Fehér mezt öltött Álmus. Papok mezét.

Villásszarvú hat fehér ökröt fogtak az ungrik ősi faekéje elé. A törzsek színét aggatták szarvukra és virággal fonták át jármukat...

Álmus így szólt:

- Kötöttünk vérrel szerződést, hogy együtt maradjunk és egy törzsként éljünk ezentúl. Engem választottatok fejedelmül. Bennem egyesül mindnyájatok ereje, hite, akarata. Én hát nevetekben, az egész magyari nép nevében szövetséget kötök a földdel. Evvel a földdel, mit bírtak a szittyák, hunok, avarok, amit bírni fogunk mi, míg csak magyariak maradunk. Kötöm a földet nem csak vérrel, de verítékkel is. Ősök ízje, idézlek! Íme lássátok, barázdát von Álmus! Életet vet, hogy életet arathasson. Isten, álld meg népemet, letelepülő magyariak népét. Add, hogy mindig örömmel áldozzon e földön vérrel és verítékkel, mert akkor mindig övé is marad e föld.

Elindultak az ökrök, földbe akasztotta az ekét Álmus és barázdát vont barázda után. Zsírosan, feketén fordult ki a föld. Két keze keményen szorított az eke szarvát. Főpapi fehér mezét lobogtatta a szél, fehér haja ragyogott a napfényben.

Mögötte Árpád lépdelt, nyakában szeredás fedte el díszes hadúri mezét. Lépdelt és két marokkal szórta szét az életet. Vetett. Hogy jövendőre magyari harcos arathasson. És ősök ízje súgta meg tán, de minden magyari férfi, asszony, gyermek tudta: Így lesz ezentúl. Vándorlás helyett minden ősszel vetnek, hogy nyáron arathassanak míg csak fenn ragyog a égen magyariak jele, a Nap!

Negyednapon hadnagyok gülészét hívta egybe Álmus, kiterítette eléjük a fehér lóbőrt, kezébe vette Bukur Tekin aranyalmáját, Nimród pajzsát, Atilla kardját és szólt:

"Nagy munka előtt állunk. Miénk kell legyen ismét a föld, mit nekünk teremtett az Isten. Testem öreg, nem engedelmeskedik lelkem parancsának. Elérkezett hát az idő, hogy átadjam hatalmamat fiamnak, Árpádnak. Harcban kiválóbb nálam. Hadisten neki adta tudását, rajtam a sor, hogy neki adjam lelkem erejét. Kérlek hát benneteket hadnagyok, emeljétek pajzsra Árpádot, a Nap fiát.

És pajzsra emelték a férfit. És megújították a vérszerződés szavait:

- Amíg él Árpád magzata, más fejedelmük nem lesz magyariaknak!

Hárman ültek csendben a tűz körül és néma megdöbbenéssel hallgatták Álmust:

- Elérkezett az idő! Vándor népnek voltam vándor vezére. Vélem az út, a keresés vagyon összekötve. A letelepülőket magad kell vezesd Árpád. Az Isten kegyelme nem hagyott el születésem óta, most is velem van... A Látók ereje nélkül nem tudod megtartani a nagy szert. Elosztani foglalók között a földet, hogy az egésznek jó legyen és mégse légy igazságtalan az egyesekkel szemben. Nem csak fiaidnak kell biztosítsad a jövőt, de dédjeid dédjeinek is. Sokezer évvel előre veted a magot és úgy el vesd, hogy sokezer év múlva aratók is áldják neved.

Azon az éjjel Turulfia Álmus átadta Halhatatlan Harcos lelkét Árpádnak.

Felvágtatott a dombra! Északnak, Keletnek, Nyugatnak, Délnek vágott a szent kard, birtokba vette a földet, ameddig elér ereje, magyariak népéé az, és magyaroké is marad, amíg bírják erővel.

- Mit vérrel szereztünk, vérrel és verítékkel meg is tartjuk! - csengett Árpád fogadalma és visszazúgták rá a hadak, nemzetségek, népek ...megtartjuk azt.

(B. Kovács Fréda, A Halhatatlan Harcos, Budapest 1944, Garfield 1972)

-----------------------

A mű szerzője regénynek nevezi a két kötetes írást. E mű azonban tudományos munka. Ezer és ezer rege szövődik benne színes, összefüggő egésszé. A mű évtizedes tudományos kutatás eredményét foglalja össze, melyet minden igaz magyar lelki épülésére s erőforrásul írt.