A SZENT-ISTVÁNI MŰ

Az I. részben láttuk, hogy a SZENT KORONA intézmény a szolgálat-alapú társadalom alapja, szemben a hatalom-alapú társadalommal! Most tekintsünk bele történelmünk korszakaiba abból a nézőpontból, hogy miként működött mindez a magyar államiságban az egész magyar történelmen keresztül egészen 1945-ig bezárólag! Már ennek a vizsgálatnak a bevezetéseként kimondhatjuk, hogy amennyire gyökeresen keresztényi, de a megelőző korok ősi jelképeit mindenben megőrző művészet alkotta a Szentkorona minden jelképét, ugyanúgy egyedi az állam-intézmény, amelyet kifejez és megtestesít, és amely úgyszintén a legteljesebben keresztényi, de egyszersmind megőrzője az egyetemes -görög eredetű szóval katolikus- ősmúlt értékeinek. Az egyházszakadás után kétpólusúvá vált európai környezetbe az európaitól eltérő módon keresztény Atilla szellemi örökségét öntudatos méltósággal ápolni meg nem szűnő korabeli magyar keresztény társadalmi közösség olyan sajátos államberendezkedéssel illeszkedett be, amelyet osztatlan elismerés övezett Róma és Bizánc részéről egyaránt. A szentistváni országfelajánlás, a Nagyboldogasszony-Szűzanya megkoronázása a szent országkoronával, amely formájában kereszténység előtti ősi hagyaték, míg egészében keresztény remekmű alkotta meg a Szent Korona államrendet a Kárpát-medencében, az emberi méltóságra épülő társadalmi béke és felemelkedés örök időkre szóló megalapozásaként! A mindenre kiterjedő vizsgálatok és kutatás mára tisztázta, hogy a szentkorona-műtárgy teljesen egyedi. Jellegzetességei sem arányokban, sem méretekben nem találhatók meg a középkori nyugat-európai, illetve bizánci koronákon és rekesz-zománcképeken. Ezek között a ferde kereszt és görög-latin feliratok hármas együttesének ókeresztény jelképisége közvetlenül tanúskodik arról, hogy nem fejdísz, nem ékszer, nem uralkodói személyes tulajdon, hanem az egyetemes birtoklás és hatalom, az összetartozókat magába foglalás, a „hozzátartozás” kifejezése. Ezt a fajta Európához csatlakozást megvalósító szentistváni magyar állam képes volt a saját arculatát megőrizve már III. Béla (1172-1196) uralkodásának idejére az archiregnum (=mintaország) címet és elismerést kivívni, majd másfél évszázaddal később az Anjou-korszak elején az „országok királynője” (regina regnorum) lett Európa szemében! Manuel bizánci császár utódjának jelölte III. Béla magyar királyt, miközben Szent László királyunk a Szentkorona-intézmény, mint szentistváni mű mibenlétének és jelentőségének felismerője és szentesítője, apostoli elődje szentté avattatójának Piroska leánya a Kelet-Római birodalom császárnéi méltóságát viselte!



A magyarság tudatában – messze ősmúltunkban gyökerező hagyományai alapján – éles és világos a különbségtétel a szentkorona és a király személye között. Már a szentistváni Intelmek is a király alávetettségét hangsúlyozzák a szentkoronában kifejezésre jutó, eszmei - erkölcsi fensőbbségnek. Ezzel az államalapító tételesen lefektette egy Európában egyedülálló államrendszer alaptézisét, az állami főhatalom személytelenítését és ezáltal mindenkori csorbíthatatlan személy-felettiségét. A társadalom feletti Személyiség, a SZENT KORONA, a senki által nem kisajátítható, el nem nyerhető főhatalom birtokában a társadalom fölé magasodik, mindenkinél magasabbrendű, személy-és intézményfeletti, ennélfogva mindeneket vonzó, felfelé törekvésre sarkalló, de soha el nem érhető, meg nem ragadható Fenn-ség! Magyarország Szent Koronája (Sacra Corona Regni Hungariae) ennél fogva országkorona (Landeskrone) és nem királykorona (Königskrone), vagyis intézmény és nem fejdísz. Magyarországon az országkorona (Corona Regni) fogalma már Szent István uralkodásának végén általános használatban állt száz évvel korábban, mint Angliában, ahol csak 1135 körül történik az első hivatkozás a Corona Regni Britannicae-ra. A Szent Korona (Sacra Corona) elnevezés a korábbi Ország-korona (Corona Regni) nevet 1256-tól váltja fel, mint a legfőbb államhatalom birtokosa, amelynek az ország minden lakosa hűséggel tartozik. A „szent” jelző összekapcsolódik az ország-korona névvel (Sacra Regni Corona).



A történeti források tanúsága szerint az archiregnum, a „mintaország” nem-magyar etnikumokból álló népessége számára különösen a határmenti bánságokban a mindenkori uralkodótól független összetartó hatalom a Szent Korona, és a sokrétű és egyre gyarapodó népegyveleg buzgón, öntudatosan munkálkodik a szentkorona-tekintély felemelésén és erősítésén! A XIII. század végére a SZENT KORONA a térségben élők számára városaik békéjének és jólétének valóban a legfőbb biztosítéka! Az ország összes népeinek a politikai nemzet, a magyarok, székelyek, erdélyi és szepességi szászok, besenyők, kunok, jászok, horvátok, dalmátok, bosnyákok, mindennemű déli, északi és egyéb szláv és más népcsoportok, a városi polgárok sokféle rétegeinek közös ragaszkodását és hűségét a Szent Korona főhatalmához egy 1302-ből származó pecsét (Sigillum Cibiniensis Provinciae ad Retinendam Coronam: Szeben Tartomány Pecsétje a Korona Támaszára) felirata fejezi ki akkor, amikor az Árpád-ház férfi ágának kihalása utáni esztendőben az országnak a trónviszályok miatt királya sem volt!



Megjelent: A MAGYARNemzetőr 2004. február 4.-i számában

Forrás: www.mariaorszaga.hu