Boldogasszony õsvallásunk Istenasszonya
(Olvastatott a M. T. Akadémia 1885. márcz. 2- án tartott ülésében.)

Õsvallásunk felsõbb lényeit csak akkor fogjuk valóban megismerni, ha nemzetünk különbözõ törzsökeinek róluk fentmaradt hagyományait egybevethetjük. Erre a czélra törekszem - nem vélek tehát fölösleges munkát végezni - mikor a t. osztály elõtt Boldogasszonyunkról; mint õsvallásunk istenasszonyáról szóló, jobbára ismeretlen adataimat bemutatom. De épen ezért: mert adataim jobbára ismeretlenek, nem különben, mert vallomásaik az eddig ismert, Boldogasszonyunkról szóló fejtegetésektõl részben elütõk és mert a mythológiánkhoz tartozó adatok értékének meghatározására nem utolsó kérdés megjelölni a néptörzsököt, melynek ajkáról lejegyeztük - elsõ sorban az adatokat megõrizte néprõl kell szólanom.

Be kell vallanom, hogy Szeged népe, melynek kincseit ismertetem, másfél század óta szép számú szlávot, még több németet olvasztott magába, Más részrõl azonban legott meg kell jegyeznem, hogy adatai ellen ezért ezúttal kifogást nem tehetünk, mely állításom alább fog kitûnni, hol becsesebb adatainkat összevetem a népünkkel érintkezõ szerbek és németek hasonnemû adataival. Adatainkról fölemlíthetem továbbá, hogy többnyire írást nem ismerõ, magyar nevû öregek elmondogatása után irogattam le, és hogy a kiválóbbakat többektõl is meghallgattam. Végre felhozhatom, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok: mely szerint mindegyik adat találó helyét följegyeztem, mi által mindenki, ha állításomról személyesen akar meggyõzõdni, nagyobb nehézségek nélkül megteheti.

Népünk beszédét megfigyelve többféle Boldogasszonyról hallunk említést tenni. Az egyszerûen Boldogasszonynak mondotton kívül beszél szülõ Boldogasszonyról, gyertyaszentölõrõl, fájdalmasról, gyümölcsótóról, nagyról, sallósról (- sarlós), habiról (- havi), olvasósról, segítõrõl; nem szól a kis Boldogasszonyról, kit pusztán csak kisasszonynak nevez. Mindenesetre ebbõl a sokféle Boldogasszonyból néhányat a keresztyénségnek kell átengednünk. Noha ennyirõl beszél népünk, mégis ha azt kérdezzük, hogy hány Boldogasszony van azt feleli: hét! Ezt a hét Boldogasszonyt a hánytól kérdeztük, annyiféleképpen hallottuk összeszedni, hanem azért a gyertyaszentelõ Boldogasszonyt, a gyümölcsoltót, a sarlóst, a nagyot és az egyszerûen csak Boldogasszonynak mondottat mindegyik beleolvasta s a hét közt legnagyobbnak tartotta a Nagyboldogasszonyt. Mielõtt az egyszerûen Boldogasszonynak mondottról szólanék, meg kell emlékeznem a leghatalmasabbról a nagyról. Maga a tárgy kívánja ezt elsõ sorban, hogy Boldogasszonyunkat a Nagyboldogasszonnyal összehasonlítsuk és a köztük levõ különbséget kiemeljük. Más részrõl ideje is, hogy Nagyboldogasszonyunkat megismerjük, ne találgassuk többé, hogy kicsoda. Maga Barna Ferdinánd is, ki õsvallásunk isteneirõl már több, jeles értekezést írt s velõk behatóan foglalkozott, megmutogatta, hogy õsvallásunk a mordvaiakéval sokban, nagyon sokban megegyez, - oly nagy súlyt fektet a Nagyboldogasszony fölfedezésére, hogy szerinte: "a kinek a mordvaiak Ange-Pátyájoknak megfelelõ anya Isten-asszonyt sikerül fölfedezni, az fölfedezte - úgy mond - egyszersmind az egész õspogány magyar istenek genealógiáját". (Õsvallásunk kisebb isteni lényei 21.) Én kénytelen vagyok beismerni, hogy habár, adataimból bemutathatom is az anya Istenasszonyt, az õs pogány magyar istenek genealógiájának megjelölésére vállalkozni nem mernék, mert épen most fejtegetendõ tárgyamból látom, hogy a magyar és mordvák istenasszonyai közt van némi eltérés. Tehát ha tárgyam körébe nem vágna is a legnagyobb istenasszony ismertetése, rajta kellene lennem, hogy, mentül elõbb tisztázva legyen e nevezetes kérdés.

Ki tehát a Boldogasszonyok feje ? Vessünk `egy szempillantást múltunkra, arra a korra, mikor nemzetünk õsvallását el kezdte hagyogatni.. Ebben a korban, de már jóval elõbb is a Mária-tisztelet a keresztyénségben ki volt fejlõdve. Tudjuk, hogy már a 431-ben tartott ephesuei zsinat gondoskodott róla, minõnek kell Máriát lefesteni. Mária volt a szentek közt legelsõ, a nõk legfõbbike. Így hirdette az egyház nemzetünknek a keresztyénség felvételekor; így hirdeti népünknek mi híján ezred év óta. Ennek pedig megvan a maga következménye: tudniillik Mária, illetõleg a neki megfelelõ Boldogasszony népünk elõtt mind inkább hatalmasabb és hatalmasabb lesz, õsvallásunk más Boldogasszonyai pedig napról-napra kisebbek lesznek.. Ez azonban legkevésbé se zavarjon bennünket, a mint nem zavarta õseinket, mikor Máriát kezdetben nem Nagyasszonynak, hanem csak Kisasszonynak mondották. A Nagyasszony nevet csak késõbben Szt. István alatt szt. Gellért intése következtében kapta. Ettõl az idõtõl fogva Nagyasszonynak mondották; pedig a keresztyénség Máriáját az õsvallásunkban levõ Kisasszonynak nem mondhatjuk, annál kevésbé Nagyasszonynak.

E kérdés fejtegetésénél mindenesetre fel kell tennünk, hogy a Kisasszony nevet Máriának nem a keresztyénség terjesztõi adták, kik bizonyára nem Kis-, hanem Nagyasszonynak mondják - hanem adta a nép.

Mikor a nép Kisasszonynak nevezte Máriát, tudnia kellett a Nagyasszonyról is. A Kisasszonyt épen a Nagyasszonnyal szemben kellett neki kisnek, kicsinek nevezni. Ma is hallunk Kis-Bálintról beszélni és ugyanakkor Nagy-Bálint vezetéknevet is mondani; a Kis-Bálintot a Nagy-Bálinttal szemben mondja a nép kisnek.

De mint fentebb említettük, akár Kisasszonynak, akár Nagyasszonynak mondjuk Máriát, egyik sem nem Kisasszony.

Szeged népe hagyományai szerint a Kisasszony a Nagyboldogasszonynak mindvégig szûzen maradt leánya, kinek soha, semmiféle gyermeke sem volt. Ha azt kérdezem a keresztyénségben kevésbé jártastól: ki az a Kisasszony? elmondja, hogy a Nagyboldogasszonynak a leánya, hogy mindvégig szûz maradt.. (Szöreg.) Ma is a cselédek a leányokat Szegeden kisasszonynak tisztelik, anyjokat nagyasszonynak.

Mária tehát nem Kisasszony, mert a Kisasszonynak még szûzen szült gyermeke sem volt, nemzetünk mégis annak nevezte el. Erre okot adhatott, hogy a keresztyénség terjesztõi Máriának egyéb erényei fölött fõkép a szüzességét hangsúlyozták kiválóan; mit hallva nemzetünk, nem akarva is a Nagyasszonynak mindvégig szûzen maradt leányára, a Kisasszonyra kellett gondolnia. És ha Máriából ilyeténképen lett Kisasszony, mivel a Kisasszonynak kiváló tulajdonsága a szüzesség volt, Mária sem kaphatta nyelvünkben a szent jelzõt mint a latinban, vagy a németben van; még kevésbé lehetett Máriát Isten anyjának nevezni, mint a velünk érintkezõ görög nem egyesült szlávok szeretik hívni, mivel Kisasszonynak semmiféle gyermeke sem volt; hanem Máriát csak szûznek mondhatták õseink, minõ volt õsvallásunkban legelsõ sorban a Kisasszony.

Így is mondjuk: Szûz Mária és soha sem szent Mária.

Ezzel ellentétbe helyeztem okoskodásomat Barna Ferdinánd egyik állításával: Szt. Gellértrõl olvassuk ugyanis: "És az õ tanácsának intésébõl akkoron kele fel, hogy az szûz Máriát ez magyarországbani Bódog-Asszonnak, avagy ez világnak nagy asszonyának hívnák" (Toldy F: Megy, szent. leg: III, fej.), mire Barna megjegyzi: hogy sz. Gellért észrevette, hogy a "Kisasszony" nem annyira "szüzet", mint folyvást a "Természet istenasszonyát" jelenti s azért igyekezett azt valami egyébbel helyettesíteni", (Barna F: A mordvaiak pogány. istenei 75.)

M.T.AK. ÉRT. A NYELV ÉS SZÉPT. KÖRÉBÕL. 1885. XII. 1885. XII. K. 9.SZ.

Tegyük fel, hogy Szeged népe hagyománya,. mely szerint a Kisasszony mindvégig szûz maradt, nem felel meg a valóságnak, és a Kisasszony valóban "nem annyira "szûzet", mint folyvást a "Természet istenasszonyát" jelenté, akkor is oly idõben, minõ a Szt. István kora volt, mikor, a pogányság folytonosan ellenezte az elkeresztyénesedést, van-e oka adva, hogy épen csak azért, mert a Kisasszony nem annyira a "szûzet" mint,.folyvást, a Természet istenasszonyát jelenti, szt. Gellért a már megszokott Kisasszony helyett Nagyasszonyt ajánljon?! Fontosabb oknak kellett lenni, hogy szt. Gellért még intse is a nemzetet; és ez a fontosabb ok, ha nem csalódom, a következõ.

Nemzetünknek, mikor a Kisasszonyról tudott beszélni, tudnia, kellett a Nagyasszonyról is, és a Kisasszonyt, mint már említém, a Nagyasszonnyal szemben mondta kisnek. Ha ez az okoskodás megállja a helyét, akkor a Nagyasszonyra nagyon is helyesen van a Magyar szentek legendáinak fent idézett soraiban alkalmazva a "kele fel" kitétel. Fölkelhetett, divatba jöhetett a Nagyasszony, mert már megvolt a pogányságban, csak a keresztyénségben nem volt helye. A Nagyasszony hatalmasabb volt a Kisasszonynál, mit már neve is mutat, mint ilyent emlegette a nép, mi kétségen kívül nagy baj volt. Mert ha a Kisasszony Máriává lett; a szentek leghatalmasabbikává, mivé legyen akkor a keresztyénségben a kisasszonynál sokkal hatalmasabb Nagyasszony ? Tartani lehetett, hogy majd valami más szentet neveznek el Nagyasszonynak, a kit majd a félig keresztyén, félig pogány magyarok jobban fognak Máriánál tisztelni.

És ez részben még is történt, annyiban amennyiben Szeged népe lejegyzettem hagyományaiban Máriát azt Gellért intése után nyolcz századdal sem találjuk Nagyboldogasszonynak; vagy "ez világnak nagy asszonyának" hívni még a keresztyénségben elég szép jártassággal bíró asszonyoktól sem.

Helytelen eljárásnak tartom a pogányság felsõbbjeit a keresztyénség szentjeivel erõnek erejével össze akarni hasonlítani, mert rendesen a pogányság felsõbbjei rovására történik az összehasonlítás. Még helytelenebbül járunk el, ha eggyé tenni, azonosítani akarjuk. Ilyenkor keresve keressük a találkozó vonásokat, figyelmünkön kívül hagyjuk, az eltérõket. De mert az efféle összehasonlítások nemcsak a tudományos férfiak elõtt megszokottak, hanem a nép elõtt is, hogy állításaim erõssége jobban feltûnjék, én is megteszem, csakhogy a fõsúlyt nem annyira a találkozó, mint inkább az elütõ vonásokra fektetem.

Barna Ferdinándunk a Nagyboldogasszonyt, másként a Természet tündérét Máriával hasonlítgatja össze, sõt annak veszi, pedig Mária a Nagyboldogasszony sem. "Melyik nemzet mutathatja fel Európában - írja Barna az Õsvallásunk kisebb isteni lényei értekezésének 28. lapján amit a magyar, hogy régi pogány vallása egyik legfõbb alakjának többi díszneveihez elég volt egy tulajdonnevet: "Máriát" hozzáadni s a "Természet tündére" a "Nagyboldogasszony" mintegy keresztvízre tartva, mint a "boldogságos szûz Mária" állott elõttük, hogy utóbb az egész nép nemzeti védõszentjét tisztelje benne"

Fentebb láttuk már; hogy a Nagyboldogasszony nevet Máriának nem a nép adta, hanem azt. Gellért, s hogy Barnánk mégis annak veszi, ennek más alapja van. Barnánk a mienkkel majd nem lépten-nyomon megegyezõ mordvaiak adatára támaszkodva mondhatta Máriát Nagyasszonynak, mit ezzel fejez ki: "Hogy õseink e részbeni eljárását megítélhessük, nem fölösleges tudnunk, hogy ama már legalább névleg keresztyén mordvák is Máriát "Ange - Patäivel", "Krisztust" pedig a "Napistennel" ("Si Pázzal") azonosítják". (A mordv. pog. istenei 75.)

Mind e mellett is erõltetés Máriát Nagyasszonynak mondani. A Nagyasszonynak mindvégig szûzen maradt leánya van a Kisasszony, mi Máriának nincsen.

Ki tehát a Nagyboldogasszony ? másként téve fel a kérdést: melyik szentet veszi a nép Nagyboldogasszonynak, ha Máriát nem veszi annak a hitben kevésbé jártas?

Szöregen, Ó-szt.-Ivánon, Klárafalván, Oroszlámoson és a többi Szeged népébõl keletkezett községben a Nagyboldogasszony senki más, mint Szt. Anna; csak a keresztyénséget kiválóan ismerõ hívek szerint Mária. Kérdezze bárki is a hitben járatlan, tanulatlan népet, fõképen az asszonyokat, kik sûrûn szoktak hozzá folyamodni: ki az a Nagyboldogasszony ? feleletül Szent Annát kapja.

A Nagyboldogasszonynak és szt. Annának van némi közös vonása, mind a kettõnek van leánya, mind a kettõnek a leánya szûz is; mind a kettõ hatalmas is; de van elütõ vonásuk is.

Hagyományaink szerint a Nagyboldogasszony az, áldott állapotban levõknek a pártfogójuk, hozzá folyamodnak a magtalanok is; kik hogy czéljokat elérjék, hogy ezt. Anna; illetõleg Nagyboldogasszony meghallgassa õket, 9 keddet böjtölnek a tiszteletére pünkösd után. (Szõreg.)

Ez a vonás mindenesetre a Nagyboldogasszonyé, és csak miután a nép Nagyboldogasszonyt és, szt. Annát egyesítette, háramlott szt. Annára is.

Állításunkat okadatoljuk.

Szt. Anna hosszú idõn át magtalan volt, nem hogy õ hozzá folyamodtak volna a magtalanok, hanem õ folyamodott Istenhez, hogy gyermeke legyen. Ezt az elütõ vonást népünk nem veszi figyelembe, sõt mióta szt. Annát Nagyboldogasszonynak tudja lenni, tovább megy, a hét napjai közül kiválaszt egy napot és azt szt. Annáénak vallja, noha ilyenrõl a keresztyénség, mit sem tud:

Errõl a napról részletesen kell szólanunk, hogy szt. Annát, illetõleg Nagyboldogasszonyunkat megismerjük.

A hét napjai közül a Keddet tartják a Nagyasszony, másként szt. Anna napjának.

Lássuk a bizonyító adatokat

Szõreg és Ó-szt.-Iván Mária-társulat tagjai Újhold elsõ keddjén, illetõleg szombatján misét szoktak mondatni. Kérdésemmel: mint van az, hogy noha Szõregen van a templom, mégsem s szõregiek mondatják szombaton, Mária napján a misét, hanem az ó-szt.-Ivániak ?! egészen megleptem õket. Csodálkoztak azután, hogy még azt sem tudtam, hogy "kedd is a Boldogasszony napja, a Nagyboldogasszonyé, Mária anyjáé". Most már tudtam, amit Ipolyi adatok hiányában csak találgatott, mikor a Kedd asszonyáról szólva kérdõ jelet vetett eme sorok után: Mária ünnepei keddre esnek. (Magy. myth 539.) Tehát nem Máriáéi, hanem a Nagyboldogasszonyéi esnek keddre, mit bizonyítanak babonáink s hiedelmeink is.

Hagyományaink szerint Nagyboldogasszony az életei-adó istenasszony. Fentebb hallottuk hogy a magtalanok az õ tiszteletére, illetõleg Szt. Annáéra 9 keddet böjtölnek, a tizediket azt Joákiméra. Õ hozzá kell folyamodni az áldott állapotban levõknek is, hogy szerencsésen szülhessenek. Szõregen 7 keddet szoktak böjtölni a Nagyboldogasszony tiszteletére. Valóságos ünnep a kedd reájok nézve: nem szabad erõs munkát végezniök, még varrniok sem. A tyúkot is kedden jó elültetni, hogy kikeljenek a csirkék. (O-szt.-Iván, Szõreg stb.) Mivel kedd-az életet adó, a kezdet istenasszonynak a napja, minden munkához, melyet folytatni akarunk, kedden kell hozzáfogni, akkor örömmel folytatjuk; míg bevégezni semmit sem jó kedden, mert az embernek nem lesz hozzá szerencséje. (Ó-azt.-Iván.) Mi nagyon érthetõ, mert ha-kedd az életet adó, a kezdet istenasszonynak a napja, nem illõ, hogy befejezést, véget érõ dolgot cselekedjünk ezen a napon.; mintegy megsértése volna ez a kedd asszonyának. A kedd megülésének kötelezettsége kiterjed minden asszonyra. Senkinek sem jó kedden mosni, mert az a ruha szerencsétlen, valami baj éri benne az embert; így tartja ezt népünk általában. A kinek a foga fáj, - az kedden ne is mosdjék, hogy fájdalma véget érjen. (Térvár, Ó-sit.-Iván stb.) A kis gyermeket kedden népünk nem füröszti, csak vizes ruhával törüli meg, különben fejfájós lesz: A ki kedden mos a hiedelem szerint a forró vízbe teszi a Boldogasszony kezét. (Szõreg.) A kedden való mosás elhagyására vonatkozó szép mondát jegyeztünk le Ó-szt.-Ivánon. "Mikor a Boldogságos Szûz möghallotta, hogy Jézust elfogták, szalatt az ucczán oszt' az asszonyok mostak, a lúgot kiöntötték. A mint azalatt, elcsúszott. Akkó mögátkoszta aszt az asszonyt, aki keddön mos, hogy vértojás lögyön rajta: Nem is mosunk keddön, hanem csak szerdán, csütörtökön, hétfõn."

Mondanom sem kell, hogy nem kedden fogták el Jézust, hogy: ez valamely pogánykorból eredõ hagyományunk keresztyénesített töredéke; melyet még keresztyéniesebbé változtatott a Krisztus Urunk szenvedését ismerõ másik elmondó, a ki szerint: "A Boldogasszony ágyát nem szabad fõkötõ nélkül fekünni, mert a Boldogságos Szüz mindég fõkötõt hordott, csak mikor nagycsütörtökön mosta a fejit; akkor érkõzött a szózat, Márija Magdolna vitte, hogy Jézus Krisztust elfogták; akkor be se' érközött kötni a fejit, szalatt. Az erdõkön körösztül hal'ott zajgást, ara szalatt; a haja mögakatt az ágba, azútátú fogvást mindég a fejin van a fõkötõ. Akkor átkoszta mög aszt is, a ki nagycsütörtökön mos. Mikor szalatt; elesöt' mindönütt kiöntötték a lúgot, akkor mondta: Átkozott lögyön mindönki a ki nagycsütörtökön mos" (Szõreg) Ó-sz.-Ivánon tehát még keddrõl beszélnek, de Szõregen már alkalmazkodnak a azt. Iráshoz s mivel csütörtökön szabad mosni, nem általánosítják mindén csütörtökre, megelégszenek nagycsütörtökkel.

Nem jó továbbá kedden azért sem mosni, mert vérõs tojást tojik az aprójószág. (Szeged népe I: 1 13.) Nagyboldogasszonyunkról mintegy közbevetõleg szólottunk, nem is terjeszkedünk; ki ezúttal ünnepeire; hanem tárgyunkkal szorosan összefüggõ sajátságait vizsgáljuk.

A Nagyboldogasszony, mint felsorolt adatainkból láttuk, a gyermeknek életet ad; az anyát szülésében segíti. Mikor az anya szül, jelen van, épen úgy láthatatlanul, mint a mordvaiak Ange.-Pátyájokról olvassuk. (Barna F. A mordv.pog. ist 34: ) Így tudják Szõregen, Ó-szt.-Ivánon a Szülõ Boldogasszony-t mondják ekkor jelen lenni.

Hogy a Nagyboldogasszony és a Szülõ boldogasszony egy-e? erre adatok hiányában még most nem felelhetünk. Olvastuk; hogy a mordvaiak Ange-Pátyájoknak is van ilyféle neve, hogy. "némely - helyeken használt neve Bulaman-Pat'äi a mi "a gyermek-szüléskori segélynyújtásra vonatkozik" (Barna i. m: 11.), de. mivel ráfogással élni nem akarunk, ezt a találkozást következtetésre elegendõnek nem ismerjük el, a kérdés megoldását máskorra hagyjuk.

A születést illetõleg megjegyezhetjük, hogy mint más népeknél; nálunk is a gyermekeknek és az anyáknak védõjük és támadójuk van. A születés percében mind a két fél körülöttük tartózkodik: A védõk fejének Szõregen a Nagyboldogasszonyt tartják; kit; mint a szülést elõsegítõt, egybevethetünk a finn Kave tündérrel, a szülemlések tündérével. A Kalevalában Kave a mi Nagyboldogasszonyunkhoz hasonlólag van feltüntetve, mint a kihez folyamodnak a szülni akarók, hogy szülni bírjanak. A Halál vakleánya: Loviatar a természetnek Kave leányához fordul,. hogy mentse meg terhe fájdalmától (Kalevala XLV. r.117-130). Kave ugyan itt "lények között elsõ anyá"-nak van mondva, mi nagyon hasonlít a mi,"Anna asszony - elsõ asszony" elnevezésünkhöz, mit egyik verses imádságunkban találtunk. (Szõreg.) Jobban hasonlít, majdnem hasonmása, oly sok vonásban megegyez a -mi Nagyboldogasszonyunk a mordvaiak Ange-Pátyájával, ki amint az istenek anyja, egyszersmind az asszonyok oltalmazója is õ vala" (Barna i. m. 31.) Hallottuk már, hogy a gyermekszülésnél Ange-Pátyáj láthatatlanul jelén van, mint a mi Nagyboldogasszonyunk. Mind a Nagyboldogasszonyunknak, mind Ange-Pátyájnak alárendeltjei vannak, kik a szülés után õrködnek a gyermek és anyja fölött. Ange-Pátyáj alárendeltjei az Ange-Szaiszok és Niskende-Tewtär, a kinek szinte alárendeltjei az Ange-Szaiezok (Barna i. m: 10. 11: ); a mi Nagyboldogasszonyunk alárendeltjei: az angyalok és a Boldogasszony. Nagyboldogasszonyunk mivel csak addig van a gyermekágyas körül míg meg nem történik a szülés, mint az asszonyok pártfogója gondoskodik tovább is az új szülöttrõl és az anyjáról az által; hogy két angyalt küld oda, egyiket hogy az anyát õrizze, a másikat hogy a gyermeket, de oda küldi a Boldogasszonyt is. (Szõreg.)

Ettõl a percztõl fogva a Boldogasszony õrködik a gyermekágyasok fölött az õ angyalaival; az a Boldogasszony, kit mint Istenasszonyt kell bemutatnunk.

Boldogasszony, a gyermekágyasok õrzõje, némely adataink szerint gyógyítója is egyúttal, nem különben a család gondja viselõje is részben a Nagyboldogasszonynak a leánya, ki a keresztyénség Máriájával hasonlítandó össze.

Népünk kivétel nélkül Máriának mondja a Boldogasszonyt, de- hozzunk fel egyéb adatokat is.

Egyik régi, gyász misében énekelni szokott "Valakik e szentmisére mai nap összegyûltünk" kezdetû énekben a holtra. vonatkozólag ekként énekelnek Szõregen

- Kérjük érte Szûz anyánkat, Boldogasszonyt: Máriát
- Esedezzen szent Fiánál stb.

A Boldogasszony tehát Máriának van véve.

Említettük, hogy a Boldogasszonyra vonnák a gyermekágyasok bízva; íme néhány gyermek-világ megõrizte dalunk, ezekben is Mária van mint õrzõ, felvirrasztó felhozva:

Altató dalok.

Csicsis' bujikám, Magzatom;
Jézus elaltasson, Márija virasszon
(Szõreg.)

Ceicsiská'j é,
Bum-bujjá' é;
Jézus elaltasson, Márija verrasszon

(Tápé.)

Csicsi'a búj, búj elaltasson,
Szûz Márija, Jézus anyja fölvérasszon

(Ó-szt: -Iván).

A Boldogasszonyt mint gyógyítót is felemlítettük, errõl is tud egyik gyermek versikénk:

Gaz esött a szömömbe
Isten atta,
Boldogasszon' kivötte (Szõreg.)

Ide vonatkozik a Boldogasszony teje is, mely gyógyít, de a melyet alább Mária tejének is hallunk mondani, hasonlóképpen alább fogjuk látni, hogy Boldogasszony kötõje helyett Márija kötõjét is mondanak, vagyis Máriával azonosítják.

Ismerkedjünk meg vele közelebbrõl, lássuk lakó helyét, mûködését,. ünnepeit; szóval említsünk fel róla mindent, mit hagyományaink után felhozhatunk.

Boldogasszonyunk lakó helye az égben van, hova siet felvinni baltikáját a pacsirta, mondván fölfelé szálltában

Fölviszöm, fölviszöm,
Fölviszöm a baltikámat
Boldogasszonyhon,
Boldogasszonyhon
Fölviszöm, fölviszöm

Csakhogy szegény nem bírja felvinni, mit leereszkedõben be is vall; mikor így szól

Elejtöttem
(Szõreg.)

Mint Máriát látni vélték a Boldogasszonyt Morotván és Topolyán, ott kútban, itt a templomban. Legtöbbször tartózkodik a földön a gyermekágyasok fölött.

A rómaiak Júnónak, vagy mint szülni segítõt nevezték Lucinának ágyat vetettek, hogy a szülést megkönnyítse. Nálunk a Boldogasszony-ágya ismeretes. A Boldogasszony-ágya nem más mint a gyermekágy, másként betegágy, hol az anya gyermekével fekszik szülése után egészen avatásig, (Introductio mulieria post partum.)

Az asszony gyermekét nem ágyban szüli, mégis a Boldogasszony-ágyát szülõ ágynak is hallottam nevezni. Az öreg asszonyok a fiatalokra szoktak ily formán ráparancsolni: "Mögböcsüld fijam aszt a szülõ ágyat, mert az olyan, mintha csak a Boldogságos Szûz ágyába' fekünné" (Szõreg.)

Fentebb hallottunk Szülõ-boldogasszonyról, most meg szülõ ágyról. szólunk, mi még inkább felvetteti velünk a kérdést,: hogy a Nagyboldogasszony és a Szülõboldogasszony egy-é ?!

A mordvaiak Ange-Pátyájúknak az ágyáról nem olvastam, keresni kell s találni fognak, de nem Ange-Pátyáj, hanem Bul'Dman Patyáj-féle ágyat.

A Boldogasszony-ágyát népünk leírása után a következõkben ismertetjük: Amikor a gyer'ök mõkszületik mingyá' csinálik a Boldog-Asszony-ágyát. Abba' sé' tal'nak, sé' ójasnak mán mint dohány, vagy más valami nem szabad Jönni. Tiszta szalmát tösznek bele; léterítik lepedõvel. A szúnyoghálót fõszögezik. A Boldogasszony-ágyába tösznek foghajmát, kakukkfüvet, kinyeret mög sót. Bicskát is tösznek bele, hogy a Boszorkány oda né mönnyön. Mindön nap fõ'szentölik a Három kirájok, vízivel oszt' fölajálják a Boldogasszony kögyelmetösségibe. A Boldog-Asszony ágyáhon nem szabad sénkinek sé' közelíteni, mert ha mögveri (valaki a gyermekágyast) szömmel, oszt' ha még a fõdre is lenéz (a ki szemmel megverte), az (a gyermekágyas) belehal, az a sírig -verté szömmel; há, fõ'felé néz (a szemmel verõ) ki löhet gyógyítani.. Mikor a Boldogasszony-ágyát: fekszi az asszony, valakinek bent köll lönni; a házba' (- szobában), ha mást nem tunnak oda tönni még a macska is jó, mert (különben) úgy mögrontik az asszónt, hogy vége van. A Boldogasszon- ágya csak addég tart még az avatásra mönnek. Mikor oda vannak (az avatáson), szétszödik a Boldogasszony ágyát; a szalmát mögégetik, vagy ójas hejre töszik a hun nem bánti sönki.
(Szõreg.)

Kiegészítésül hozzá kell adnom, hogy a bába készíti el a Boldogasszony ágyát, hogy a szúnyogháló felszegezése még néhol késsel, villával történik. Hogy a bicskát, máshol a kést az asszony feje alá teszik, melyet ha lelép az ágyról, a földbe maga elé kell szúrnia, hogy a Rosszak ne bántsák. Az említett kenyeret és a sót a szúnyoghálóba kötik és a szúnyoghálóra piros kendõt dobnak. Továbbá, hogy olvasót tesznek az asszony nyakába, az úgynevezett "mönynyeji zárt" a mellyére; imádságos könyvet a feje mellé.. (Szõreg.)

Ebbõl a leírásból látjuk, hogy mindez a Rosszak, úgymint Boszorkányok, Bûbájosok, Szömmelverõk s egyéb ártani akarók ellen van. Már magát az ágyat úgy csinálják, hogy el legyen fedve; szúnyoghálót tesznek reá, A szúnyogháló eltakarja; õket a támadóktól, mintegy hozzáférhetetlenné teszi, megvédi õket. Ily eltakaró eszközt látunk a házasság szertartásai közt, mikor a menyasszonyt avató után és alatt fátyollal vagy kendõvel letakarják és a temetéskor a szemfedélben. Ez a világtól való elzárkózás; eltakarás bizonyára legrégibb maradványaink közé tartozik.. Az aranypart lakói, kiknél a fetisizmus járja, ha a betegnek az egészségét vissza akarják nyerni, fûzfából csinálnak kerítést, vagyis körülkerítik a beteget s az ágakra rongyot aggatnak. (Toldy László: A föld és népei II. 127.) Hogy a Boszorkányok a Luczaszékén ülõkhöz közel ne mehessenek, kört kerítenek magok körül szentelt krétával. (Szeged, népe II 220.) A mordvaiak míg kereszteletlenek voltak r. "a falusi keremeteket is kerítéssel vevék körül". (Barna i.. 14.) Legegyszerûbb elzárkózást a világtól, s azért legkezdetlegesebbnek is mondhatot a mordvaiaknál találjuk: a voznt'ä, az ünnephez készülõdés közben az ucczán nem mutatja magát, az ünnepet elõzõ éjjel pedig felmész a szent fára s elrejti magát a lombok közt." (Barna i. m. 24.) Több ilynemû elzárkózást lehetne felhozni, még csak a görög nem egyesültek oltárát említem fel, mely elzárja a papot a hívõktõl: .

Szintén a Rosszak elûzésére vonatkozik a piros kendõnek a szúnyoghálóra dobása, hogy ott legyen.

Az aranypart lakói a betegséget ütni akarva rongyokat aggatnak a faágakra, melynek mását találjuk nálunk is. Luczakor nálunk is rongyot akasztanak a fákra, hogy jó termés legyen, vagyis, hogy a termést akadályozó lényeket némelyek szerint pókokat elûzze. (Szõreg.)

Általánosan ismeretes eljárás,, hogy a kárt tevõ madarak ellen is a fákra, búzakazalokra rongyot kötnek. Nem hiszem, hogy tévedek, ha ide számítom a voguloknál dívott szokást is, mely szerint az iramszarvas bõreit, és szarvait a fákra akasztották (Hunfalvy Pál: Reguly hagyományai I. 99.), hasonlóképpen a mordvaiaknál. (Barna i. m. 15.) . Ide számítandók a zászlók is, mely alatt szoktak harczolni, az ellenséget ûzni. A most említett fákon lógó ruhadarabok változata a kendõ és ennek kicsinyítettje a pántlika. "A Boldogságos Szûz, -tartja a nép - mindég hordott pántlikát a derekán, azért a gyerököt nem viszik el körösztölni anélkül, hogy pántlika ne lögyön a karján, vagy a derekán. Az nagy öröme a Boldogságos Szûznek." (Szõreg.)

Ha a kis gyermek beteg, de különben is, pántlikát kötnek a karjára. A pántlikát addig viselik a gyermekek míg kalapot nem hordanak, illetõleg be nem kötik a fejõket.. (Ó-Szt,-Ivári,) A leányok; mint tudjuk, ha nagyobbak, a hajokban hordják a pántlikát. Piros pántlikát kötnek a csikó nyakába is, hogy meg ne verjék szemmel. (Szöreg.)

A kendõt, illetõleg a pántlikát feltaláljuk a házasságnál is, kendõt ad a leány jegyesének, felkendõzik a lovakat,, kendõbõl csinálják a zászlót; felpántlikázzák a võfélyeket, a võlegény kalapját. Temetések alkalmával ha kicsi a halott, pántlikát kötnek a keresztre és a halottvivõk karjára, ha nagy, akkor kendõt.

A kendõ helyettesítõjének vehetõ a fejkötõ is melyet a Boldogasszony-ágyasnak hordoznia kell, mint már fentebb hallottuk, mert a Boldogságos Szûz mindig hordott fejkötõt.

Akár az uralaltáji népek közös vallásának tartott sámán vallás szertartásait tekintsük; amelyen még a keresztyénség nyomai nem látszanak, akár a keresztyénség hatása alatt álló; velünk rokonságban levõ mordvaiakét, mind a kettõben a Rosszak elûzésére vonatkozó cselekvényeket és eszközökét találunk:

Az utóbb említettek közt ott találjuk a kést.

A Boldogasszony ágya készítésénél kést, bicskát, villát, vasszeget látunk alkalmazni, melyeket a nép a Rosszak elûzésére vél használhatóknak. Szúró, vágó, vasból készült eszközök. A nem szúró, nem is vágó: puskagolyót a nép nem tartja alkalmasnak a Rosszak elûzésére, miért ha valaki szerinte Boszorkány akar lõni; nem golyót; hanem kést kell a puskába tennie: (Szõreg.) Ezt: hallva, nem akarva is a kardra, kaszára, áldozó késre kell gondolnunk. A. Rosszak. elhajtására, szikrát szóró, tüzes kardot kér Väinämöinen (Kalevala XLV. r.); hasonlóképen tesz Lemninkäinen (u.: o.. XII. r.).: Nálunk kard nem fordul elõ, de vannak: kisebbített kifejezõi A mordvaiaknál is a jambed a Rosszak eltávolítására: : gyûjtéskor, nem, kardot szúr a-ház ajtajába, hanem kést. (Barna i.m: 21.). éppen: úgy mint nálunk is kést szúr a Boldogasszony-ágyas a földbe, ha lelép ágyáról s valahol megáll. Nálunk más alkalommal gombostût szúrnak az ajtóba és pedig Szt.-György elõtt, hogy a Boszorkányok meg ne kísértsék õket (Klárafalva). Kést tudtommal még az asztalba szoktak szúrni, mikor Boszorkány van a szobában, abban a hiedelemben, hogy míg ki nem veszik a kést az asztalból; addig a Boszorkány nem állhat odább. (Szöreg.)

Régi szertartásainkból leszármazottaknak kell tekintenünk a kenyeret és a sót is, melyet a szúnyoghálóba kötnek. Klárafalván azért kötik a sót bele, hogy szerencsétlenség ne érje a betegágyast. Tápén pedig szerfelett vigyáznak, hogy a Boldogasszony-ágyába egy szem morzsa se kerüljön, azért jól bekötik a szúnyoghálóba. Hogy így tegyenek, annak ezt tartják alapjának: "A Boldogasszony azt mondta, hogy a morzsát az ágyába ne rázzák; hanem arra a mé're nem járnak, hogy ne, tapológgyanak rajta. Így tarcsuk." (Tápé.) Mind a sót, mind a kenyeret megtaláljuk a mordvaiak bába-ünnepén (Barna i, m.48.), nemkülönben közös áldozatukon. (U. o. 27.) A bába-ünnepen a bába égõ gyertyát tartva kezében így könyörög: "Ange-Patäi-Páz, Bulaman-Páz, tekintsd magadénak a kenyeret, sót..." A közös áldozaton a vozatä a szent merítõ kanálban levõ kenyeret és sót a tûzbe dobja. Hogy a bába-ünnepen felhozott égõ gyertyát is felemlítsük szokásaink közt; megjegyezhetjük, hogy míg a gyermeket meg nem keresztelik, gyertya ég népünk szobájában:

A Rosszak elûzésére használja népünk a szúnyoghálóba kötött fokhagymát és a kakukkfüvet is. A fokhagyma, mint Barna Ferdinánd. többször idézett értekezése 37. lapján olvassák; Ange-Patyájnak is kedves növénye, és a mordva nõk a beteg gyermeket ma is fokhagymával füstölik, vagy fokhagymát tesznek a feje alá. Nálunk is fokhagymát tesznek a gyermek bölcsõjébe, mikor elõször fektetik bele. (Ó-Szt.-Iván, Szöreg stb: ) Ily ûzõ erõt. tulajdonítanak a kakukkfûnek is. Deszken kakukkfüvet raknak a szobaajtó fölé; ily helyre még a csoportosan járó Boszorkányok sem mehetnek. be. A következõk pedig általánosan. ismeretesek Ó-Szt. Iván körül levõ, Szeged népe: : lakta községekben: hogy a tehén hasznát el ne vehessék; kakukkfûvel kell megfüstölni a tehenet. Kakukkfüvet tesznek a tehén korpájába; az istállóajtó fölé; hogy a Boszorkány be ne mehessen: kakukkfüvet tesznek a borjú szarvába is, hogy ne bántsa a Boszorkány.

Hasonlóképpen a Rosszak elûzésére vonatkoztatja a nép a "7 mönnyeji zárt"; az imádságos könyvet és az olvasót, nem különben a vizet. A víz tisztító ereje: ismeretes. Itt a "Három királyok vize" vonja magára figyelmünket. Az egyház több ízben megáldatja a vizet; húsvét és pünkösd elõtt való szombaton, három király (ok) napja elõtt; a nép csak az utolsót alkalmazza, melynek megáldása, a Boldogasszony havába esik. Vizet látunk használni az avatás után is, mikor az anya a kútról maga vitte vödör vízbe bele mossa a kezét.. A "Három királyok vizibül" dûtenek abba a vízbe is, melyben a gyermeket legelõször megmossák. Ebbe a vízbe szenet is tesznek. Közönségesen: meleg vízben mossák fel a gyermeket, de úgy tartják, hogy a kit hideg vízben mosnak fel, egészségesebb: (Szöreg.) A mandsuk szertartásaiban elõfordul a víz, a papnõ vizet fecskendez az áldozati tárgyra (Bálint Gábor: A mandsuk szertartásos könyve 14.), nálunk a szúnyoghálóra fecskendeznek.

Végre kiegészítésül a Boldogasszony-ágyához fel kell említenem, hogy ha az asszony elõször szül, szalma-seprõt tesznek az ágyhoz, mellyel a bejövõnek ha meg akarja nézni, meg kell legyinteni a gyermeket, hogy meg ne verje szemmel. (Szõreg.) Ez a szalmaseprõ hihetõleg a mordvaiaknál nagyban szereplõ nyírfa helyét foglalja el, mely Ange- Pátyájnak legkedvesebb fája: (Barna i. m. 37.)

Bármennyire rajta voltam, hogy, a Boldogasszony-ágyát a népünkkel együtt lakó és érintkezõ szláv és német ajkúaknál feltaláljam; czélt nem értem. Jobban mondva, nagyon is czélt értem, mert nem mondhatom a szlávoktól vagy a németektõl kölcsönvettnek. A szerbek Szeged szomszédságában (Szõregen, Új-Szt.-Ivánon, Deszken, Gyálán) Materni krevet-nek mondják, vagyis (a gyermek) anyja ágya; a németajkúak- (Új-Szt: -Ivánon; Keglevicsházán, Battyánházán) az ismeretes Das Kindbett-tel jelölik, mit Kindlbett-nek is ejtenek.

Lássuk most a szülés babonaságait.

Az asszony arcczal az ablak felé fordulva, szüli meg gyermekét, vagyis lábbal nem az ajtónak van, hanem befelé; míg ha temetnek a halott lába van kifelé és feje befelé; mert azt tartják, hogy akkor vele együtt kimegy a Halál, ellenkezõ esetben bent marad a házban. (Deszk, Szõreg és a többi Szeged népe községei.) Ha a szüléskor a bába is jelen van; szülés után azt kérdezi az asszonytól: "Hová mégy?" Mire a már elõre betanított asszony reá feleli: "A Boldogasszony ágyába ! "Segíccsön az Isten !" mond a bába. Mindezt 3-szor mondják Ó-Szt.-Ivánon és csak azután fekszik a betegágyas a Boldogasszony-ágyába. A kis gyermeket az anyának nem szabad a saját helyére fektetni, mert meghat. (Tápé.)

A gyermeket körösztölés elõtt Nemtudomkának hívják, általánosan Nemtudomka a neve népünknél, még pedig, mint a nép mondja azért, hogy a Rosszak na tudják, hogy mi lesz a neve, mert a keresztelésig könnyen megronthatják. Szöregen Pogánkának is hallottam: "No kis babátok van !" kérdezi az egyik, mire a másik azt mondja: "Nincs még nékünk kis babánk, csak Pogánkánk van !" Keresztelés után Bárán'kának is nevezik a keresztségben kapott néven kívül.

Keresztelni; akár fiú, akár leány a gyermek, a keresztanya, másként kom'aszszon viszi a bábával. A ki csak teheti, féketõt tesz a gyermek fejére, úgy viszi keresztelni. Hallottuk, hogy a Boldogasszonynak mindég féketõ volt a fején, meg is becsülik a féketõt, vigyáznak reá, mert ha akár az anyáé, akár a gyermeké elvesz, a gazdájának is el kell pusztulnia. (Szõreg.) Sokan inget is adnak a gyermekre; de ez nem szükséges, mert a papnál van már ing, melyet a keresztanyának megfogásra nyújt. (Szõreg.)

A gyermek keresztelése után, hogy mi történik, errõl a tárgy fontosságánál fogva halljuk a népet: "Mikor a körösztölésrül elõgyûnnek, 3-szor asz'ongyák Dicsértessék a Jézus Krisztus ! Pogán't vittünk, körösztény bárányt hosztunk !" Így mondják Szõregen, Ó-Szt.-Ivánon, már Tápén a pitarban mondják a Dicsértesséket, a szobában némi változattal mondják a többit: "Pogán't vittünk; körösztén' bárári' búvó galambot hozunk !". "A koma'szony mihánt elõgyünnek: létõszi a gyer'ököt a fõdre az ágy alá, vagy az asztal alá, hogy né lögyön rívó oszt' a ki legelõször láti a kis gyer'ököt, 3-szor r'álehöl, hogy ne árcson neki a Guta szele, osz'tán fölemeli, hogy nagyra nyõjjön ajándékot ád neki, pé'szt. Mikor az étel el van készülve, a báb'aszszony hálát ád az Istennek, asz'ongya: Hála lögyön az Istennek, hogy a két lelköt megszabadította egymástul apjának, annyának örömire. Éltesse az Isten a kinek a pártfogásába ajájják, hogy okos, egésségös lögyön!" (Szõreg.)

Ilyenkor vetekedve áldják el a poharat, a ki csak sort vehet mielõtt innék, felköszöntõt mond; ilyenek a következõk is "Hála Istennek, hogy eszt a két lelköt mögszabadította, tartsa mög az Isten édös apjának, édös annyának örömire, más emböröknek dicséretire ! (Tápé.) Vagy: Az Úr, Isten nevejje föl édös apjának, édös annyának örömire! Jámbor lögyön mint a körösztapja (ha leány: mint a körösztanynya,) !" (Térvár.)

Oszt' a kom'aszszonyxa köszönti a bába. Mikor a kis gyer'ököt fõ'vöszik a fõ'drü', fölemelik; mögnézik oszt' asz'ongy ák: Mint ha csak a szájábu köpte vóna ki az apja ! Azt is mongyák: Sé' apja, sé' anynya

Mikó a csökbe mönnek, visznek rosz' köcsögöket mög rosz' fazékakat, oszt' mikó önni mönnek, oda vágik az ajtóhon. Mikor a csök' ál' nem szabad semmit se' elvinni a hásztul, mert a kis gyer'ök nem lösz szöröncsés. A rossz köcsögöket azé' vágik az ajtóhon, hogy a kis gyer'ök nehézséges ne lögyön. A csök'be üsmerõsöket hínak, a kik a gyer'ökágyasnak önni visznek. A ki a csökkõt nem tarti, szöröncsétlen lösz a gyer'öke. (Szõreg.)

A csökköt népünk ha még oly szegény is megtartja, vagy ha erre nem képes, akkor a komaasszony tartja meg helyette, õ ad enni és inni valót.

Az ételek a szerint változnak a mily tehetõs a Boldogasszony-ágyát fekvõ anya. ' Ha jó módban van, csirkét vagy tyúkot okvetetlenül vág,

A komaasszony keresztvízre tartott gyermekének ruhát szokott venni, közönségesen mikor a gyermek 6-7 esztendõs, ha leány, akkor az elsõ pántlikát õ veszi neki; ha pedig beteg a gyermek, akkor a nemre való tekintet nélkül vesz neki pántlikát. (Szõreg.) Ezt korozsmának mondják. Van olyan is, a ki pénzt ad ruha helyett. Ha pedig a gyermek kis korán elhal, a szemfödelet a komaasszony veszi. A keresztelésért is a komaasszony fizet a papnak stb.

A csökkõt, vagyis a születést követõ mulatságot vidékünkön keresztyén, zsidó egyaránt megtartja. A szerbek Babinyenek mondják Szõreg vidékén, mi magyarul úgy fejezhetõ ki Bába által kezelt mulatság; a németek Kincsenk- (Kindschenk) -nek, vagy csak egyszerûen Der Schmaus-nak mondják Új-Szt-Iván; Nagy-Szt.-Miklós, Csatád, Zsombolya tájékán.

A csökkrõl szólva fölmentve érezzük magunkat a bizonyítgatás alól, hogy se a németektõl, se a szerbektõl nem vettük kölcsön; elegendõnek tartjuk Anonymus (Belae r. not. de gest. hung. L.) emez ismeretes helyét idézni: dux Arpad genuit filium, nomine Zulta, et factum est dux et sui nobiles per plurimos dies faciebant convivia magna, mely szerint már Árpád korában ismeretes volt nemzetünk elõtt a csökk-féle lakoma.

Míg a csökknek vége nincs, mindég sürgés-forgás van a ház körül, azután nem törõdnek annyit a Boldogasszony-ágyassal, mint az elsõ pár nap alatt. Rokonok, jó barátok felváltva visznek neki enni, körülötte is van éjjel-nappal valaki, de leginkább a Boldogasszony megõrzésébe bíznak. A Boldogasszony ilyenkor minden; kegyelmébe is ajánlják a Boldogasszony-ágyast gyermekével minden nap, mikor a Boldogasszony-ágyát a "Három királyok vízivel fõ'szentölik" és 3 Miatyánkat, 3 Üdvözletet elmondanak (Tápé).