Navigáció
     
Kapcsolat
     
Adminisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     

Jelenleg látogató van a honlapon.

     
Számláló
Indulás: 2006-07-29
     

My Topsites List

Őstörténelem
Őstörténelem : A titokzatosnak vélt Pilis kutatásának fő kérdései

A titokzatosnak vélt Pilis kutatásának fő kérdései


A történeti Magyarország, azaz a Kárpát-medence kétségtelenül Európa kellos közepe, az északi szélesség 44, 5 és 49, 5 foka, illetve a keleti szélesség 15 – 26, 5 foka között. Ez a terület pontosan az Északi-sark és az Egyenlíto felezojénél fekszik, kelet-nyugati hosszúsága pedig éppen ezer kilométer. Európa legzártabb történeti nagytája a mi volt országunk. Ebben az értelemben joggal nevezheto magnak, amint ezt Pap Gábor helyesen állapítja meg, de semmiképpen sem nevezheto perifériának, amint ezt a hivatalos álláspontú történetkutatók mind a mai napig teszik.
A 9, 9 millió km2-es Európa 282 ezer km2-nyi területu egykori Hungária nevu országának a közepe viszont a Duna jobb partján elterülo Esztergom – Visegrád – Buda közötti, nagyjából háromszögletu térség, amelyhez – földrajzi értelemben – Székesfehérvár semmiképpen sem tartozik hozzá, jóllehet az írott forrásokban szereplo medium regni (Hungariae) – a királyság közepe –, avagy az umbilicus regni – az ország köldöke – kifejezés már a XI század óta (Guillome de Tyre, 1097) Fehérvárra (is) vonatkozott. 1233-ban II. András király is Fehérvárt nevezi az ország közepének, de ugyanígy tett késobb Mügeln Henrik is (mitten in Ungerland). 1233-ban, a beregi egyezményben az eloírt sómennyiséget Fehérvár várába, amely Magyarország közepén fekszik, kell szállítani (in Albensi castro, quod est in medio Vngarie). Az 1222. évi Aranybullában olvasható medium regni helye azonban bizonytalan, aminthogy bizonytalan Rogerius Carmen miserabiléjében (1244) szereplo in mediculum terre sue kitétel is, ahová Kötöny (Kuthen) kún király népét kellett letelepíteni.
Anonymus a Gesta Hungarorum 50. fejezetében azt jegyezte fel, hogy Árpádék a vadászat kedvéért visszatértek a Duna mentén az erdo felé (reversi sunt iuxta Danubium versus silvam /= silva Pelys/!), s a vezér és nemesei tíz napig abban az erdoben (eadem silva) maradtak, majd onnan Atilla király városába jöttek (in civitatem Atthile regis), innen pedig Csepel szigetére (ad insulam Sepel) vonultak. A 44. fejezetben elmondja, hogy Árpádék a Nagyszigetig vonultak (ad insulam magnam), s úgy határoztak, hogy a Csepel nevu sziget a fejedelemé legyen, ahol Árpád áprilistól októberig idozött.
Kézai Simon gestája 27. fejeztében azonban – látszólag – egészen mást írt: Miután átkeltek a Dunán és megérkeztek Pannóniába, maga Árpád azon a helyen állította fel a sátrait (tabernacula), ahol Albana civitas lett megalapítva. Ez a hely lett Árpád elso szálláshelye (locus). Kérdés: ez az Albana civitas biztosan Székesfehérvár? Biztosan azonos az Alba regalisszal, Alba regiával ?
A pilisi erdorol itt nincs szó. A pilis szavunk eredetérol a hivatalos nyelvészet azt állítja, hogy szláv eredetu és „kopasz helyet,” „erdo nélküli kopasz hegytetot” jelent. De miért kapta volna ezt a nevet a hatalmas erdorengetegeirol híres Pilis-hegy? Nem vethetjük el tehát a türk bilis (tudás, bölcsesség) szót sem ! A pilisi erdouradalom 1009-ben (nem tudni, mikortól, s azt sem meddig) Visegrád vármegye része volt, de már Szent István idejében erdoispánság lett, amelynek élén a pilisi erdoispán állott, az elso ismert ispán 1225-ben Péter volt. Csak III. Endre királyunk alakította a pilisi erdoispánságot királyi vármegyévé (comitatus de Pylis), a pilisi erdo azonban éppen úgy királyi magánuradalom maradt, mint Csepel szigete. A XII. század után a pilisi ispán Visegrádon székelt. Pilis vármegyéhez azonban eredetileg Buda nem tartozott hozzá! Az egykori vármegye kiterjedése egybeesett a szentendrei (a XIV. századtól budai) foesperesség határaival. Az azonban eléggé különös, hogy Pilis a veszprémi püspök hatáskörébe tartozott. Az Anjou-kortól már egyházas helyei közé tartozott Budavár, Óbuda, Margitsziget, Szentendre, Dömös, Gercse, Kalász. Budát és Pomázt nem sorolták a pilisi egyházas helyek közé.
A Pilis-hegység eredeti neve Dunazug-hegyég volt, az 590 m magas Szentlászló magaslatot pedig hajdan Kékesnek nevezték. Délkeleti elohegyét, az 534 m magas Kevélyt (mons Keuel) már 1212-ben, s nyilván korábban is így hívták! A hozzá kapcsolódó Aranyhegy régi magyar neve Tebe-orra volt. Megjegyzendo, hogy a középkorban a mai Hármashatárhegynek is Pilishegy volt a neve.
A vadregényes Pilis joggal és méltán nyugözi le az embereket. Területén barangolva lépten-nyomon történelmi nyomokra bukkanunk. Várak, erodítmények, védmuvek, kolostorok, templomok, kofülkék, barlangok vélt vagy valóságos romjait vagy maradványait találjuk. Kiránduló vagy szakember ámul és álmodozik. Nem lehet az, hogy ez a vidék ne orizze a múltunkat, csak sok minden rejtve van, amelyet fel kell fedezni, fel kell ismerni és fel kell tárni. A régieknek tudniuk kellett, mi volt itt egykor. Nekünk pedig meg kell tudnunk találni a nyomokat, az emlékeket, a maradványokat.
Félezer évvel ezelott írta meg Petrus Ransanus Epithoma rerum Hunga-rarum c. muvét, amelynek elso részében jellemzi Magyarország tájait. A Pilisrol ezt írta: „ A Dunához közel van Pilis megye, ez a vidék hegyes és szolotermo, mivel pedig talaja kénes, ezért a szolo, amit terem, maga is kénes, földjébol sok helyen melegforrás fakad, ezek közül néhány az emberi test betegségeit gyógyítja. Ehhez a megyéhez tartozik a Dunánál lévo két Buda, az ó (Vetus Buda) és az új (Nova Buda), némelyek szerint Blédáról, Atilla király testvérérol, mások pedig azt állítják, hogy a budinusokról elnevezve. (…) s attól a régi várostól kapta a nevét, amelyet Új-Budának neveznek. Az a másik ugyanis elpusztult háború vagy más szerencsétlen esemény folytán s megmaradó polgárai elköltöztek arra a helyre, amelyik fekvése miatt biztosabbnak látszott számukra s ott telepedtek le, s az építéssel lassan addig jutottak, hogy végül – jóllehet nem túl nagy, mégis szép és híres – várost alapítottak, amelyet az óhazáról neveztek el. Azon az Óbudán (Oubuda), amelyet ma szórványosan laknak, található az a bizonyos mesteri és muvészi építményei miatt pompás bazilika, amely valóban méltó lenne arra, hogy ne azon a csaknem elhagyott helyen álljon. Ugyanezen Buda felett, szintén a Duna partján még megvannak egy igen régi városnak a maradványai, nagy városfalról tanúskodva, Sicambriának hívják ezt a helyet.”
Nem sokkal késobb élt és alkotott Oláh Miklós esztergomi érsek, aki a Hungaria c. muvében ezt írta: „Északra esik a királyi vadaskert, neve Nyék. Nemcsak egy erdos hegy, hanem messze nyúló rétek is vannak benne, kerülete három magyar mérföld, bovelkedik különféle vadakban. Oldalához királyi palota csatlakozik, amelyet Ulászló király építtetett remekbe, nagy költséggel. Fentebb Szent Pál erdos hegye látszik, amely egykor a pálos barátok kolostoráról és az elso remete, Szent Pál testének ereklyéjérol volt híres. (Budaszentlorinc)
Szorosan véve észak felé részben, más szolotermo hegyek magasodnak, amelyek lábánál egy másik pálos kolostor áll a Szent Szuznek szentelve, amelyet Fehér Máriának (Alba Maria) hívnak, részben pedig Sicambria városának, amelynek máig láthatók a romjai. A Duna mentén dél felé (!) van Óbuda mezováros, itt társas egyház van, prépostságáról és egyéb papi tisztségeirol is híres. E mezováros felett, ugyanabban az irányban van a Szentlélek ispotály, itt gyógyhatású hévizek törnek a felszínre.
Visegrád mezováros, amelyet a németek Plintenburgnak neveznek, Budától nyugatra fekszik öt mérföldre, a Duna partján alapították egy hatalmas, hiúzokat és egyéb vadakat nevelo erdos hegy (Pilis) lábánál.
(Buda-Bleda) azt a várat, amelyet Atilla Sicambria városa mellett épített és Atillának neveztetett el, a saját nevérol Budának mondta... A magyarok azt a várat és várost manapság is Budának hívják, a németek pedig hol Ecelburgnak, vagyis Atilla várának, hol Ofennek, a mészkoégeto kemencékrol.”
A fenti írott források is jelzik, hogy egykor mind Buda, mind Pest a Duna jobb partján volt a mongol invázióig (1244). Ezután települnek át Ofen-Pest új lakói a bal partra (Pestújhegy), majd Buda is új értelmet kap a Várhegy kiépítése után. Ettol kezdve tunik csak fel a Vetus Buda és a Nova Buda (1259-1355), illetve az Alte Ofen. A Vetus Budát tehát helytelen Osbudának fordítani, mert azt a képzetet szüli, mintha ez a megnevezés évszázadokkal korábban is létezett volna, holott az 1240-es évekig Óbuda név sem létezett, csak Buda és Pest. Újabb kérdés az, hogy mióta mondhatjuk székvárosnak Budát, hiszen a X-XI. században Esztergom és Fehérvár a szakrális és a közjogi központ.
Az eddigiekbol is nyilvánvaló, hogy mind Buda, mind Pest, mind Sicambria, azaz Atilla városa egykor létezett! A nagy kérdés csak az, hogy hol feküdtek?
Az írott források segítenek is, meg nem is. A tatárjárás után, Rogerius azt írta: „Esztergom és Fejérvár városából (de Strigoniensi et Albensi civitatibus), melyek csak egy napi járóföldre vannak, a király sereget gyujtött, s azonnal átkelt a Dunán és a Pest (Pesth) nevu, igen nagy és gazdag német városban, amely a Duna túlsó partján, Budával (Buda) szemben fekszik, várta be seregével foembereit, ispánjait és báróit”. Másutt ezt olvassuk: „A király elindult bizonyos Buda nevu városba, amely a Duna partján fekszik (ad quondam villam, que Buda dicitur).
Rogeriusnál 50 évvel korábban Lübecki Arnold az alábbi képet festette Barbarossa Frigyes 1189. májusi esztergomi megérkezésérol: „Amikor a császár úr abba a városba érkezett, amelyet Esztergomnak (Gran) neveznek, amely a magyarok fovárosa (metropolis), a király ünnepélyesen ezer vitéze kíséretében vonult eléje és teljes tisztelettel nemcsak vendégszeretonek, de szolgálatkésznek is mutatkozott. A császár négy napig idozött ott. (…)
Ezt követoen a király a császárt a Grane nevu várban fogadta, miután átkeltek a hasonló nevu folyón, amelyrol a város, ahol korábban voltak, és maga a vár is a nevét kapta… A király ezután elvitte a császár urat az Atilla városának (urbs Athile) nevezett helyre, ahol a császár négy napon át vadászattal töltötte az idejét.”
Most már igazán komolyan kell venni Atilla városának létezését, még akkor is, ha – esetleg – a vadászó hely talán Csepel szigete volt is, mivel például Imre király 1203-ban, hiteles adatok szerint, biztosan itt látta vendégül Kulin bosnyák bán követségét. Én azonban úgy olvasom a forrást, hogy Atilla városába és Csepel szigetére mentek vadászni!
Voltak-e a Pilisben a magyar királyoknak palotái, udvarházai (domus regalis, curia)? Biztosan voltak, hiszen az 1184-ben alapított pilisi ciszter kolostor (a ma helytelenül Pilisszentkeresztnek nevezett községben) eredetileg királyi udvarház volt. Még híresebb a dömösi királyi kúria (in Demes regalis allodium, 1063, in curia Dimisiensi, 1079), ahol Álmos herceg 1108-ban prépostságot alapított, s amelyet ugyancsak sikerült feltárni. De királyi vadászlakokból alakult a szentkereszti, a pilisszentléleki és a szentlászlói pálos kolostor is.
De várak is épültek-e a pilisi erdoispánság területén? Ismereteink szerint csak Visegrádon épült királyi vár, ahol egyébként a pilisi ispán is székelt, így nyitott kérdés: hol állhatott Atilla vára (Ecilburg) és a Képes Krónikában látható hét további vár?
Mielott a legnehezebb kérdések egyikét feltennénk, hogy ti. hol állhatott Atilla városában Fehéregyháza (Alba ecclesia), vegyük számba a vizsgált terület hivatalosan elfogadott régészeti eredményeit.
Kezdjük Pomázzal, ahol a leginkább lenyugözo Holdvilágárok (17) mindmáig izgalomban tartja az érdeklodoket. Sashegyi Sándor szinte az életét áldozta rá, hogy bebizonyítsa, Pomáz területén volt Atilla városa (Sicambria, Ecilburg). A Klissza-dombi (5) ásatások során elokerült épületmaradványok: templom és kastély (nemesi udvarház) romjainak bizonyultak, amelyet a Cikó- (Csikó-) család építtetett és így nem lehetett az óbudai királynéi kastéllyal azonosítani. A topográfus régészeknek sikerült viszont azonosítani az elpusztult Szencse falut (8) és Kovácsi (12) falut. A Nagycsikóvár (14) és Kohegy (29) földvárai valósak, de bronzkori és kelta eredetuek. A Holdvilágárok (17) részei: a Kisszikla, a Nagyszikla, az Y alakú barlang, az ún. kaptárfülkék talányos kérdéseit sem Sashegyi Sándor 1941. évi, sem Erdélyi István 1962/63., 1966. évi, sem Mihnai Attila 1980. évi kisléptéku régészeti ásatásai nem oldották meg. Biztosan emberkéz alkotásai a rovásjelek, a barlangok, a kaptárkövek, de aligha keresheto itt Árpád nagyfejedelem sírja, amint nem igen vonható kétségbe a római és késobbi kofejtés és ércbányászat (az andezittufában kerestek mangán vasércet) kézzel fogható számos nyoma, például egy kofejto vas ék a kokváderek közé szorulva. Ennyivel megelégedhetünk? Nyilvánvalóan nem.
Jelenleg Szörényi Levente és csapata végez itt kutatásokat. Szerettem volna alaposabban beszámolni mindarról, amit o és Repiczky Tamás régész eddig elért az újrakezdett ásatásokkal, azonban hívásomra, sajnos, nem válaszoltak. Ez úgy látszik neuralgikus pont volt és maradt. Hét évvel ezelott, amikor a Turán c. folyóiratban, amelynek feltámasztását én küzdöttem ki, Sashegyi Sándor egyik (a szentkereszti pálos kolostorról szóló) írásához szerkesztoi megjegyzést fuztem, emiatt egyhangúlag ellenem fordultak és elvették tolem a szerkesztoi posztot. Pedig csak szakszeruséget kértem, például annak a forráshelynek az idézését, amely szerint IV. László magyar király a pilisi osi kultuszhelyeken pogány áldozatot mutatott volna be. Ilyen adatot ugyanis nem ismerünk.
Szabad-e álmainkat keresni vagy akár kergetni? Szabad, de mindig mondjuk meg: ennyi az igazolható tény s innentol csak elképzelt feltevésekrol van szó. Most ezt teszik Szöré-nyiék, akik öt éve dolgoznak itt, és még hosszú ideig kívánják folytatni a kutatást a „Holdvilágárok Alapítvány” szervezésében és finanszírozásával. Megnyugtató, hogy az eddigi, meglehetosen szerény eredményeket, nem kívánják szenzációkká dagasztani.
Lehetséges, hogy egyszer valóban beigazolódik, hogy „a képzelet és a valóság egybeeshet”.
Csobánkán igazolható Ócsobánka (20), Boron (10), Kande (25) és Fedémes (26) középkori falu és egyházainak helye, Pilisszentkereszten a ciszter apátság (1) és a titokzatos Dobogóko (2) kerek kotornya tény, de azt még nem tudjuk, milyen korban épült ez és mire használták.
Régen azt hitték, hogy a pálosok Szentkereszt kolostora volt a ciszterek pilisi apátsága, innen a rossz községnév, ma már tudjuk, hogy Özséb esztergomi kanonok által alapított magyar szerzetesrend temploma, talán, Kesztölc (6-7) határában állt (Keresztúr). Pilisborosjenon (8) egy fontos hadiút maradt meg, amely a Nagy Kevély déli oldalán halad északnyugat felé. Piliscsabán jelentos falu volt Jászfalu (8), amelynek közelében magyar lovas sírok is elokerültek (11), Pilisszentlászlón, az egykori Kékes falunál, egy másik pálos kolostor (1) romjai állnak. S így jutunk el Pilisszántóra (magna via, per quam venitur de Zantho Vetus Budam, 1294), ahol Szonyi József polgármester és Árva Vince pálos atya a felhagyott újkori temeto sírjai között és alatt sejti Özséb elso templomát, sot a sírját is (+ 1270). Nem alaptalanul, hiszen forrásaink azt mondják, hogy Szántó közelében a hármas barlangnál (non procul a Zantho iuxta speluncum triplicem), egy forrás mellett, egy kis templomot és kolostort épített. 1998-ban egy szondázó ásatás révén (Molnár Erzsébet) elo is került egy ún. falusi templom alapfal-részlete, amelyet Szántó egyházának vélnek. De vajon valóban az-e? A tereprendezés közben elokerült nevezetes keresztes ko a szó szoros értelmében elvarázsolta az emberek egy csoportját, ám hét év alatt sem sikerült a kutatás befejezetlenségének átkos bunét orvosolni és elvégezni a módszeres teljes feltárást. Engem is megkerestek, vállalnám is a kutatást, ha a kutatói szándék komoly volna, ha a szükséges anyagiak rendelkezésre állnának.
Vannak, talán nem is kevesen, akik a Pilis névben a pálos szót vélik felfedezni. Ehhez nemigen lehet érdemben hozzászólni. Tény azonban, hogy a pálosok rendkívül fontos térsége volt a Pilis, igen sok remete húzta meg magát a pilisi barlangokban, jóllehet az anya- kolostoruk Budaszentlorincen épült fel 1300 táján, a mai Budakeszi út északi oldalán (a 95. számú teleknél.), a János-hegy és a Hárs-hegy közötti nyergen. Ezen a 12 000 m2-es területen 1949 és 1985 között, a rendkívül méltatlanul elfeledett, kiváló középkor-kutató, Zolnay László ásatott igen mostoha körülmények között. Szinte senki sem segítette áldozatos munkáját, holott ezt a szent helyet, amely a XV. századra búcsújáró hely lett, mindenképpen meg kellett volna menteni. Itt orizték, amint ezt Gyöngyösy Gergely (1472 - 1547) leírta, a Nagy Lajos király által Velencébol elhozott Remete Szent Pál testi ereklyéjét, egy csodaszép sírkápolnában, egy vörösmárvány sírládában. Küküllei János errol így írt: „Szent Pál elso remete rendje Magyarországon virágozni és sokasodni kezdett. Az említett rend atyjának, Szent Pálnak a testét Velencébol Magyarországba hozták, és a Buda melletti szentlorinci remeték rendházában, a hegy csúcsán ünnepélyesen elhelyezték… kevés gyülekezetük és helyük volt ekkor, úgymint Szentlorinc, Szentkereszt, Szentlélek és Szentlászló a pilisi erdoben.” Itt volt egyébként sáfár Martinuzzi Fráter György. 1526-ban és azt követoen a törökök teljesen feldúlták és felégették a kolostort, majd a nép századokon át kobányának használta.
A kolostor templomának Szent Kereszt kápolnájából 1950 táján kecskeólat csináltak, Remete Szent Pál márvány sírládáját pedig darabokra törve befalazták egy disznóólba!
Zolnay László nagyszeru és igen értékes muveit szinte senki sem olvassa, senki sem merít belole. Hasonlóképpen olvasatlan maradt a pálos rendtartomány (88 kolostoruk volt!) okleveleinek három kötetes kiadványa (1975-1978), valamint a Guzsik Tamás szerkesztette pálos kolostorok katalógusa. Lelkesen olvassák viszont begozölt dilettánsok szövegeit, s hallgatják áhítattal zavaros eloadásaikat a pálosok el nem pusztuló holttesteirol, akiket nem is kellett eltemetni, mert testük romlatlanul feltámadt.
Így nehezen jutunk el az egykori valóság közelébe. Minderre jellemzo példa lehet Fehéregyháza kérdésköre is.
Fehéregyház (Alba ecclesia) jelentoségét az adja, hogy Anonymus szerint itt temették el Árpád fejedelmet: „Ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebbol a világból. Tisztességgel temették el egy kis folyónak a forrása felett (supra caput unius parvi flumi-nis), amely komederben folyik Atilla király városába (per alveum lapidem in civitatem Atthile regis), ahol is (ubi etiam) a magyarok megtérése után a Boldogsághos Szuz tiszteletére ecclesia épült, amelyet Albának neveznek (que vocatur Alba, sub honore beate Marie virginis).”
Fehéregyház Atilla városában van, tehát Sicambriában. Sicambria a Duna mentén állott, ez nem lehet vitás. (Thúróczy János: a Sicambria mentén folyó Duna… Potentiana alatt, Tarrihi Üngürüsz: Vajon Szikamberija székhelyet eredetileg melyik nemzet és melyik fejedelem építtette, hogy olyan nagy székhelynek mondják? Egy nap a Duna folyó partján, egy hegy tetejére értek /a hunok/, mely Szikán néven volt ismeretes… A Szikán hegy tetejére egy hatalmas várat építenek, egy szerencsés órában felhúzták a várfalakat és tornyokat… Szikamberija városa régi alakjában teljesen felépült.)
De akkor más krónikák miért írják, hogy „Árpád több vezér elott ért arra a hegyre, amelyet akkor Noénak hívtak (ad montem, qui Noe tunc appellaba-tur), és Magyarországnak (Hungariae) ezen a részén választott lakóhelyet (sauaeque habitationis sibi locus elegit) maga és csapata számára. Ott azután idok múltával Szent István (beatus Stephanus), a magyarok elso ilyen nevu királya, aki Árpád nemzetségébol származott (ex genere Arpadi defluxit) megalapította Fehér várost (Alba urbem condidit). Ezt a Fehér várost (Albensis ab urbe) azonban Alba Rega-lénak is hívják (quam vocant Alba Regalem, nomen accepit), amelyet mocsarak (in paludosis) vesznek körül”. Kézai Simon – amint már idéztem – Magyar Krónikájában is így tudja: „Miután átkeltek a Dunán és megérkeztek Pannóniába, maga Árpád azon a helyen állította fel sátrait, ahol késobb Albana civitas felépült”. Nyilvánvalóan itt ellentmondás van a mocsaras síkság és Noe hegye között. Többen (pl. Z. Tóth Csaba) úgy vélik, hogy több Fehéregyháza volt, s így nem kell feltétlenül a székesfehérvári templomot gondolni Alba egyházának, ahová 1038-ban Szent István királyt, korábban pedig a fiát, Imre herceget (beatum Emeri-cum) is eltemették (Sepultus est in Albensi illa basilica).
Itt kell kitérnem Székesfehérvár kérdésére, amely több elmélet és feltevés sarokpontja. A Pap Gábor-iskolához tartozó Bradák Károly, a csaknem minden forrást súlyosan kritizáló álláspontjával (a “mindenre lövök, amit a történettudomány állít” elv alapján) elültette az emberekben a kételyt, hogy valójában Székesfehérvár nem is létezett, a Boldogasszony tiszteletére szentelt bazilika romjai lényegében egy római templom maradványai, így sem királyaink ide temetése (1038 és 1540 között 15 uralkodóról van szó!), sem a székesfehérvári koronázások (1038-1539 között királyok és királynék koronázására 57 esetben került sor !) nem valósak.
Ezt az álláspontot, mint kiképzett régész, aki sokat dolgozott Fehérvárott is, teljes egészében el kell utasítanom. Ez az út ugyanis csakis a tudománytalan képzelgések világába vezethet.
Természetesen egészen más kérdés a régebbi feltárások hitelessége, számos súlyos pontatlansága, a sokszor valóban gyalázatos eljárások ténye. És más kérdés a megnevezések vizsgálata: Alba Regia, Civitas Alba, Alba Regalis, Castrrum Albense.
Minden jel arra mutat, hogy számolnunk kell több Fehéregyházával és több Alba várral. Az Árpád-, Anjou- és Zsigmond-kori határjárások (1212, 1355, 1437) tényei szerint az eredeti Buda, tehát a késobbi Óbuda (Vetus Buda) és (az egyik) Fehéregyház Nagy-Budapest területére esik (Flórián-tér, Szentendrei út, Árpád fejedelem útja és az Árpád-híd környéke), hiszen a királynéi várat és várost régészetileg megtalálták és feltárták. A királynéi vár eredetileg királyi ház (domus regia, curia Budensi) volt, s Doma 1213. évi oklevele igazolja, hogy ez 1210 elott fennállt. Ugyanígy biztosan azonosított az óbudai Szent Péter prépostság helye is, amelyrol a Képes Krónika így emlékezik meg: „A szent király ezután fiával, Szent Imrével és a királynéval együtt abba a városba érkezett, amelyet Vetus Budának neveznek (venit in civitatem, que Vetus Buda vocatur)… a szentséges király nyomban a város közepén egy nagy monostort kezdett építeni (in medio civitatis edificare grande cenobium) Péter és Pál apostolok tiszteletére.”
Mindez azt jelzi, hogy a magyar királyok a XIII. század elejére elhagyták vagy legalább is elhagyni készültek a korábbi szakrális székhelyeket: Esztergomot, amelyet Imre király, igaz, hogy fenntartással, de már 1198-ban átengedett az esztergomi érseknek, de Fehérvárt is, hiszen az 1222. évi Aranybulla úgy kezdodik, hogy a király köteles Szent István ünnepén Fehérvárott lenni, s mivel ugyanezt követeli és hangsúlyozza az 1231. és 1267. évi törvény is, nyilván nem igen tartotta be sem II András király, sem a fia, IV Béla. Egyre inkább az eljelentéktelenedés sorsára került az eredeti, a régi Buda is, kivált az után, hogy Béla király hozzákezdett a budai Várhegyen Új Buda kiépítéséhez.
Fehéregyháza romjainak megtalálása azonban mind a mai napig nem sikerült. Mivel Bánya (Bana) néven is szerepel Alba ecclesia, felmerült a jelenlegi Bana község is, ahol eléggé jeles honfoglalás-kori tarsolyos sír került elo, amelyet néhai Vékony Gábor egyenesen Árpád sírjának vélt.
Magam hajlok arra, hogy Noszlopi Németh Péter topográfiai hipotézisét kövessem és a Duna-kanyar jobboldali, pilismaróti (Morot) térségét tekintsem az egyik legfontosabb területnek, ahol Atilla városát (Sicambriát, Etzel-burgot) megtalálhatjuk. A legrégibb Budára is az itteni Hábod, Obad-név utalhat (3), amely fehéret is jelent. Itt vannak látványos római romok (6, 14), Basaharcon (10) és az Öregek duloben (31) egy sértetlen, tehát ki nem rabolt, 193 síros nagy avar temeto a VII-IX. századból, és egy kis temetorészlet 9 sírral, amely felett a hegycsúcson, szeretett mesterem, László Gyula egy hatalmas kovár nyomait ismerte fel, amely római eredetu ugyan, de a középkorban is használták. Itt a szobi rév (24), a Duna mindkét oldalán jelentos magyar temetok sorakoznak: Esztergom, Dömös, Dorog, Bajót, Bana, Szob, Neszmély, Letkés, Ipoly-tölgyes, s itt zajlottak le nagy csaták, a legutolsók egyike a törökkel (Búbánat-völgy: Dobozy Mihály önfeláldozó mártírsága!). S a jobb part mögött emelkedik a Pilis, toszomszédja Esztergom (Estrigun, 1146) és Dömös. A XVI századi Wolfgang Lazius híres térképén (1556) Sicambriát és Budát (Budawara) Herculiával (Herculia sive Sicambria, Orteliusnál) azonosította, s így jelenik ez meg Lázár deák térképén is. Castra ad Herculem Pilismarót helyén állt. Sokkal késobbi tévesztés Aquincum emlegetése. A Felhévizek (Anonymusnál: Calidas Aquas) itt is fakadtak s az esztergomi Melegfürdo nevu falu (Villa de Calidas Aquas) pedig szomszédos volt Budavárral. A pilisi Pazanduk faluban fellelheto a Sicambria-mezo elnevezés. Az 1189. évi vadászat színhelyéül is ez a vidék felel meg a legjobban. Itt volt az Ipoly torkolatával szemben Gejza-vására.
A fentiek alapján megkérdezheto, alappal bír-e akkor dr. Lánszki Imre helyettes foigazgató, a kiváló ökológus tudós felismerése és feltevése a Nagy Kevély keleti oldalának eloterében megfigyelt vár-maradványokról és temetkezési helyekrol? Eddigi kutatásairól nemrégiben itt is beszámolt, nekem tehát most nem feladatom ezek ismertetése. Elsosorban néhány elvi kérdésben szeretném a véleményemet ismertetni.
Az elso a kutatási módszerérol szól. Nagyon itt volt az ideje annak, hogy ilyen egzakt kutatási eljárásokat is felhasználjunk. Köszönet és elismerés érte.
A második megjegyzésem a történeti források és kútfok használatára vonatkozik. Egy ökológus tudósnak nem lehet feladata a szigorú forráskutatás, mégis ügyelni kell a hiteles adatok felsorakoztatására. Ebben feltétlen segítségre van szüksége.
Lánszki doktor kutatási módszerébol egyenesen következik a térképek és metszetek nagymértéku felhasználása és alapos, sokoldalú elemzése. Ezek azonban döntoen késoi ábrázolások (Lazius 1556, Zimmermann 1595, Dillich 1601, Speed 1626, Ongaria 1685, Witt 1688, La Vergne 1689, Tollius 1700, Marsigli 1741, Szászky 1750, Hell 1772), így különösen fontos – s ez a harmadik megjegyzésem – a sokoldalú ellenorzés. Nem tehát a táj-elemzés, mindig szükséges a régészeti és történeti topográfiai is. Számos metszet készítoje mintaképekrol dolgozott úgy, hogy soha életében nem is járt Magyarországon!
Lehetséges-e, hogy Budakalászon, a Nagy Kevély oldalában egy hatalmas kovár rejtozik a föld alatt? Lehetséges. Lánszki Imre eddigi erofeszítéseinek ez az egyetlen szó talán a legnagyobb hozadéka.
Lehetséges-e, hogy ezt az erodítményt Alba Regalisnak hívták? Elképzelheto, de lehet más is, például, ha kiderül, hogy nem középkori, hiszen Budakalász tele van római emlékkel: Dolina (6), Luppa csárda (7), Bolhavár (13).
Lehetséges-e, hogy ez a vár az igazi Székesfehérvár, s nem az általunk ismert? Nem lehetséges! Ez teljesen kizárt.
Lehetséges-e, hogy az ismert írott források egyetlen egyszer sem említenek meg várat vagy erodítményt itt, jóllehet Kálóz (Kaloz 1135) faluról (17), az itteni szolokrol és a plébániáról több adat ismert? Lehetséges, mert a török hódoltság idején irtózatos mértéku elnéptelenedés következett be. 1546-ban az elso török adóösszeíráskor 23 falut sorolnak fel, száz év múlva a lakott helyek száma 13. 1650 tájára Kalász is pusztává vált, egészen üres lett. Ekkor költöztek ide az óhitu rácok, földbirtokosai elobb a Bornemissza Bolgár, majd a Wattay-család. Azonban 1683-ban is csak 1 porta adózott.
Lehetséges-e, hogy a vizsgált területen fellelheto legyen Árpád nagyfejedelem és / vagy Atilla hun nagykirály sírja? Én ezt nem gondolom lehetségesnek, de sietek hozzátenni: most a legeslegfontosabb feladat a megvizsgált területen a régészeti ásatások mielobbi megkezdése, megfelelo anyagi feltételek biztosítása mellett.
Pilis titkai csakis így ismerhetok meg. Nem ítélem el azokat, aki „megálmodni” kívánják a Pilis igaz történetét, de magam más úton jártam eddig is s a magam útját kívánom járni ezután is.

Elhangzott a MOM színháztermében
2005. október 11-én

     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.