Badiny Jós Ferenc


Fáy Elek 1911-ban megjelent, Akadémia által kitüntetett “Magyarok őshona” című
munkájából vettem Mircse János olasz és velencei forrásból merített adatait, melyet
az olasz hadtörténelmi adattár tart nyilván. Nevezetesen, a honfoglaló magyarság
899-ben nagy erővel tört be Itáliába és a langobard hadat Brentánál szétverte.
Itáliából 900-ban visszatérve szárazon és vízen mindent elkövetett a Lagúna-város
bevételére. Idézem:

"... Árpád korában, 900. év jún. 29-én volt Velence Köztársaság és a magyarság
között az első tengeri ütközet. Velence részéről Pietro Tribune Dózse személyesen
vezette hajóhadát az ütközetbe. Bár a támadók kisebb hajókkal rendelkeztek, mégis a
gyilkos csata diadala a magyarok felé hajlott. Már-már megrendült az akkori világ
legnagyobb tengeri hadereje. A Dózse lelkesítő, hazafias beszéddel igyekezett lelket
önteni harcosaiba, úgyhogy mégis, nagy erőfeszítéssel sikerült visszaverni a
támadókat. Ebből kitűnik, hogy a magyarok a IX. század végén hajókkal rendelkeztek
és magát a Lagúna-várost is bevenni törekedtek. Tehát ebben az időben a magyaroknak
a tengerészethez és a hajóépítéshez is érteniök kellett."


Az idegen nép őszinte, jó indulatú feljegyzése igazolja, hogy őseink olyan iparral
és képzettséggel bírtak, ami még manapság is tudást követel. Itt jelentkezik az
általam felvetett ipari műveltség. Kérdés az is, milyen iskolarendszerük volt, hogy
ezt a nagyszerű ipari műveltséget, tudást át tudták adni az ipari tömegnek.
Algebrával, matematikával, geometriával, stb. kell tisztában lenni, hogy hajót
építsenek!

A "hajóhad" létezését megtudva, meg kell változtatnunk a "honfoglalásnak" nevezett
hazatérésünk történetében azt az állításunkat, hogy “bizánci hajók szállították
felfelé a Dunán a hazatérő magyar családokat”. Ugyanis nem a bizánci flotta hanem a
saját, magyar hajóhad hozta HAZA a nép zömét, valószínűleg a kézműipari
szerszámokkal és a gépekkel együtt. Csak a kardgyártás maradt Kievben - talán a
tarján nemzetség felével - a vikingekkel való megállapodás szerint, mert a mágikus
kardok gyártása a Kárpát-medencében folytatódott.

Hazatérve a nép folytatta összes házi-iparát. Ezek között talán legfontosabb volt a
vászonszövés és a lábbeli készítés. De, ha a magyar népviselet ruházatát részletesen
megvizsgáljuk, nemcsak az ipar, hanem a népművészet csodálatos motívumai tanúskodnak
olyan népműveltségről, mely az európai népek korabeli kulturálatlanságával össze sem
vethető. Ezek a fehérneműt nem ismerték, és a népnek "királyi ajándék" volt egy
gyapjú ing. Érdemes tüzetesen megnézni a magyar népviselet gazdagságát. A női és
férfi-öltönyök pompás kivitelét, díszítésük művészi voltát és a minden éghajlathoz
való alkalmatosságát. “Pogánynak” pedig ilyen művészetű népet nevezni nem lehet,
hiszen minden művészi alkotás Istenhez való felemelkedés. A Lélek uralma az anyagon,
és ez több az emberek által kiagyalt "vallásnál". A “felső világgal állandó
kapcsolatban lévő és ebben sziklaszilárd “néplélek" életfolyamata ez.

(Prof. Badiny Jós Ferenc, A Káld-Pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása, Ősi
Örökségünk Alapítvány, Budapest, 1999, 129-130. old.)