A magyar-normann kapcsolatok

Megjelent 1985- ben Genfben A magyar õstörténeti társulás kiadványaként

Svédország õslakossága a "normann", akiket késõbb mint vikingeket a" vizek királyaként" emlegettek. Harci technikájuk a szittya-hunokéval megegyezik. Antropológiai hovatartozásuk is a szittya-hunokéval megegyezõ. Kr. e. 3000-ben tûnt el Európából a koponyatorzítás ami a szittyákra és a hunokra volt jellemzõ majd a hunokkal tér ismét vissza. Gottlandon is találtak ilyen torzított koponyát a viking idõkbõl.

Az Uppsalában Károly svéd király által felbontott 18 hármas kunhalom egyikében egy hun vezér nyugodott az akkori hun szokásoknak megfelelõen hamvasztásos temetésben. (Angliában 80 kunhalmot találtak ) Ábrázolták lovával, magyar sujtásos öltözetben. A vikingek Nagy Károllyal való harcai megtorló háborúra mutatnak.

Korunk sokfelé szórt magyarsága a tanúja, résztvevõje, s részben feldolgozója annak a rengeteg történelmi és régészeti anyagnak, amit századunkban a föld is, a víz is oly bõkezûen hoz napvilágra.

Az ÉRTELEM - nevezzük így - mintha végleg megunta volna azt a rengeteg elhallgatást, ferdítést, lopást, hamisítást amit a hivatásos régészet, történettudomány -fõleg századunkban s hadd tegyem hozzá: fõleg rovásunkra-ellene elkövetett, s egyre hangosabban követeli az IGAZSÁGOT.

Málnási professzor írja közismert történelem könyvében (idézem ): "A múltat azért kutatjuk, hogy a jelent helyesen mûveljük és a jövõbe legalább egy pillantást vethessünk. " Az elhallgatott, elferdített, meghamisított múltra épített jelent ismerjük, éljük szenvedjük. A Csobánczi szerinti "börtönök, akasztófák, adóterrorok " kora nem is lehetne más mint amilyen. A jövõbe vethetõ pillantás pedig?...

A múltkutatás nálunk is fokozott ütemben folyik otthon is, itt kinn a nagyvilágba szórt emigrációban is. Nem messze jár az igazságtól, aki úgy véli, hogy a kutatásban, anyaggyûjtésben emigrációnknak különös gondviselésszerû szerep jutott. Ott vagyunk a világ minden táján, a helyszínrõl elsõ kézbõl kapjuk az anyagot, de talán még fontosabb, hogy ki-ki a maga helyén személyesen éli, saját bõrén tapasztalja a Hazától, Nemzettõl elszakadt vagy erõszakkal elszakított magyarok életét, s így jobban átéli, megérti, hitelesebben elemezheti történelmi emigrációnk útját, sorsát, korabeli szerepét. Somogyi prof. ezt találóan nevezi Küldetésnek történelemkönyvében

Mai tárgyam, mint északra sodródottnak vizsgálódás az ókori, kora középkori magyar-normann kapcsolatok körül, amely általában érinti a hun, avar, magyar nép, esetleg csak hadtöredékek kényszerû északra tágulását; részleteiben pedig a magyar-viking kapcsolatok létének lehetõségét, mértékének valószínûségét taglalná a ma rendelkezésre álló anyag alapján.

Tekintettel arra, hogy aki nem él ebben a különös, idegenszerû világban, annak a szavak nem sokat mondhatnak, módszerül a szemléltetõ anyag egyidejû bemutatását kell választanom. Tudom, hogy ez a módszer fárasztó, figyelem megosztó, de számoltam a hallgatóság szakértelmével, magas fokú régészeti s történelmi tudásával és remélem, ezúton is meg tudom gyõzni egy alaposabb, részletesebb vizsgálat szükségességérõl.

Egy ókori és kora-középkori északi emigrációnk lehetõsége vizsgálatának gondolata hivatalos körökben fel sem merült: a viking-magyar kapcsolatok lehetõségének vizsgálata annak ellenére, hogy az anyag napról napra szaporodik a hivatalos magyar nyelvészet, régészet, és történettudomány hanyagolja vagy elbagatellizálja.

Egyes képviselõi, mint pl. a kijevi ásatásokat vezetett Fettich Nándor vagy a módszeres régészet atyja: László Gyula is csak magánúton, óvatosan, hogy úgy mondjam amatõr kutatókon keresztül mernek nyilatkozni. Ez az óvatosság Fehér M. Jenõnél így hangzik: "Merészségnek látszik a könyvnek címet adó két népet kapcsolatba hozni... Történet írásunk jelenlegi leszûrt eredményei közt újdonságnak hangzik.

A valóság az, hogy a külföldi kutatók többet foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mint a magyar történészek. Igaz, írásos emlék csak szórványosan, bizonytalanul irányíthatták a közel két évszázada megindult õskutatóinkat. A régészek azonban, a kutató-ásók fordulatai nyomán egyre másra kénytelenek olyan jelenségeket megállapítani, amelyek eddigi történeti szemléletünket bizonytalanná teszik, sõt sokszor megdöntik. "

Szepessy Gézát, akkoriban a várpalotai múzeum igazgatóját pedig így biztatja Fettich Nándor kutatásai nyilvánosságra hozatalára: " Tökéletes elmélet nincsen. Amit kétségeid szerint feltárni tudtál, azért vállalnod kell a felelõsséget és ez sohasem volt könnyû. Viták nélkül nincs fejlõdés: a Te hibáid is csak akkor lehet kijavítani, ha leírtad.

Ne félj! Akinek nincs ellensége, annak barátja sincs... "

Úgy tûnik a bizonyítékok tömege még ma sem tudja ledönteni pl. az OBER ENNS - Óperenciás tenger primitív, nevetséges és fél világot bejárt õseinket sértõ, hivatalos tabuját!.. Nem akarja az északi hivatalos régész és történész világ sem. Az uppsalai egyetem könyvtárának dokumentum gyûjteménye bõséges ide vonatkozó anyagot tartalmaz, de ahhoz a beavatottakon kívül még a svéd tárgyilagos kutató sem férhet hozzá, nemhogy a magunkfajta magyar.

A Viking elnevezés nem ismeretlen a hallgatóim elõtt. Nem ismeretlen északon sem csak éppen nem tudnak vele mit kezdeni. Eddig négyen négyféleképpen magyarázták:

Az angol Bugge az angolszász Wic - tábor fõnévbõl származtatja táborlakó értelemmel;
A svéd Wadsten a latin Vicus - város fõnévbõl, városlakó, kereskedõ értelemmel;
Wessén az õsvéd Vik - öböl fõnevet tartja a szó tövének, s a kisebb öblökbõl ki-kitörõ kalózok elnevezéseként értelmezi;
Askeberg pedig az ósvéd Vikja - eltér kitér, különbözik igébõl származtatja, amivel az otthonát hosszabb idõre elhagyó, s így a szigorúan zárt nagycsaládi kötelékbõl kilépett vagy kizárt személyt, csoportot nevezték.

A valósághoz talán ez áll a legközelebb, de minket nem köt a mai északi germán szemlélet, s így azt a lehetõséget is számba vettük, hogy az õs-skandináv VI - víz ( egyébként Gotland fõvárosának Visby-nek egyik õsi neve) és a KING - király fõnév összetétele is lehet, vízi királyok, vizek királyai jelentéssel.

Mi magyarok azonban ennél bõvebbet is mernénk állítani róluk: a Leif Erikson országában TYRKER - török Lei nevelõapjaként szerepel. Közismert, hogy annak idején minket hívtak türköknek, ismert az is, hogy a germán történészek sajátították ki maguknak.

Szepessy Géza Nagyszombati Vinland térképén az északi tenger magyar rovásírással írt Tanger, a hajóút Hoyerweg néven szerepel A térkép kísérõ szövegét is magyar rovásbetûkkel írták ( Orosius stb. ) Orosius egyébként V. századi történész földrajz tudós volt, akinek a mûve után még a középkorban is minden földrajzi leírást, térképvázlatot Orosiusnak neveztek.

Nagy Alfréd, angol király két utazója Wulfstan és Otjere leír Orosiusában egy déli eredi Vinlandot is. Ez a Donau mentén, Maegtjo-landban van, ahol a SYCYLE nép is él, vagyis a Duna mentén, Magyarországon, ahol a székely nép is él. Ahonnan Leif nevelõapja, Tyrker is származott.

A Bél Mátyás Vinland Térkép magyar rovásszövege többek között a következõket mondja: "magyariakkal rokon Varingar harcosok, akik a ruszénok nyelvén Vengernek neveztetnek vala, hajóikon eljutának Indiának új részihez, mit is utóbb Amerika országnak neveznek. " A mai svéd akadémiai értelmezõ szótárban Varjager (a szóvégi -er a többesszám jele) néven szerepelnek. Hogy aztán a Varjag tõ varjakat, barangolókat takar-e nyelvészeti kérdés. Mint ahogy az ezredforduló körül elterjedt ún. harmadik rovás ABC-jük F-U-TH-A-R-K kezdõbetûi is megérdemelnének közelebbi írástörténeti s nyelvészeti vizsgálatot.

Az bizonyos, hogy ez a vakmerõ harcos, hajós nép önmagát soha nem nevezte vikingnek, s az egykorú európai történetírók is az általánosító, fajtára nem következtethetõ Normann - északi embernek ismerték, rettegték, gyalázták õket.

A Viking kort azonban minden történész egyformán 800 és 1100 közé teszi, amely az akkori Európa kialakulóban lévõ keresztény rendjét felforgató, bizonytalan származású Karollu Magnus ( Nagy Károly 771-814) frízek, majd a szászok elleni rabló hadjáratával kezdõdött s a Hastings-i ütközettel, 1066-ban végzõdött.

Az olasz krónikák még az 1080-as években is ismernek egy viking városállamot a mai Apuliában.

IX. Leo pápa ki akarja irtani õket, de a lovas vikingek szét verik seregét, s germán zsoldosait egy szálig kiirtják. Utána X. Benedek vezet hadat ellenük. Megverik, s õt magát kolostorba zárják. VII. Gergely viszont segítségüket kéri ellenfelei ellen. Megsegítik de Rómát feldúlják.

Egyes svéd történészek pedig Orkneyinga sagára hivatkozva említik Sven Asleifson nevét aki az 1170-es években kétszer is támadja Orkney- szigetet.

Mint ismeretes, Nagy Károly már uralkodása kezdetén megrohanja térítés címén északi kis szomszédait, a frízeket, vendeket, szászokat, akiket 785 körül tipor le és foszt ki végleg. A szász ifjúság 792-ben felkel ellene, de a felkelést leveri s ekkor követi el Európa egyik legaljasabb népirtását: Legyilkol mindenkit, aki kardjánál hosszabb. Aki menekülni tud északra menekül.

795-805 között az irigyelt gazdag avarokat támadja. Egy talán két nyugati gyûrût, királyi szállást kirabol- állítólag az akkori felvidékünk és Morávia ura, a fekete magyar Tudun kagán lovas hadereje segítségével- s mintegy 14-15 társzekér aranyukat elviteti. A korona is ekkor kerül hozzá.

Mérhetetlen kincséhsége vonta egyébként családjára az avar átkot: utódai, kettõ kivételével nyavalyatörésben pusztulnak el. A kettõt ló dobta le és tiporta halálra; emellett provokálta ki birodalma ellen a megtorló hadjáratok egész sorát. Szemmel láthatóan olyan intézmények és személyek ellen akik s amelyek részesültek a rablott avar kincsbõl. A sors külön iróniájaként végsõ nyughelyet mégis az aacheni dóm magyar kápolnája nyújt neki.

A viking kérdés jobb megértésére- gondolom- legjárhatóbb út, ha a jelenbõl indulunk visszafelé az idõben. Könnyebben követhetõ, de talán bizonyíték arra is, hogy nem valami "délibábos- ködös" elméletbõl indulunk ki, hanem a jelen gyakorlati tapasztalataiból, ami aztán kutatásra ösztönzött.

Elõször is a vezetéknevek leptek meg bennünket: Andersson, Karlsson, Stefansson - Andrásfi, Károlyfi, Istvánfi stb., végig az ABC minden betûjén. Izlandon skandináv telefonkönyvben lapoztunk. Ezek nem germán vezetéknevek.

Azután a régi településnevekre figyeltünk fel: Áros, több is ma Dániában Aahus-re legfeljebb Arhus (orhüz) -re torzítva. Ez volt Uppsala régi neve is. Dombos, Birka, Falun, Kalmár, akik ma is így szerepelnek, és a sok -vaara - vár, -kati, katti - gát végû helynevek. Padányi a Dnyeper mellett mutatott ki hét -káta végzõdésû helynevet, hazánkban is van belõle több is.

A Botteni öböl északi csúcsán, a svéd-finn határon levõ Haparandából képeslapot kaptunk. A város fõterén négynyelvû, magyar német, török és svéd felirattal. A magyar szöveg 1914-1918! 205 magyar és osztrák, 11 német és 2 török harcos dicsõ emlékezetének, akik életüket áldozták. Távol szülõföldjüktõl, amelyet már nem láthattak viszont, itt találtak örök nyugodalmat.

Az emlékmûvet az I. világháború alatt, orosz fogságból Svédországba szökött s itt elhunyt hadifoglyok emlékére állította egy stockholmi segélyszervezet 1919- ben.

Egyik Angliából érkezett levél bélyegén az Árpádok 7 sávos címere látható. Szent István magyarországi emigrációból hazatért unokájára, Skóciai Szt. Margitra s egyben az ezredforduló magyar-északi kapcsolataira emlékeztet.

Észak irántunk való érdeklõdése a múlt században sem hiányzik. Egy vélhetõen svéd diplomata élénk figyelemmel kíséri 1848-49-es szabadságharcunkat, a fõleg nyugati hírmédiákon keresztül Európa egyetlen jogos szabadságharcának tartja, részletesen ismerteti a Habsburg álnokságot, a pángermanizmus és a pánszlávizmus veszélyét Európára. Magyarul nem tud, mutatják rettenetesen eltorzított személynevek, mégis minden ütközetrõl beszámol, fõleg Bem tüneményes hadmûvészetét ismeri közelrõl. Teljes terjedelmében közli Napóleon kiáltványát, Kossuth megajánlási beszédét, sõt még a cár szószátyár magyarázkodását is. Európa felé, s mindezt 1949-ben, a Szt. Korona megtalálása elõtt!..... s nem a két világháború közötti "oknyomozó" mellébeszéléssel!

Heraldikusainknak sokat elárul a középkor eleje tájt kialakult 24 önálló tartomány címere. legfeltûnõbb a legészakibb Lapplandé. A szittyák atyja, Hercules, tölti ki meglehetõsen lenge öltözetben.

Uppsaláéban a magyarkeresztes (gömbkeresztes) országalmát látjuk. A középkori eredetû södertaeljei templom sarkain pedig ugyanaz van még ma is és a világ négy tája felé mutat. A tartománycímer önállóságot jelentett. A mindenkori svéd királyt csak akkor ismerték el magukénak, ha sorba járta õket és õk maguk is megerõsítették. Az elsõ svéd király után Eriksgatának nevezik ma is és a mostani király is végig járta.

Magyarország- Észak közötti távolságot Pesten a Váci utca és Irányi utca sarkán emléktábla hirdeti. Szövege: "E helyen pihent XII. Károly svéd király 1714. nov. 12-én. Lóháton 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból Starsundig. "

Starsund német-dán határváros Budapest kb. az út felén van. Ha saját hazájában "nyúleszûnek, hebehurgyának" tisztelt s valószínûleg meggyilkolt svéd királynak 7 nap kellett a dán határig az egykori hun, avar, magyar lónak sem kellett több.

Az elsõ ezredforduló után épült Turku, svédül Abu (óbu) várát, amely a múlt század közepéig a svéd trónörökös otthona volt a finnek mostanában restaurálták. Írószobája falán nevek tûntek elõ. Az egyikük Johan von Ungarn volt, az évszám 1584.

Talán Kolombosz Amerika felfedezésének hírére, elõkerültek a Vinland térképek is, megindul másolásuk s tart a XVII. sz. végéig. Eddig ötöt ismerünk: Resen-térkép, egy 1606-ból való másolat, jelenleg a dán tengerészeti térképtárban; Skalholt-térkép 1590, másolat 1670, jelenleg a koppenhágai királyi könyvtárban; a nagy port felvert ún. Yale térkép; felfedezõjének Szepessy Gézának 2 és fél év börtönt jelentõ Nagyszombat térkép és a Bél Mátyás térkép. A három utóbbi Nagyszombaton készült kettõ magyar rovásírással.

A honfoglaláskori kapcsolat valószínûségére Györffy György térkép vázlatát és a dán Klindt-jensen viking- vázlatát mutatom be.

Jól szemlélteti a hadjáratok egymás kiegészítõ voltát de azt is, hogy az un. vikingek a Kárpátokon belül sohasem jártak. Bemutatok grafikont is, hogy való képet kapjunk a sokat emlegetett Nagy Alfréd Angliájáról is. Pirossal jelzett részek délen dán, északabbra norvég felségterület, egyben hadmûveleti célt, késõbb kivándorlási területet jelölnek.

Mert az ezredforduló Skandináviája majdnem üres. Csak imitt amott maradt abból a néptömegbõl, amely még ötven évvel azelõtt is mintegy 50. 000 harcossal támadta Párizst. Nem tanácsos tehát türelmetlen kézlegyintéssel elintézni sem Csõke Sándor kecsua-magyar nyelvészeti megállapításait, de a barlangkutató Móricz János beszámolóit sem, találkozásáról az equádori fehér indiánokkal, akik "majdnem magyarul" beszéltek, magyar dallamokat énekeltek, sõt talán nem ártana elõvenni és újra értékelni a sokat gúnyolt Sajnovics páter könyvét sem, már csak azért sem, mert Szepessy Géza csak napjainkban gyûjtött Izlandon közel ezer szót a mai magyarral alakilag is jelentésben is egyezõt. Izland lakosságát pedig még ma is embertani paradicsomnak nevezik.

Ami a viking- kor végén maradt, az Gotland szigetén maradt, s valószínûleg onnan terjedt Skandináviába. Ez az" örökség" nem mutat kapcsolatot. Két példa: egyik a jól ismert képes kõ, a másik pedig amit egyszerûen csak gotlandi festett kõnek neveznek. A gotlandiak maguk sem tudják, mikori, mit ábrázol, mit jelent, de idõnként újrafestik.

Magukat egyébként vizigótoknak tartják, idegent ma sem engednek maguk közé telepedni s mintha fajilag különböznének az európai átlagtípustól; fõvárosuk, Visby õsi katedrálisát régóta folyamatosan restaurálják.

Ez az 1100-as években egy régi pogány kultuszhely fölé épült. A feltárás során nõi csontvázra bukkantak: 40 gerinc csigolyája van, negyvencsigolyás Helgának (Helga fyrtioka) nevezték le. Egy stockholmi orvos a 70-es években anatómiai vizsgálatot végzett köztük, s nem egy különösséget jegyzett fel, mint medence szûkület, kettõs húgy- és petevezeték stb. Mikor a sajtóban nyilvánosságra hozták a gotlandiak kidobták.

Van azonban lelet amely gondolkodóba ejti az embert: argentin régészünk Toronyi Etelka szerint a koponya elkötözés, koponya torzítás hun szokás. Kr. e. 3000 körül tûnik el Magyarországról és Attila hunjaival tér vissza. Egy ilyen torzított gyerekkoponya Gotlandon került elõ.

Gotland legalább is egyelõre nem sokat árult el egykori kapcsolatainkról, de ezzel azután be is értünk a vikingkor kellõs közepébe.

Dél Dániában a dánok akkori fõvárosában Hedeby-ben Harald blatand (kékagyarú vagy fogfájós Harald 950-966) nagyszabású emlékmûve áll apja az ismeretlen származású Gorm király és anyja Tova, mai dánul Tyra emlékére. Rovásfelirata: - Harald király emeltette ezt a követ apja Gorm és anyja Tyra emlékére, az a Harald aki egész Dániát és Norvégiát megnyerte magának és a dánokat kereszténnyé tette.

Négy méter magas emlékkõ egyik oldala õt magát ábrázolja. Feje mintha Szent László hermával mutatna rokonságot. Kortársa Taksony és Géza nagyurainknak. Felesége környékünkrõl származik, Tyra leánya Boleszlávhoz megy feleségül, így esetleg a személyes ismeretség sem kizárt. Géza nagyúr kedvenc vára, Melk nincs onnan messze, amit az osztrákok Gezas Raubnaeste - Géza rablófészkének neveznek, mint ismeretes. Mikor fia, Sven Tveskaegg, fellázad ellene mintha errefelé akarna menekülni de menekülés közben meggyilkolják.

A leletekbõl a fegyverzet mellett néhány ötvös mûvészeti remeket is bemutatnék: Svédországban talált szíjvégeket, zablagombot, sarkantyút, egy galicíai karkötõt és egy viking árboc- szélkakast. Nemcsak az esztergomi oroszlánokkal, egykorú hazai leletekkel való összehasonlításképp, hanem a sok száz évvel késõbbi rodostói Rákóczi- múzeum anyagával is. A történelmi folyamatosság mindennél jobban bizonyítja, hogy a Nagy Fejedelem ugyanazt hordta és használta mint szittya elõdei.

Mielõtt a hadjáratok részleteibe bocsátkoznék lépjünk még vissza, javaslom, párszáz évet az idõben.

Uppsala mellett ( Ma Gamla Uppsalának - régi Uppsalának nevezik, eredeti AROS nevét kerülik) három kunhalom van. A középsõ Aun, más néven den Gamle - öreg õs halma, jobbján Egil fiáé, balján Adil unokájáé.

A múlt század elején Karl XIV. Johan svéd király (1818-1844) engedélyével és jelenlétében a középsõt felbontották. Hamvasztásos lovas sírt találtak, aranyleleteit a Stokholmi Történeti múzeum õrzi.

A másik kettõt nem bolygatják. Korát a legmerészebb északi történész sem teszi a 400-as évek végénél elõbbre. Ez volna a késõbb nálunk is elterjedt északi Attila mítosz alapja. Attilához személyesen nincs köze, de nem kizárt, hogy a Ynglinga- nemzetség õsei Attila hunjai közül kerültek ki. Szepessy Géza Yndvar viking herceget a máramarosi harcokban elesettnek mondja, akitõl Ungvár nevét is származtatja, nem egészen Fettich közremûködése nélkül.

Újabb félezernyi lépés visszafelé is tartogathat meglepetéseket, ami ugye Krisztus születésének kora.

Dániában a II. világháború után tüzelõhiány volt, a majdnem mindenütt található tõzeget kezdték vágni tüzelõnek. Egy ilyen tõzegvágásnál került elõ az ún. Tollunda- Mannen - tollunda ember 1950-ben. A humuszsav a csontot támadja, de a lágy részeket konzerválja. A lelet olyan ép állapotban került elõ, hogy a parasztot megijesztette, gyilkosságra gondolt és a silkeborgi rendõrséget hívta ki a régészek helyett. Konzerválása nem sikerült, csak a fejét tudták csak megmenteni. Nyakán a kötél bitóhalálra mutat, övét és bõrsisakját temették el vele. Ma is megcsodálják az arc nyugalmát ahogy a halált fogadta. Bõrsisakja szittyaszabású.

Két évvel késõbb került elõ az ún. Grauballe. Mannen nem messze Tollundától. Õt már sikerült teljes egészében konzerválni, s most az Arhus múzeumban található, abban a testhelyzetben, ahogy megtalálták. Hátulról verték fejbe, koponyája beszakadt, úgy hajították a lápsírba. Testhelyzete, kínba torzult arca arra vall, hogy az ütéstõl még nem halt meg. Mindketten "kerek koponyájúak.

Dániában azonban szittya korabeli halom sírok is találhatók.

Nagy károly rabló hadjáratai nem sokáig maradtak megtorlás nélkül. Mikor fõpapja, írnoka, "külügyminisztere" Alqin ( az albínó) rávetette magát a letiport frízekre, hogy megkeresztelje õket s szent forrásaikat meggyalázta, betelt a mérték. Õ maga jegyzi fel, hogy 2-3 kis hajóból álló viking flották nap nap után megrohanják keresztényeit, felégetik templomaikat s vadásznak hittérítõ papjaira.

A norvég partoktól pedig az egynapi hajóútra levõ Lindisfare kolostora ellen indul a megtorló hadjárat (793) A kolostort felégetik, papjait legyilkolják. Az összefüggéseket csak azóta kezdik érteni az északi történészek is, mióta a Fuldai Annalesek zöme hozzáférhetõ. Lindisfarne, majd a Jarrow kolostor ugyanis Fulda fináléja volt, hogy a korai vikingek jól értesültek voltak a fríz, vend, szász vagyon hovatûntével kapcsolatban, azt a szent ninias kolostornál (1952) végzett ásatások igazolják. A templom egyik padlóköve alól gazdag lelet került elõ, közte 7 ezüst ivókupa, aranyozott kardmarkolatgombok stb. Mindegyik keleti eredetû.

Ezek a kis kötelékekben, parti hajózásra is alig alkalmas jármûveken végrehajtott vállalkozások mutatják talán legjobban mekkora megalázást jelentett Nagy Károly terrortevékenysége Északon is, és váltott ki több mint két évszázados megtorlást. Mert a jármûvek egy része fatörzsbõl vájt volt, másik nagyobbik része pedig az ún. Eka (éka). A kisebb folyókon, beltavakon ma is használt Eka egy széles fenékdeszkára épül.

Két végére egy pajzsszerû orr és tattõkét húznak, s ezekhez húzzák a többi fenék és oldaldeszkalapot. Ilyeneken kimerészkedni a Keleti-tengerre, még inkább az állandóan viharos Északi- tengerre, kockáztatni estrõl estre az életet, akármilyen kiváló hajósok is voltak; ehhez katonai megtorlásnál jóval erõsebb hajtóerõ kellett.

A hajtó erõt a keresztény templomokban kétségbe esett könyörgések fogalmazták meg hamarosan: " Oltalmazz meg minket, Jóságos Isten az északiak dühöngésétõl" ( Bevare oss, o Gud, för norrmaennens raseri)

A hajóépítésben hirtelen, elõzmény nélküli változás mutatkozik a 830-as évektõl kezdve, s vele majdnem egy idõben megjelennek az elsõ viking lovas alakulatok. A deszka ékák helyett megjelennek a sárkányorrú rettegett vikinghajók. Ezek erõs gerinc bordára épülnek, orr tattõkéjük megnyúlik, az orrtõkére húzható s levehetõ sárkányfejjel, középen árboctartó erõsítéssel. A tattõkéhez hosszbordák kapcsolódnak, a hosszbordákat sûrûn elhelyezett keresztbordák feszítik, s erre a vázra kerül a deszka borítás. Az építés kiváló hajóácsokat követel, az eredmény egy rugalmas jármû, amely könnyedén hajlik s tér ki a hullámok elõl. Nem úszik, hanem szinte repül a víz felett, amint megmaradt becenevei bizonyítják: tengeri csikó, tengeri szarvas, vízimadár, tengerifecske stb.

Közel két évszázadon keresztül uralja a vizeket, nehézség nélkül jut el Izlandra, Grönlandba, az újvilágba is. Általában 24 méter hosszú, középszélessége teherváltozatnál 5, 5 m körül, harci változatnál 2, 5 m körül, merülése néha még az egy métert sem éri el. 15 tonna teher vagy a kormányossal együtt 65 fõ személyzet számára hónapokra elég élelmet, vizet szállít. Árboca 10 m körül, tetején díszes kivitelû sárkány szélkakassal, vitorlája 92-96 nm. erõs nyersvászon, szurokkal, fakátránnyal festve, vízhatlanítva. Sebessége vitorlán jó széllel 24 csomó ( kb. 44 km) fölé is mehet óránként, de nyolc pár evezõjén- evezõnként 2x2 váltókezelõvel- is eléri a 12 csomót ( kb. 22 km ).

A hajóépítés roham ütemben halad, a harci tapasztalatokat felhasználva hamarosan elkészül egy nagyobb és kisebb változat is. A nagyobb ( ma zászlóshajónak neveznénk) 16 pár evezõs, személyzete 420 fõ, merülése másfél méter fölött, a kisebb 4 pár evezõs, ez a villámszerû parti rajtaütések hajója. A hajókon szigorú fegyelem uralkodik, parancsnoka a kormányos, aki a hajót a jobb oldalán elhelyezett kormánnyal irányítja ( Styrbord - kormányos oldal ma is érvényben lévõ jelentéssel) Díszhajó is készül, mint az ún. Oseberg hajó, egy királynõ hajókoporsója, legalább olyan leletanyaggal mint az egyiptomi királysírok.

Hadijelvényeik közül három fajta ismert: egyik a fehér hadilobogó, másik a sötétvörös, benne harci bárdot markoló hadi oroszlánnal, a harmadik az odin zászló, a Korpbanér - hollós-zászló- és nem " turulos, sasos " mint néhány történészünk véli- amelynek két hollója gyõzelmet jósolva kiterjeszti, vereséget jósolva leereszti szárnyát. Hadipajzsuk fekete és vörös, a békét, kereskedést jelentõ fehér színû.

Megjegyzendõ, hogy Odin, Oden, németül Wotan nem tartozik a germán mitológiához. Történészek ma sem tudják- de inkább nem akarják tudni - honnan és mikor került bele. Eredetmondája. Röviden: mindent tudni akart, s ezért az egyik változat szerint felakasztotta magát ( az akasztás északon elõkelõ halálnemnek számított), a másik szerint a Világfarkas falta fel, s újjászületve a kígyó "kinyalta a fülét", ettõl kezdve kezdte érteni a rovásírást és a madarak beszédét. A tudásért a szeme világával kellett fizetnie, ezért viszi a harcosait dühvel veszélynek, ellenségnek.

Az eredetmonda világosan kimondja, hogy" beavatott" volt, mégpedig lova a nyolclábú Sleipner elárulja, hogy talán éppen a kabir-kabar kultusznak volt beavatottja, s keletrõl került az északi mitológiába.

Az új hajótípus hirtelen felbukkanás, de az elõzmények nélkül ugyanolyan hirtelen megjelenõ lovas alakulatok is "keleti" felhúzódást feltételeznek; a hajóépítésben igen képzett s gyakorlott hajóácsokat. Önálló típus, nem hasonlít a bizánci, római nehéz, nagy hajókhoz, sem a Hanza városok akkoriban építeni kezdett nehézkes, lassú bizonytalan egyensúlyú teherhajóihoz. Eredetét legközelebbrõl a Tisza és a Duna mentén találjuk, ahol évezredek óta forgalomban találjuk az egyárbocos, keresztbordás, könnyû, alacsony merülésû vízi jármûveket.

Az új hajótípus teljesen megváltoztatja a viszonyokat. Korlátlan ura a vízeknek, s egyszerre három irányban is érvényesíti fölényét: nyugatnak Anglia szigetvilága felé, mégpedig az elsõ ötven évben határozottan megtorló jelleggel, utána területszerzési, letelepedési céllal, amit Normandiából áthajózó vikingek fejeznek be ( Hastings 1066, Hódító Vilmos, megörökítve a 70, 34x0, 5 méteres Bayeux- fali szõnyegen).

Minket ebbõl különösen érdekelhet az ingleby- környéki ( Észak-Anglia) 60 kunhalom. Eddig tizenötöt vizsgáltak át az angolok. zömükben koporsós, néhányban hamvasztásos sírt találtak.

Második a déli irány, mely határozottan megtorló jellegû. Kegyetlen, kíméletlen, valóban vak dühvel végrehajtott, a nagy Károlyi kereszténység minden intézménye és képviselõje ellen. Ehhez két megjegyzés kívánkozik: az egyik, hogy az akkori püspökök nem azonosak a maiakkal. Elsõsorban hadvezérek voltak, a császárok második vagy fattyú-gyerekeibõl rekrutálódtak, legtöbbjük pappá sem volt volt szentelve, minthogy a pápák között sem volt ilyen. A papság, a misszionáriusok pedig a püspök ügynökei voltak, szerepük a felderítés. A másik megjegyzés: a korabeli egyházi krónikák rettenetes képet rajzolnak a vikingek dühöngéseirõl, rablásairól, pusztításairól, de egyetlen szóval sem említik saját hadaikét, amelyeket egy-egy csata után a helyszínen leszereltek és minden ellátás nélkül szélnek eresztettek. Ezt a történetírást jól ismerjük õseinkkel kapcsolatban.

A harmadik irány: kelet. Ez kereskedõ jelleg. Magyar avar, besenyõ, távolabb arab, perzsa, zsidó utazók, kereskedõk találkoznak velük, üzletelnek velük. mindenütt feltûnnek néha különös viseletükkel, szokásaikkal. Nem kerülik a harcot sem, kalózkodnak is, ha egy-egy könnyûnek vélt zsákmánnyal, legtöbbször szerencsésen visszatért hajóval találkoznak, de keleti irányú tevékenységük határozottan békés jellegû. Egy arab utazó véres összecsapásról tudósít Bagdadból, ahol nemcsak megverik, de ki is irtják õket, de különben áruikról, kiváló kereskedõi képességeikrõl emlékeznek meg. feltûnõ, hogy a Kárpátok ölét elkerülik; legdélibb átkelõhelyük a Visztula-kanyar-Dnyeszter a Fekete-tenger felé. Fõútvonaluk azonban a Finn-öböl, Ladoga tó, Volga Ázsia felé vagy a mai Riga öböl, Duna, Dnyeper, Bizánc. Az útvonalak mellett telepeket, áruraktárakat létesítenek. közülük legismertebb a Ladoga tótól délre Holmgard, ahol ahol ros - rusz néven ismertek, magyarul evezõsök, ami nevük fennmaradt a finn rupcsi - evezõs elnevezésben a svédekre. Ezzel a ros - rusz elnevezéssel élnek vissza a múlt századtól egyes történészek, odaajándékozva, mint ismeretes a mai oroszoknak, akiket akkoriban közös latin szóval Sclave rabszolgának hívtak. Ha már a nevet oda ajándékozták, területet is adtak hozzá visszamenõleg, innen a keleti tenger déli partján a nemrég kreált sok "szláv" ország, sõt mint ismeretes a Vernadszki- féle Rus-Kagnat a Fekete tengernél. Hadi, hadfelszerelési és hadmûveleti szempontból a hasonlóság mintegy azonossá válik és a magyarnak itt a legkönnyebb a dolga. Hedeby az akkori dán székhely és észak legdélibb kereskedõ központja elõször védõfallal védekezik Nagy Károly ellen (Danevirke). Késõbb kibõvítik, megerõsítik s ezt a munkát Harald Blatand anyjának Tova-Tyrának tulajdonítják. Kora Dánia megjavítójának (Danmark bot) melléknévvel tüntetik ki.

Megjelennek az avar gyûrûk hasonmásai. kiképzésre és Anglia elleni hadmûveletekre készülnek de stratégiai elhelyezésükbõl következõleg ellenõrzik az Anglia-Európa közti kereskedelmi forgalmat is. Négy ilyen gyûrût ismerünk: Aggersborg, Fyrkat, Trelleborg és Nonnebakken Dániában. Svédországba pedig a Maearenben Birka tölti be ezt a szerepet s a tengert is ellenõrizve és Uppsala (akkor Aros) kereskedelmi központját is védve. Egy ezred volt a befogadó képessége. Harald Blatandról jegyzik fel, hogy három reguláris ezredet tervezett, de megvalósítani csak egyet tudott, annak felszerelése is gondot okozott. Padányi részletesen kifejtette, hogy mekkora ipart és mezõgazdaságot követelt egy csak ekkora egység felszerelése és fenntartása is.

Birkából nem sok maradt, nem volt könnyû rekonstruálni.

A ruházat rekonstruálásával döntõ változás történt 1975 óta. Érdemes a nevet megjegyezni. Betil Almgren az uppsalai egyetem régészprofesszora és munkatörzse volt az, aki egyszerûen véget vetett annak a hamisításfolyamatnak, amely a vikingruházattal kapcsolatban folyt. Addig egy-két megmaradt durva gyapjú és vászonszövet alapján, valamint fõleg arab leírások nyomán északi germánná varázsolták a vikinget s mutogatták a múzeumokban. Almgren professzor a Birkában végzett halomsírokban talált leletek alapján bizonyította, hogy a viking harcos ugyanolyan sujtásos attilát hordott, mint a magyar kortársa. Így jegyzi meg, de annyira már nem futotta- úgy látszik- a bátorsága, hogy összehasonlításul magyar attilát és föveget mutasson be, hanem Churchill huszárhadnagyi egyenruháját közli a fövegre vonatkozó párszavas megjegyzéssel. A ruhaköveken pedig még a primitív ábrázolás mellett is felfedezhetõ a viking gyalog-harcos bõ gatyája, borjúszájú inge.

A fegyverzet nagy részét már bemutattam. Ezek az egyenes ma római mintájúnak nevezett kétélû kard, amit a rómaiak is végsõ fokon a perzsa gyalogos felszerelésbõl vettek, a magyar kopja, amellett a két és fél méter körüli hosszúságú lándzsa, amit a gyalogos nemcsak harcban, hanem békében is rúdugró rúdként használt sziklás terepen, kisebb folyókon, jégtáblákon való átkelésnél.

A fokos és harci bárd hasznosabb harceszköznek bizonyul a hajós vikingeknél, mint a lovasoknál, de kezeléséhez mindenki értett. a szablya ritka, általában az avar és magyar lovas temetkezések nyomán ismert. A frank krónikák megemlékeznek a parittyáról is, amivel ólomgolyókat röpítettek. A IX-X. századfordulón megjelenik a finommûvû lánc páncéling is, csak késõbb terjed el. A fõ védõeszközrõl a pajzsról, annak anyagáról és méreteirõl ma sincs általánosan elfogadott szakértõi vélemény.

Ezzel kapcsolatban a kardnál is, fokosnál is, a harci-bárdnál is minõségi változás észlelhetõ, valószínû avar hatásra. A nyolcszázas évek eleje tájt ezek a középsõ, lágyabb anyagra keményre edzett acél élet kapják, finoman és nagy szakértelemmel összekovácsolva. némely kutató innen eredezteti a mai kiváló svéd acélipart, bár a valóságban a kiváló svéd acélipar alapját a XIV-XV. században rakták le.

Végül az íj, kezdetben közönséges, ún. nyugati íj, csak a harc bevezetésére használják. Ez is lehet különbözõ erejû, különbözõ hordtávolságú, kezelõje erejétõl függõen, de a magyar visszacsapó íj csak meglehetõsen késõbb kezd terjedni, de inkább a fõbbek között, mint egyik másik késõbbi Saga is rögzíti.

A harceljárással kapcsolatban legegyszerûbb és legcélravezetõbb a svéd történészt idéznem. "Vikingatidens Historia" címû, Stockholmban megjelent mûve 132. oldalán írja: " Rendkívüli hadgyakorlatuk és fegyelmük legtisztábban a meghátrálásban ( menekülésben ) érvényesül. Mû meghátrálás, hogy az ellenséget számára elõnytelen helyzetbe csalja, minden idõben használatos volt, de úgyszólván soha nem sikerült, kivéve a kulturálatlannak elkeresztelt népeket. A taktikai menekülés kizárólag ott eredményes, ahol minden ember tudja a feladatát, különben nagy veszély, hogy az egész semmivé válik. Ez a csel csak az északiaknál, a hunoknál, magyaroknál volt eredményes, ami abszolút seregszervezést tételez fel, ahol mindenki ismeri és ellenõrizni tudja a másikat. Ez adta erejüket a valódi (veszteség nélküli) visszavonuláshoz is, amikor a szétszóródáshoz taktikáját következetesen alkalmazták, kihasználva az erdõs terepet, ahol lehetetlen volt õket követni, hogy aztán az elõre kijelölt helyen gyülekezzenek. A visszavonulás útján elõre sáncokat, erõdítményeket emeltek, amelyek közelében a flotta állandó készenlétben volt, hogy a túlerõ ellen tengerre szállhassanak...

A hadjáratok ismertetése egy dolgozat keretében lehetetlen, így csak néhány összefoglaló adatra s kiemelkedõ haditettekre szorítkozhatok.

Angliát szakadatlanul támadják délrõl a dánok, északról a norvégok. Az ezredforduló táján tartósan birtokba veszik a dánok. A Temze a határ, London az angoloknak marad, de addig 110. 000 pund (kb. 45 tonna) hadisarcot izzad ki aranyban, ezüstben. Utána béke, a dán hajózási rendszer (danegeld) és a dán adminisztráció (danelagen) biztonságot, békés hatalmi fejlõdést biztosít hatalmi körében.

Skócia és a szigetvilág a norvégoké, akik támadnak és telepítenek megszakítás nélkül, míg csak minden kolostort fel nem égetnek, vagy késõbb birtokukba nem vesznek.

A frankok elleni támadást 834- ben indítja egy valószínûleg Angliából érkezõ, 100 hajóból álló flotta Dorestad elfoglalásával és elpusztításával. Dorestad volt a germán frank birodalomnak utolsó nagy kereskedõ és áruelosztó központja észak felé. Tele kereskedõvel, katonával s misszionáriussal. Normann csak úgy léphetett be, ha elõbb megkeresztelkedett. A támadás határozottan vallási jellegû bosszúhadjárat volt, mert ahányszor Dorestad talpra állt, annyiszor pusztították el.

853- ban megjelentek az elsõ lovas alakulatok, ettõl kezdve nemcsak a partok mentén folynak hadjáratok, hanem a kontinens belsejében is, szoros együttmûködésben a vízierõkkel. Hogy a lovakat nem alkalomszerûen, szerezték, mutatja a Bayeaux- faliszõnyeg. Ezek nem hidegvérû nehéz lovak.

857- ben például 350 hajóból álló egység nyomul be a Rajna- torkolaton fel, a kísérõ lovasok Utrechtet támadják, egy Hungár nevû alig mer elmenekülni elõlük.

Párizst állandóan támadják. 885- ben már 700 hajóból álló flottával, 40. 000 fõnyi személyzettel. Az eltelt ötven évben, saját krónikásaik szerint, csak a frankok fizetnek 31. 000 pund aranyat, ezüstöt és 12. 000 arany márkát hadisarcként. Ehhez még felemlegetik azt a szám szerint nem közölhetõ nemesfém és drága ruhaanyag tömeget, amit egyes kolostorok fizettek azért, hogy le ne gyilkolják papjaikat, fel ne égessék kolostoraikat.

A mai értékre való megközelítõ átszámításként a bizánci pundot Nagy Károly rendelete rontotta le, 408 gramm aranyban állapítva meg, amelybõl 84 solidust veretett. A márka kb. 20 solidus értékû volt. hamarosan felbukkant a pénzhamisítás "hercegi" szokása is, de a vikingeket nem lehetett becsapni. A hamis pénzt csak egymás között tudták csak használni, s így olvadt el az összerablott rengeteg érték

az akkori Európában, s így teljesült az avar átok anyagi vonatkozásban is. Amit a vikingek nem értek el a kontinens belsejében, azt elérték a magyarok, mégpedig nemcsak a mi történelem és fejünkhöz vert hírhedt Lech mezei csatáig, 955- ig, hanem egészen az ezredfordulóig, amint Rudnai Egyed megírja Attila trilógiájában, mely szerint Géza nagyurunk 20 éven át dúlta a kolostorokat egész Fuldáig, a hamisított pápai bullákra vadászva. A viking és magyar bosszúhadjáratok azért maradtak abba, mert részben visszaszerezték elrabolt vagyonukat, részben pedig mindkét nép megtelepedett, a vikingek kivándoroltak, a magyarok pedig fõleg Szent Istvánnal kezdõdõen rendbe hozták Európát, és megszilárdították a pápa tekintélyét.

Ez volt az oka annak is, hogy a nagytudású Fehér M. Jenõ hiába kutatta végig a 60- as években az európai kolostorokat, könyvtárakat, irattárakat, alig bukkant valamelyes avar eredetû kincsre bennük. Ezzel szemben csak a mostani ásatások gyûjtöttek Svédországban 160. 000 ezüstpénzt, s napról napra bukkannak felbecsülhetetlen értékû arany és ezüst tárgyakra, köztük az arany és ezüst tekercsekre, amiket a vikingek a karjukra csavarva hordtak, s vásárlásnál abból levágott darabbal fizettek.

Néhány haditett: Egy viking hadvezért Hastingnak hívtak. Származása ismeretlen, mint mindenkié, akit nem lehet az "északi germán kultúrkörbe" beilleszteni. Nagy sérelem érhette, mert magát Rómát akarta elpusztítani. 100 hajóval indult, átkelt Gibratáron, közben meglepve nemcsak a keresztény erõsségeket, hanem a mórokat, sõt Marokkót is. 859 karácsonyán a vihar a Spécia- öbölbe kergette, a megerõsített Luna város közelébe, amirõl azt hitte Róma. Szemügyre vette, megállapította, harccal nem tudja elfoglalni. Cselhez folyamodott, beüzent a városba, hogy szeretnének megkeresztelkedni, mert hosszú bolyongásuk közben megismerték és megszerették a kereszténységet. Ezért nagymennyiségû kincset ajánlott fel,. és még többet azért, ha õ meghalva a templom kriptájában kapna helyet. A szerzõdést megkötötték írásban is, a püspök és papjai azonban nem engedték be õket a városba, hanem a táborban keresztelték meg õket.

Másnap gyászoló küldöttség jelent meg a püspök elõtt, hogy Hasting az éjjel meghalt, temesse a szerzõdés szerint a templom kriptájába. Kincseit nagy bõrzsákban hozták nyomatékul. A kincs megtette hatását, a koporsót a fõemberekbõl álló kísérettel együtt beengedték. A gyászszertartás közben, amelyet a püspök maga végzett, Hasting kiugrott a koporsóból, a templomban lévõket levágták, a várkaput kinyitották, s a várost elfoglalták.

Gotfred, Lothár kortársa, a frízek és a szászok földjén megkeresztelkedik. Hogy még biztosabban kösse a birodalom magához, megkapja Lothár egyik zabigyerekét, Gizellát feleségül. A svéd vikingeket azonban beengedi, velük együtt dúl, mire Lothár másik zabigyereke, Hugó a wormsi gyûlésen visszaveszi tõle Gizellát. Tehát nem Szent István felesége volt a germánok zálogba adott Gizellái közül az elsõ.

Rurik 862- ben a magyarokkal összedolgozva megszerzi magának Szászországot, míg a magyarok a bajorokat támadják. Ez a krónikákból is kimutatható elsõ magyar-viking együttmûködés.

Horik, akit királynak neveznek, Jámbor Lajossal köt megkeresztelkedve szövetséget a dánok ellen.

Egyik követét azonban ennek ellenére meggyilkolják. Horik elégtételt kér, amit meg is kap, a merénylõ grófot Jámbor Lajos kivégezteti családostól. Horik azonban evvel nem elégszik meg, de nem fegyverhez, hanem a "törvényhez folyamodik". Elfog, kivégeztet néhány dán vikinget és a számlát beadja a császárnak. Megindokolja azzal, hogy a vikingek között mindenki egyenlõ, a királynak sincs joga senkit kivégeztetni. A kivégzést a császár parancsára, a vállalt szerzõdés értelmében hajtotta végre, tehát a császár köteles a családoknak a szokásos vérdíjat megfizetni. S a császár fogcsikorgatva, de fizetett: 10. 000 aranyat. Ez neki még mindig kevesebbe került, mintha Horik maga hajtja be a vérdíjat.

Gange Rolf, másnéven Rollo 911-ben, tehát a Nagy Károlyi birodalom teljesen szétesett stádiumában a párizsi gróffal megegyezik, hogy Normandia fejében megvédi a többi vikingtõl. A többi vikingtõl ugyan megvédte, de õ maga innen indult támadásra a birodalomnak a párizsi gróf alá nem tartozott részeibe, olyan eredményesen, hogy az agyon sanyargatott parasztok tömegével léptek szolgálatába vagy könyörögték be magukat rabszolgájának. Az egykorú krónikákban szörnyülködõ szavakkal jegyzik a papok, hogy még császári hercegnõ is akadt, aki azzal fenyegetõzött, hogy elmegy a vikingekhez, ha nem engedik kedvére cselekedni.

Ennyit gondoltam kutatásaink hadtörténeti vonatkozásaiból bemutatni, és remélem, ennyi is eléggé meggyõzõ ahhoz, hogy részben nem "délibáb hajszolásról" vagy "dicsõ õskeresésrõl" van szó, részben pedig, hogy valóban érdemes történelmi északra tágulásunk kutatásával tudományos alapon, szervezett kutatógárdával foglalkozni.

És még valamit: ismerõs a magyar kapufélfa kifejezés, az is, hogy elbúcsúzott vagy el sem búcsúzott a kapufélfától. Nos amikor az avar vagy õsmagyar újhaza keresésére tengerre szánta magát, a kapufélfát vitte magával. neki tetszõ part elõtt a vízbe vetette, és ahol az a partra sodródott, ott építette fel új otthonát... és ez a part biztos, hogy nem az Über- Enns túlsó partja volt.

Irodalom: B. Almgren: Vikingen; Göteborg 1979
A. Andersson- A. Sandwall: "Guldet frán Taeppen", Stockholm
F. G. Bengston: "Röde Orm I-II" Stockholm 1963
J. G. campbell- D Kidd: The Vikings, London 1980
Fehér M. Jenõ. Az avar kincsek nyomában Buenos Aires 1972
Õsmagyarok és Vikingek Buenos Aires 1973
J. Fridegárd: Traegudarnas land, höganaes 1972
H Ingstad: Vaestervaegen till Vinland Stockholm 1967
O. Klindt Jensen: -A. Ehren: Vikingarnas vaerld Göteborg 1967
P. V. Glob: mossarnas folk Stockholm 1969
Kovárczy I.: Bél Mátyás viking térkép, Északi vártán 73. szám 1976
Málnási Ö.: A magyar nemzet õszinte története München 1959
A. Mongait: Archelogy in the USSR Moszkva 1959
A. Ohlmark: Tors skalder och vite krists, Stockholm 1957
Padányi F.: Küldetés, II. kiadás Cleveland 1973
G. Svederus Ungern och magyarena Örebro 1849
Szepessy G.: A nagyszombati Vinland Map, Északi Vártán 78-79. sz. 1972
A magyar- ungar elmélet logikai alapjai, Északi Vártán 78-79. sz. 1977
B. Wahlqvist: Vikingarnas vilda lekar, Lund 1978