Avaria Baján avar főkirály halála után válságos helyzetbe került. Az addig hűséges alattvaló népei elhagyták, részeket szakítva ki az Avar Birodalom területéből. A szomszédos frankok két háborút is megnyertek az avarok ellen, melyek során kifosztották a Dunántúlt. Pannóniába német telepesek költöztek, folyt az erőszakos hittérítés. Az Egyház nem elégedett meg a kettészakadt Avar Birodalom nyugati felének megkeresztelésével. Ennek értelmében 826-ban II. Jenő pápa levelet írt Tudun avar kagánhoz és Mojmir morva fejedelemhez: felhívta őket, hogy állítsák vissza azon régi püspökségeket, melyek Pannonia és Dacia tartományaiban a rómaiak és gepidák uralma alatt virágzottak. Tehát a tiszántúli avar területen is folytatni kívánta a keresztény térítést. A pápa így fogalmazott: „Hogy illő oktatást nyerhessetek, arra a körötökben felállított püspökök száma távolról sem elég, mert népetek egy része még a pogányság tévelygéseibe van merülve, minthogy hithirdetőjük nem lévén, Isten igéje hozzájok nem hathatott. Találjatok ezért módot benne, hogy segítséggel és pártfogással szolgáljatok főtisztelendő érseketeknek, Urolfnak, a ti legfőbb pásztorotoknak, hogy birtokaitokban a püspököket beállíthassa. Az egyházi törvények szerint fölszentelt papok a ti és gyermekeitek javára s Isten szent nevének dicsőségére vissza fogják állíthatni az egyházakat, melyekről hírből tudjátok, hogy hajdan nálatok léteztek, ha birtokaitok jövedelméből örök időre elegendő összeget ajándékoztok ezen egyházak felállítására és papjaik fizetésére. Állítsatok püspökséget mindenütt, a hol szükség lesz rá, s hol a hely alkalmas volta kívánja, egyszóval mindenütt, a hol még némi nyoma mutatkozik székesegyházaknak. Ennek hiányában főpásztorotokra bízzuk, hogy ott állítson püspöki székhelyeket, a hol szükségesnek tartandja s őt rendeljük közöttetek az általunk kezébe adott egyházi tekintély letéteményesének.” Az Avar birodalom dunántúli fele a frank térítők munkája nyomán addig is keresztény volt, de látjuk, a pápa még többet kért. Pedig a dunántúli térítés sem ment atrocitások nélkül, a frankok kényszerkeresztelést alkalmaztak, az új hitnek ellenálló avarokat pedig gályarabnak adták el. Az avar asszonyok frank ágyasokká váltak. Az avar és frank két nép így keveredett vérségileg. Bizáncban is árultak avar rabszolgákat, akik nem akarták az idegen német nyelvvel együtt felvenni a keresztény hitet. Megindult a Fekete-Arnó salzburgi érsekének németesítő hadjárata. Amelyik avar család nem akarta felvenni a római katolikus vallást, az valami módon eltűnt. (A fent leírtak történelmi tények. Kérem az Olvasót, ne vegye úgy szavaimat, mintha a katolikus egyházat szidnám vagy lejáratnám. Távol áll tőlem az ilyesmi, mivel magam is gyakorló katolikus vagyok, sőt egy ökumenikus magazin munkatársa. Ezek után folytassuk!)
A frank évkönyvek szerint 805 után még négy Zoltán nevű avar kiskirály, jobban mondva alkirály uralkodott a Dunántúlon, frank, vagyis német jóváhagyással. Ebből a négy uralkodóból hármat meggyilkoltak! Mi jöhet még ezután? Sosem lesz vége az avarok szenvedésének és megaláztatásának? De igen, mert feltűnik a megmentő, egy ismerős arc, a magyar történelemből!
Ő egy kései avar dunántúli király, Keszt asszony unokája, szintén Zoltán, aki avar király létére keresztény volt. Árpád honfoglaló vezér fiát is Zoltánnak hívták, aki második feleségétől, Eperjestől született. A két Zoltán ismerte egymást. Árpád vezér megkapta az avaroktól a frankok által elrablott kincsek listáját, és megfogadta, visszaszerzik azokat. Tétény vezér (880-925) fia, Harka (905-974) mellett Árpád vezér felesége három lányának, Encsnek, Ibocsnak és Emőkének a férjei is vállalkoztak erre. (Harka unokája volt Szabolcs honfoglaló fejedelem (970-987) is, aki a mai Szabolcs megye területén telepedett le). Amikor 825-ben a bajor és frank, vagyis német lovagok kirabolták az avar kurgánokat, ezt egyházi adószedés címén tették. Az elszállított kincsekről Nagy Károly frank király végrendeletében is szerepelt egy jegyzék. Alcuin 15 szekér aranyról írt Fekete Arnó salzburgi püspöknek. A szekereket 44 ökör vontatta… Az átalakításra összehordott avar kincsek gyűjtőhelye 825-877 között a Szent Denis apátság volt. Ilyen avar beolvasztott arany műtárgyakból készült például a Szent Dionysius főoltár. Hasonló cselekedet volt ez, mint később a történelemben a spanyolok által Dél-Amerikából áthozott indián arany kincsek beolvasztása és felhasználása a katolikus templomokban. Nyugaton az avar kincseket ma Harun al-Rasid, vagy Nagy Konstantin kincseinek nevezik. Honnan volt az avaroknak ennyi aranyuk? Ne felejtsük el, hogy az avar királyoknak Bizánc évtizedeken keresztül súlyos arany adót fizetett a békéért, a védelemért. Az avarok göncben mérték az aranyat. Később a frank törzsek, a lombardok, szászok, bajorok elismerték a honfoglaló magyarok követelését, miszerint az avar kincsek a magyarokat illetik meg! Volt, aki adóban fizette meg az elrablott kincsek árát, Berengár lombard király a 899-ben elvesztett brentai csata után Árpád vezérnek és Apor hadvezérnek. 900-950 között évenként 10 véka ezüstöt fizetett. Ugyanígy fizetett Arnulf király is. Aki nem fizetett, attól visszavették a magyarok azokat az avar kincseket, amelyek még megvoltak érintetlenül. 824 és 895 közt Árpád kalandozásokat vezetett a Kárpát-medencébe. A magyarok hadai közeledtének hírére a németek Mosaburgot (=Zalavárt) sietve elhagyták. Árpád 881-ben megkapta az elrabolt avar kincsek részletes kimutatását. Nyomban rajtaütött Bécs városán, és az avar kincseknek ott visszaszerzett részét Lebed vezérhez szállíttatta. Megszerezte az Erik friauli hercegnél lévő, Kocel, Braszláv és Pribina morva fejedelmek kezére került avar kincseket is. Néhány kolostort, templomot, német várat is feldúltak kutatás közben. Árpád vezér ezeket a megszerzett kincseket visszajuttatta az avaroknak. Pedig a magyarok ekkor még nem is költöztek be a Kárpát-medencébe!