg, gyalogsági támogatásként a 12. könnyű hadosztály volt kijelölve, amely augusztus 6-án érkezett meg Korotojakhoz. Illésházy Gábor vezérőrnagy parancsnoksága alatt majdnem ezer kilométert gyalogoltak az előző napokban, így fáradtak, elgyötörtek voltak. A vezérőrnagy hangot is adott aggodalmainak, mire Jány idegkimerültség címén leváltotta! Az utódja Sáska Elemér vezérkari ezredes lett. Az ellentámadást azonnal megindították és sikerült is kiverni az oroszokat Korotojakból, de a hídfőt még mindig nem adták fel. A harc két napja alatt a 12. könnyű hadosztály 30 %-a megsemmisült. A németek erőltették a körzet mielőbbi megtisztítását, így itt egész augusztusban folytak a harcok. Erősítés érkezett a 10. és a 13. könnyű magyar hadosztály, a 386. német gyalogezred, valamint egy páncélos harccsoport. Szeptember 3-ra sikerült is teljesen megtisztítani a hídfőt. A 12. hadosztályt azonban ki kellett vonni a körzetből, mert akkora veszteségeket szenvedett el.

A magyar páncélosokat nem sokkal a harcok megkezdése után visszavezényelték Urivhoz, ahol a 7. és a 20. könnyűhadosztályt segítette. A magyar csapatok parancsnokai jórészt tapasztalatlan tisztek voltak, így előfordult az is, hogy a katonákkal saját tüzérségük végzett. A veszteségek nagyok voltak. A 20. hadosztály például 1400 honvédot veszített a 13500-ból, de voltak olyan századok is, ahol nem maradt tiszt.

Augusztus 20-án gépével lezuhant Horty István. A hír döbbenetet keltett a magyar katonákban és tovább rombolta a morált. Mindeközben a németek elhatározták magukat az urivi szovjet hídfő mihamarabbi felszámolása mellett. A helyszínen tartozkodó 7., 13. és 20. könnyű hadosztály német segítséget kapott, a legjelentősebb a 24. német páncáloshadosztály volt. A német légierő megfigyelői jelentették, hogy hozzávetőlegesen egy hadtestnyi szovjet katona védi a hídfőt.

1942. szeptember 9-én kezdődött meg a harmadik urivi csata. A támadás nem volt jól előkészítve, felesleges célpontokat támadtak a központiak és, bár hősiesen harcoltak, a veszteségek nagyok voltak. Veress Lajos vezérezredes így írta le a történteket:

"...Egy órán belül nem élt egyetlen századparancsnokom sem, elesett a szakaszparancsnokok hetven százaléka is. ...Hiába vártuk és kértük a német páncélosok segítségét: az ő támadásuk Sztorozsevoje előtt teljesen összeomlott.-

Szeptember 10-én és 11-én a további harcokban sikerült elfoglalni a hídfő felét. A német hadtestparancsnok taktikája az volt, hogy állandóan változtatta a célpontokat, így megzavarta a szovjeteket.

Szeptember 15-én a szovjet vezetés ellentámadást hajtott végre! Ez végleg meghiusította a németek tervét az urivi hídfő elfoglalására. Az orosz katonák szinte teljes egészében visszafoglalták a stratégiai jelentőségű területet. A magyar katonáknak vissza kellett vonulniuk, az új védelmi vonalak pedig jóval kedvezőtlenebbek voltak.

A csata 6 napon át folyt, a német és magyar veszteség jelentős volt. 55 tiszt és 1400 katona esett el. A sebesültek és a fogságba esettek száma elérte a nyolcezer főt. Október 3-én aknatűzben elhunyt Langermann páncélos tábornok is.

A magyar csapatok offenzív jellegű hadműveletet ezzel befejeződtek. A 2. magyar hadsereg megkezdte a felkészülést a téli védekezésre. A németek a magyar honvédeket a védelmi vonal kiépítésére, aknák telepítésére használták fel.

A következő hónapokban nyugalom volt a korábbi harcvonalakon. A szovjet csapatok helyzete azonban lényegesen megjavult, ez a szövetségesek segítségének volt köszönhető. Miközben a Vörös Hadsereg erőt gyűjtött, a magyaroknak mindenért meg kellett küzdeniük. Még a védelmi sáncok kiépítésére sem volt elegendő pénz! A gépesítés továbbra sem következett be, a lovak viszont egyre nehezebben viselték az időjárás viszontagságait, ezért az állomány 40-70 %-át lótelelő telepekre szállították, ahol ugyan biztosítani tudták számukra az élelmet, de mivel több száz kilométerre kerültek az első vonaltól, elérhetetlenek voltak a katonák számára. A csapatoknál csak kevés ló maradt. Ezek kellett volna ellátniuk azt a feladatot, amit azelőtt 3-szor annyian láttak el. Nem csoda, hogy a túlterheltség miatt rövid időn belül elpusztultak. Az alakulatok nehézfegyverei mozgásképtelenekké váltak, azok nélkül pedig kiszolgáltatottak voltak. A lőszerben is hiány mutatkozott, de még nagyobb probléma volt a korszerű fegyverek hiánya. Jány ezt többször is sürgette, a németek el is halmozták ígéretekkel, de nekik sem volt elegendő ezekből, így mi is csak nevetséges számban kaptunk. A tüzérségi fegyverek lőtávolsága kisebb volt, mint az ellenségé, így még mielőtt lőtávolba ért volna a Vörös Hadsereg, veszteséget tudott okozni a magyar honvédeknek, anélkül, hogy egyetlen katonája megsérült volna.

A tél közeledtével bajok voltak az élelmezéssel is. A magyarokat a németeknek kellett volna ellátniuk élelemmel, de a magyar honvédeknek szokatlan volt a német étel. Jány maga beszélt Hermann von Witzlebennel, aki a német összekötőtiszt volt, és tudomására hozta, hogy ilyen ételek mellett a magyar hadsereg még a tél beállta előtt le fog gyengülni. A 2. magyar hadsereg vesztesége 1942-ben 33763 fő volt.

A tél beálltával befagyott a Don vize és a szovjetek ott kelhettek át rajta, ahol csak akartak. A 8. olasz hadsereg állásait december 16-ám támadás érte. Italo Gariboldi vezérezredes már másnap visszavonulási engedélyt kért von Weichs bárótól. Nem kapta meg. A német hadvezetés megkövetelte az olasz katonáktól a doni állások utolsó emberig való védelmét. December 18-án, segítség gyanánt, megérkezett a magyaroktól elvezényelt 24. német páncéloshadtest törzse és átvette az olasz II. alpini hadtest feletti parancsnokságot. A cél az olasz visszavonulás minden eszközzel történő megakadályozása volt. Gariboldi azonban ismételten visszavonulási engedélyt kért Weichs vezérezredestől. Ezt december 19-én megkapta és a két olasz hadtest megkezdhette a visszavonulást. Az olaszok visszavonulásával azonban a németeknek is hátrább kellett húzódniuk, mert csak így kerülhették el, hogy a szovjet csapatok bekerítsék őket.

A fronton több száz kilométeres rés keletkezett, amelyen át folyamatosan özönlöttek a friss szovjet hadosztályok, amelyek célja Rosztov visszafoglalása volt. Ez azérrt volt fontos, mert így a Kaukázusban harcoló német A hadsergcsoport két hadsereg egy katlanba került volna és ezzel óriási vereséget mérhettek volna a Wermachtra. Hitler látta ezt és kiadta a parancsot, hogy azonnal vonuljanak vissza a kaukázusi csapatok és Rosztov alatt gyülekezzenek. A nyári támadás tehát nem hozott sikereket a központi hatalmaknak, sőt a jővő sem volt bíztató.

Jány közben egyre több nézeteltérésbe keveredett a német vezetéssel, amely kérni akarta Budapesttől a leváltását és egy másik tábornokkal való helyettesítését. Csak annyit sikerült elérnie a tábornoknak, hogy a 168, német hadosztályt meghagyták a magyaroknak és páncéltörő fegyvereket küldtek a 2. magyar hadsereg megerősítésére.

1943. januárjának első napjaiban még nem sejtették a magyar honvédek, hogy mi vár rájuk. Január 12-én Urivnál megmozdult a Vörös Hadsereg.

A 2. magyar hadsereggel szemben a szovjet Voronyezsi Front csapatai álltak. Ezek a következők voltak: a 38., a 60., a 40. hadsereg és a 18. lövészhadtest. A szovjet parancsnok Fjodor J. Golikov altábornagy volt. A Vörös Hadsereg 1942. december 20-ra dolgozta ki a támadás tervét, amelyet Sztálin még aznap szentesített. A támadás célja a 2. magyar hadsereg és a 8. olasz hadsereg szétzúzása volt. Az offenzívát 250 kilométer szélességben akarták megnyitni. Csatlakozott még az ellenséges haderőhöz a 33. harckocsihadsereg és a 7. lovashadtest. Főleg a 40. szovjet hadsereg feladata volt a 2. magyar hadsereg felmorzsolása. Ezt 5 lövészhadosztály, egy lövészdandár, egy harckocsihadtest, három harckocsidandár, két páncélvadászdandár, egy tüzérhadosztály, egy gárda aknavetőosztály és egy légvédelmi tüzérhadosztály alkotta. A számbeli és a technikai fölény tehát a szovjet hadseregnél volt, méghozzá olyan mértékben, hogy a magyar honvédeknek esélyük sem lehetett a győzelemre. A téli hideg időjárás és a befagyott Don is a szovjetek malmára hajtotta a vizet. A támadáshoz három áttörési pontot jelöltek ki: az urivi, a scsucsjei hídfőket,. Illetve Kantyemirovka városát. A sikeres áttörés után pedig a mihamarabbi előrenyomulás volt a cél, hogy a magyar és az olasz hadsereget bekeríthessék.

A támadás időpontja egyre tolódott, mert az szovjet csapatok egy része csak késve tudott a hadműveleti területre érni. A Vörös Hadsereg ügyelt rá, hogy a támadás előkészítése titokban maradjon. A ködös időjárás és a rossz német felderítés miatt ez sikerült is. Amikor 1943. január 12-én az urivi hídfőnél megindult a támadás, a védők azt hitték, hogy csak egy helyi áttörési kísérletről van szó.

Január 14-én megindult a támadás Scsucsjénél is. A szovjetek T-34-eseket vetettek be, amelyek előbb legyőzték a segítségül küldött 700. páncélosköteléket, majd a Dubovoj községnél kialakított körkörös védelmet kezdték támadni.

Ma már tudjuk, hogy Weichs vezérezredes még az offenzíva előtt hajlandó lett volna kivonni a 22. magyar hadsereget, de ezt Hitler megtiltotta.

A támadás első rohamát még sikerült visszaverni, de amikor megjelentek a harctéren a páncélosok, az olaszok megfutamodtak, magukra hagyva a magyar katonákat. Az ellenséges előrenyomulás olyan sikeres volt, hogy a hadtestparancsnokot, Martin Wandelt még aznap elfogták és kivégezték.

Január 15-én már a magyar védvonal is több ponton át volt szakítva. A 7. és a 12. könnyű hadosztály szinte teljesen megsemmisült, vagy fogságba esett és a többi hadosztály is jelentős veszteségeket könyvelt el. Hitler ekkor hajlandó volt a magyarok rendelkezésére bocsátani a 168. gyalogoshadosztáyt, de ez sem változtathatott a csata kimenetelén. Közben a 40. szovjet hadsereg elvágta a főerőktől a III. hadtestet., ezért azt az északra állomásozó 2. német hadseregnek rendelték alá. Az egyre súlyosbodó helyzetet figyelmen kívül hagyta a hadvezetés és továbbra is az arcvonal szigorú tartását követelték meg.

A csata napokon át tartott. 16-án a 2. magyar hadsereg már több helyen szét volt szakítva és egy része visszavonulóban volt. A szovjet erők már több, mint félszáz kilométert nyomultak előre. A helyzet kilátástalan volt! Jány a frontvonal mögött állomásoztatta a váltást, amely fegyvertelen volt. Ez úgy volt lehetséges, hogy a terv szerint minden katonának át kellett adnia a fegyverét az őt felváltónak, de a menekülés közben sokan eldobták fegyverüket és voltak, akik vissza sem érkeztek a tartalékokig. A felváltott katonák viszont fegyvertelenek voltak és így indultak hazafelé. A németek jelentéseikben azt írták, hogy a magyarok fegyver nélkül menekülnek hazafelé és az arcvonal teljesen összeomlott. Ez azonban nem volt igaz, mert a friss honvédek ekkor már átvették a védőállásokat.

Január 17-én a VII. magyar hadtest parancsot kapott a visszavonulásra. A parancs későn érkezett, ezért a csapatok már nem tudtak egységesen visszavonulni, fejetlenség uralkodott. 18-ám már csak a III. hadtest tartotta magát. A visszavonulók az Oszkol folyócska völgyében gyülekeztek. Január 24-én a 2. magyar hadserg megszünt fronthadsereg lenni.

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre