Navigáció
     
Kapcsolat
     
Adminisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     

Jelenleg látogató van a honlapon.

     
Számláló
Indulás: 2006-07-29
     

My Topsites List

Középkori történelem
Középkori történelem : Könyves Kálmán

Könyves Kálmán


I. (Könyves) Kálmán

Amikor a király helyre akarta állítani a pápával IV. Henrik német-római császárral való kiegyezése miatt hűvösre fordult viszonyát, hazahívta a fiút és utódjául jelölte az addigi trónörökössel, Álmos herceggel szemben, aki Kálmán öccse volt.

Mivel az Árpád-ház későbbi királyai Álmos ágából kerültek ki, a krónikák meglehetősen előnytelen képet festenek Kálmánról. Azonban valószínűtlen, hogy akár püspök, akár király lehetett volna, ha valóban selypít, sánta, kancsal és púpos; ezt mind az egyház szabályai, mind a korabeli főurak elvárásai megakadályozták volna. Annyi valószínű, hogy nem volt olyan atletikus termetű, mint harcedzett öccse, de esze és szokatlanul nagy műveltsége, amiért Könyvesnek is nevezték, csakhamar bebizonyította trónra termettségét.

Szent László halála (1095. július 29.) után ő lett az ország királya; eleinte, úgy látszott, hogy megosztja hatalmát öccsével, Álmossal, akit László Horvátország királyává tett. Segítségére sietett, amikor a horvátok fellázadtak ellene, a normannokat pedig, akik a lázadást segítették és a dalmát partokat támadták, visszaverte. Azonban hamarosan vissza kellett hívatnia a csapatait, hogy az első keresztes hadjárat átvonuló seregei ellen biztosítsa az országot.

[szerkesztés]

A keresztesek

1096 márciusában először Gauthier Valter francia lovagjainak engedte meg az átkelést, de Zimonynál már kénytelen volt ezek egy részének rablásait fegyverrel megakadályozni. Mindamellett élelmiszerek küldésével segítette elő az Amiensi Remete Péter vezetése alatt álló második csapat átvonulását is; a csapatokat szétverte, mikor azok Zimony környékén összecsaptak a kísérő seregekkel és 4000 magyar harcost megöltek. Mégis beengedte az országba Volkmar és Gottschalk csapatait; egyiket, rablások miatt, Nyitra mellett a nép, a másikat Magyaróvárnál maga a király győzte le.

Emiko gróf már nem kapott engedélyt a belépésre, ezért ostrom alá vette Mosonyt. A király azonban itt is győzelmet aratott. A határra érkezett derékhad vezére, Bouillon Gottfried emiatt kérdőre vonta ugyan Kálmánt, a soproni találkozáson azonban megegyeztek, az átkelés alatti fegyelmezett viselkedés biztosítására kezeseket adott, s Pannonhalmán maga is meglátogatta a királyt, aki nagyobb magyar sereggel kísérte s mindennel ellátta az átvonuló kereszteseket. 1096. november közepén barátságosan búcsúzott el tőlük.

[szerkesztés]

Külpolitikája és hódításai

1097 tavaszán megsemmisítette az utolsó horvát királynak, Péternek seregét, átvéve az irányítást Horvátország addig még független részei felett is. A latin városokat ugyan Velence befolyása alatt hagyta, a dalmát–horvát hercegi címet azonban nem adta meg a dózsénak, aki hatalmának ellensúlyozására az új tengeri hatalommal, a szicíliai normannokkal lépett szövetségre: feleségül vette Roger király leányát, Buzillát. Öccse, aki ezzel elvesztette a magyar koronára való reményét, föllázadt ellene, de Várkonynál 1098-ban a már szembenálló feleket ekkor még sikerült kibékíteni.

A kijevi nagyfejedelem hívására Igorevics Dávid ladoméri herceg ellen indult hadba és megszállta Přzemyslt. 1099-ben azonban súlyos vereséget szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni. Még ebben az évben (1099. május 29-én) beleegyezett abba is, hogy II. Bretiszláv cseh herceg örököse testvére, Borzsivoj legyen, bár ezt annak idején I. László ellenezte, sőt békét és szövetséget is kötött Csehországgal.

Bizánccal szintén szövetségre lépett 1104-ben, amikor László leányát, Piroskát, férjhez adta Jánoshoz, I. Alexiosz császár legidősebb fiához. Ebben a szövetségben bízva 1105-ben megtámadta Dalmáciát, mire Zára (Zadar), Trau (Trogir), Spalato (Split) és a legtöbb sziget önként meghódolt Kálmánnak. Ő ezért biztosította a városok önkormányzatát. Ordelafo Faliero dózse ebbe kénytelen volt belenyugodni és lemondani a dalmát és horvát hercegi címről. 1108-ban már együtt harcolt Kálmán seregeivel és a bizánciakkal Apuliában, Boemund tarenti és antióchiai herceg ellen.

[szerkesztés]

Harca Álmossal

Álmos 1104. augusztus 21-én vette feleségül Szvjatopolk kijevi nagyherceg leányát. 1106-ban Német-, majd Lengyelországban keresett segítséget Kálmán ellen. Sógora, III. Boleszló egy ideig segítette is, de azután kibékült a magyar királlyal. Álmos Abaújvárnál kegyelmet kért és kapott; ekkor néhány hónapra zarándokként ment Jeruzsálembe. Visszatérve, Dömösön templomot és monostort építtetett, melynek fölszentelésén (1108-ban) királyi bátyja is megjelent.

Álmos végül Passauba ment és V. Henrik német-római császártól kért segítséget, aki szeptemberben Szvatopluk cseh herceggel megtámadta Magyarországot. Miután a császár Pozsonyt több hónapos ostrommal sem tudta bevenni, kibékült Kálmánnal, a csehek és a magyarok között azonban folytatódtak a harcok.

Kálmán felesége és László fia 1110. körül meghalt, és a király újra nősült. Új felesége Eufémia, Vladimir Monomachos orosz nagyfejedelem leánya lett, akit azonban házasságtörés gyanújával 1114. táján elűzött és tőle született fiát, Boriszt nem ismerte el.

A király 1113-ban megvakíttatta Álmost és fiát, Bélát, hogy lehetetlenné tegye trónigényüket és megóvja fiát, Istvánt a trónviszályoktól. Végül 1116. február 3-án hunyt el.

[szerkesztés]

Jelentősége

Megreformálta és enyhítette elődje, László törvényeit, ritkábban alkalmazva a halálbüntetést és eltörölve a kínzást. Elfogadta a papi nőtlenségről szóló állásfoglalást és lemondott az invesztitúra jogról (ezekre László nem volt hajlandó), de ő sem engedte, hogy a püspökök hűbéresküt tegyenek a pápának. Kötelezővé tette a házasság egyházi szentesítését és fölállíttatta a nyitrai püspökséget. Azért, hogy tanulatlan személyeket ne nevezhessenek ki egyházi pozíciókba, az Esztergomban tartott zsinat azt is elrendelte, hogy a kanonokok egymás között latinul beszéljenek.

Megakadályozandó a királyi vagyon csökkenését elrendelte, hogy a fiúág kihalásával a nemesi birtokok a királyra szálljanak. Intézkedéseket hozott a rabszolgakereskedelemről, a zsidókról és a honvédelemről. A törvénykönyvébe foglalt, felvilágosultságát igazolni látszó kijelentés, miszerint boszorkányok pedig nincsenek, valójában csak a kererszténység megerősítését szolgálta: könyves királyunk csak a strigák, a pogány hitvilág szerinti csodatévőnők létezését tagadta, ugyanebben a törvénykönyben törvényt hozott a maleficák, a bűbájosok ellen. Hosszú távra meghatározta az erdélyi vajda és a horvát bán címek használatát.



Kálmán (1095-1116.)

I. Géza fia.
Művelt ember volt,
László eredetileg püspöknek szánta. Enyhít László törvényein, mivel azok már elérték céljukat. A tolvajlás már nem járt halálbüntetéssel. Igyekezett a királyi birtokok csökkenését megakadályozni. Emelte az egyháziak műveltségét, elrendelte, hogy a kanonok egymást közt latinul beszéljenek. Nyitrán új püspökséget alapított. 1106-tól a pápa nevezi ki a püspököt. Erôsítette az egyházat, templomokat építtetett, bevezette a papi nôtlenséget (cölibátus).

Az ő uralkodásának idején indultak meg a keresztes háborúk. A kereszteseket átengedte az országon, de ha pusztítottak, keményen fellépett ellenük. 1102-ben befejezi Horvátország és Dalmácia meghódítását, s horvát királlyá koronáztatja magát.

Rájött, hogy az egyháznak juttatott túl sok adomány gyengíti a központi hatalmat, és bizonyos „elhamarkodott adományokat” vissza is vett.
Az ország belső helyzetét gyengítette, hogy Álmos állandóan a királyi hatalomra tört. Először dukátust, tehát a nyitrai és bihari hercegséget adta át neki, de Álmos nem elégedett meg vele. Öt lázadást megbocsátott neki, de a hatodik után őt és fiát, Bélát megvakítatta.

Elsô felesége Buzilla, I. Roger szicíliai gróf leánya volt. Gyermekük a késôbbi II. István, de volt egy törvénytelen gyermeke is a második feleségétôl, Euféliától (Borisz). Kisebbik lányát, Piroskát a bizánci császár fiához adta.
A köztudatban Kálmán nevéhez fűződik a boszorkányüldözés megtiltása. Valójában csak az állattá átváltozó boszorkányokról mondta, hogy nincsenek, de általánosságban nem vonta kétségbe a boszorkányok létezését.


Könyves Kálmán
Szent László utódára, Kálmánra erős államot hagyott. Az eredetileg papnak készülő király enyhített elődje törvényein és megpróbálta megállítani a királyi birtokok csökkenését. Törvényben mondta ki a fiúági örökösödést és hogy azon családok birtokai, ahol nincs fiúutód sem fiútestvér visszaszállnak a királyra (tehát nem osztható fel a rokonok között). A kereszteseket átengedte ugyan az országon, de a fegyelmezetlen csapatokat fegyverrel verte szét. Megalapította a nyitrai püspökséget és a pápához közeledve elismerte a nyugati keresztény egyház reformtörkvéseit (papi nőtelenség, invesztitúra jog, egyházi házasság). Befejezte Horvátország és Dalmácia meghódítását.

     

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.